Foci

Három éve még Franciaországban sem ismerték, most a PSG-t verte a Lens csodaedzője

Getty Images / Xavier Laine
Getty Images / Xavier Laine
Franck Haisét a Lens eredetileg a tartalékokhoz vitte, mostanra viszont a francia élvonal legérdekesebb csapatát rakta össze.

Thierry Henry kevés dologért tud lelkesedni. Amikor viszont rátalál valamire, akkor még a maszkkal letakart arcán keresztül is csillognak a szemei.

Amikor 2021 augusztusában az RC Lens idegenben megverte a Monacót, az Amazon Prime szakértőjeként hosszasan dicsérte a mellette álló Franck Haise munkásságát. A Lens edzője megszeppenten hallgatta az örömódát.

Ez a csapat szinte megszólít, egyszerre ragályos és hatásos. A Lens úgy jött ide, hogy játszani akar, és az ilyen csapatokra szükség van. Nem otthon akartak játszani. Itt, idegenben akartak játszani! Fantasztikus munkát végeznek!

– méltatta Henry a Lens edzőjét, aki úgy állt mellette, mint akinek bármelyik pillanatban kicsordulhat a könnye.

Haise nevét szinte senki nem ismerte akkor, amikor felbukkant a Lens kispadján. Amikor kinevezték, a csapat még a másodosztályban tanyázott – ma viszont a francia bajnokság második legjobb csapata, amelyik mindössze 4 pontra áll a Paris Saint-Germain mögött. Mindezt úgy, hogy a csapat éves büdzséje 43 millió euró a PSG évi 500 milliós költségvetésével szemben.

A Lens-ban az a leghihetetlenebb, hogy nem egy statisztikai anomáliáról van szó. Csapatok olykor elkapják a fonalat és futnak egy fantasztikus szezont – de itt három éve egyre jobban teljesítenek.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik