A magyar válogatott vagányan reagált a korai szerb gólra, mégis a védekezés vezetett a belgrádi bravúrhoz

Marco Rossi válogatottja gyakorlatilag az egész selejtezősorozat legfontosabb mérkőzésére utazott Szerbiába.

A csoport papíron két legerősebb, és a tabellán is az első két helyen álló csapata feszült egymásnak. A szerbek mellett szólt világbajnoki tapasztalatuk, valamint a topligás vagy volt topligás játékosoktól hemzsegő keret, ugyanakkor félelmetes szurkolótáborukra ezúttal nem számíthattak: a lelátón csak 14 év alatti gyerekek és kísérőik kaphattak helyet, a Montenegró ellen összeszedett zárt kapus UEFA-büntetés miatt.

Az egykori legendás középpályás, Dragan Stojkovic a magyar válogatotthoz hasonló, 3-4-3-as felállásban küldte pályára a szerb válogatottat. A torinói kapus, Vanja Milinkovic-Savic előtt a védelem tengelyében Strahinja Pavlovic, Milos Veljkovic, valamint a Sevillával EL-győztes Nemaja Gudelj kapott helyet, míg a két szélen szárnyvédőként a torinói Nemanja Radonjic, valamint a juventusos Filip Kostic szaladgált.

Előttük a Lazióból Szaúd-Arábiába igazolt Sergej Milinkovic-Savic és a getafés Nemanja Maksimovic játszotta be a pálya közepét, elöl pedig Dusan Tadic mellett a másik szaúdi légiós, Aleksandar Mitrovic, valamint Dusan Vlahovic,

aki 70 millió eurós piaci értékével a szerb csapat legdrágább játékosa.

Marco Rossi kezdőtizenegyében Dibusz Dénes előtt ezúttal is a Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila belső védőhármas kapott helyet, jobboldalt Loic Négo, baloldalt pedig a Premier League-ben bemutatkozott, szerb származású Kerkez Milos biztosított szélességet. A középpályán Nagy Ádám mellett a még mindig lábadozó Schäfer András helyére ismét Callum Styles került a csapatba, elöl pedig a ferencvárosi Varga Barnabás lett Szoboszlai Dominik és Sallai Roland társa.

Bár a mérkőzés első tíz percét bátran kezdte a magyar válogatott, és olykor az ellenfél térfelén is mutattunk ígéretes dolgokat, a szerb válogatott sajnos nagyon korán vezetést szerzett. Dibusz Dénes pontatlan ívelése után a védelmi vonalunk elnézte a visszarúgott labdát, Tadic és Vlahovic sakk-matt helyzetét pedig a menteni igyekvő Szalai Attila segítette a saját kapujába.

A tizedik percben bekapott gólra támadásban nem tudott megfelelően reagálni a magyar válogatott. Bár az elmúlt időszakban megszokott kevésbé sematikus, kreatív, a labdához pozícionált támadójátékot Marco Rossi csapata ezúttal is próbálta megvillantani,

az első félidőben összességében kevés alkalommal sikerült eredményesen átjátszani a szerb letámadást.

Bár a 3-4-3-as játékrendszert most is rugalmasan fogtuk fel, sok helycserével és forgással, a labda oldalát túltelítve, leginkább csak az ellenfél védelmi blokkján kívül, vagy az oldalvonal mellett, kevéssé veszélyes területekre sikerült eljuttatni a labdát. A Nagy–Styles duó egyik tagja a megszokott módon ezúttal is a védővonalba negyedikként visszalépve helyezkedett, míg a másikuknak visszafelé mozogva gyakran Szoboszlai is visszasegített a labdakihozatalokhoz.

Ezzel azonban olykor túlságosan is messze került az ellenfél kapujától. Ha pedig visszalépő középpályásaink a mezőnynek háttal kaptak labdát, az megkönnyítette az emberfogással letámadó szerbek dolgát. Ezek a szituációk pedig általában labdavesztéshez, vagy hosszú, előrevágott indításokhoz vezettek.

A jobb oldal valamivel hatékonyabb volt, különösen Négo volt elemében, aki három-három kialakított helyzettel és sikeres csellel a számok alapján a magyar válogatott egyik leghasznosabb embere volt.

Egy sikeres magyar labdakihozatal: túltöltés a bal oldalon, forgatás a jobb oldalra, a jelenet Styles lövésével zárul.

A szerb válogatott rengeteg magasan képzett, topligás játékossal, ám kissé sablonosan játssza a pozíciós játékot. Labdabirtoklásban a hagyományos módon tartják a 3-2-5-ös vagy 2-3-5-ös szerkezetet. Különösen a bal oldaluk volt aktív, ahol az oldalsó középhátvéd, Pavlovic sokat lépett be a játékba, és Kosticcsal, valamint a rugalmasan mozgó három támadó egyikével háromszöget alkotva próbált kombinálni.

Sok más válogatotthoz hasonlóan azonban a szerbeknek is meggyűlt a bajuk Marco Rossi szervezett, ötvédős középső blokkjával, így leginkább csak kiszámítható beívelések, vagy az elvesztett labdák visszaszerzése után tudtak veszélyeztetni.

A szerb válogatott egy forgatás után a bal oldalon alakít ki háromszöget, ám kiszámítható beadás lesz a jelenet vége.

Hozzá kell tenni: az első félidőben a magyar válogatott is sokat tett azért, hogy Tadicék ne tudjanak sokszor helyzetbe kerülni. A korán bekapott gólra reagálva – ahogy azt már korábban megszokhattuk – a magyar válogatott azonnal feljebb tolta a védekezését, és a középső blokkból a meglepetés erejével kimozdulva visszafelé kezdte tolni a szerb labdakihozatalokat.

Az 5-2-3-as felállásban Szoboszlai, Sallai és Varga a belső védőkre léptek ki, Nagy és Styles a középső passzsávokat zárták, az esetleges felpasszokra pedig az öt hátulsó ember egyike is kiléphetett. A szerbeket így viszonylag eredményesen sikerült a magyar kaputól távol tartani, ám a széleken, illetve az elvesztett labdákra visszatámadva egy-két alkalommal mégis sikerült helyzetet kialakítaniuk.

Egy hasonló letámadás videón, ám itt a szerbek visszaszerzik a labdát, és a szélről alakítanak ki helyzetet.

Bár a magyar válogatott az első félidő nagy részében nehezen találta a labdás játékot, az egyik első ígéretes labdakihozatalból rögtön sikerült egyenlíteni, majd két percre rá egy szöglet után Lang Ádám gólpasszából Willi Orbán is betalált. A magyar válogatott tehát annak ellenére is előnyben vonulhatott a szünetre, hogy az első félidő nagy részében nem a mieink akarata érvényesült.

Az első magyar gól: egy jobb oldali labdabirtoklás indítással zárul, ám a labda szerencsésen pattan tovább és Sallai eltört lövéséből Varga Barnabás egyenlít.

A második félidő még hosszabb szerb labdabirtoklási periódusokat, és még mélyebben védekező magyar válogatottat hozott. A rövid magyar labdabirtoklási periódusokban a magyarok többnyire megelégedtek a defenzívebb, az eredményt őrző labdabirtoklással, a pálya közepét legtöbbször tudatosan elkerülve.

Mivel a szerbek továbbra is magasan letámadtak, vészmegoldásként továbbra is ott voltak a tarsolyban a korábban alkalmazott hosszú indítások.

Labda ellen a magyar válogatott egyre mélyebben, 5-2-3 helyett egyre inkább 5-4-1-ben védekezett. A négy középpályás elméletileg továbbra is lehetővé tette, hogy a csapat meglepetésszerűen kimozduljon a sündisznóállásból, ám a feladat leginkább az egyre több felfutó szerb játékos megállítása volt. A balkániak így legtöbbször második szándékból tudtak veszélyeztetni, az előny megőrzéséhez Dibusz Dénes védései is kellettek.

A magyar válogatott 5-4-1-ben védekezik, a szerbek az elveszített labdára visszatámadva alakítanak ki helyzetet.

A mérkőzés egészében a szerb válogatott valamivel magasabb xG-mutatót dolgozott ki, ám arányaiban a magyar válogatott hatékonysága sokkal kevesebb lövésből sem maradt alul. Árnyalja a képet, hogy egyénileg a magyar csapatból a legmagasabb xG-t Willi Orbán gólja (0.68) jelentette. A szerbek legtöbb helyzete akkor is mezőnyjátékból (open play) alakult ki, ha a magyar védekezés megnehezítette a dolgukat.

A magyar válogatott tehát tétmeccsen, idegenben győzött le egy valamivel magasabban jegyzett csapatot – ez önmagában is fegyvertény. Október 14-én a szerbek így hárompontos hátránnyal érkeznek a Puskás Arénába. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a Rossi-csapat vert helyzetből, szinte a semmiből fordította meg a mérkőzést – erre azért aligha lehet majd minden alkalommal számítani, ha az ellenfél szerzi meg a vezetést.

Sok korábbi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is leginkább a védekezés vezetett diadalra, ez azonban az eredmény szerencsés alakulása nélkül aligha lett volna elegendő.

Bár továbbra is kérdéses, képesek leszünk-e szükség esetén egy nagyobb csapat ellen is labdával dominálni, összességében aggodalomra semmi ok: a csoport jelenlegi állását tekintve nagy meglepetés lenne, ha a magyar válogatott nem jutna ki közvetlenül a jövő évi, németországi Eb-re.