„Hijo de puta!” – röppen a levegőbe a „kurafizás” az előttünk levő sorból. Egy városi címeres zászlóba burkolózott drukker a fejét fogja, majd a zászlóval is betakarja azt.
A Valencia 0-1-re áll az Osasuna ellen, és Pepelu épp most rúgott át a hosszú oldali lelátóra egy szögletet. Lehet, ezzel megkaptuk a választ is arra, hogy miért próbálkozott korábban szinte kizárólag kisszögletekkel a hazai csapat… A Mestallába bekukkantott egy denevér is – a város szimbóluma és szerencsehozó állata, mióta I. Jakab király visszahódította Valenciát a móroktól –, de a förtelmes kornert követően elhúzott, megágyazva a további szurkolói poénoknak. Merthogy
A Valencia aztán egyenlít, sőt, megvannak a helyzetei, hogy megnyerje a meccset, de a 95. percben a valenciai nevelésű Osasuna-hátvéd, Nacho Vidal a kapuba ollóz egy visszastukkolt labdát, és 2-1-re nyernek az egyébként támadásban semmit sem mutató navarraiak. A puta/perc mutató felszökik, imént említett alkalmi ismerősünk meg csak annyit nyög, „hát persze, hogy ő”. A közönség némiképp rezignáltan elballag, a Mestalla meredek lelátói kiürülnek. A stadion külső falairól hatalmas képeken néznek le Mario Kempestől Gaizka Mendietáig a Valencia ikonjai – a jelenlegi gárdát nehéz lenne a helyi sikercsapatokhoz mérni. A siker újabban az, ha összejön a bennmaradás.
A főbejárattal szembeni ház ereszcsatornája telematricázva a szingapúri tulajdonost, Peter Limet a pokolba kívánó üzenetekkel, de hiába a
Takarodj, Lim!
(valamint a szuperügynöknek is célzott „Lim és Mendes, mindketten takarodjatok!”) matricák, a skandálások, a tömegtüntetések, a szingapúri üzletember marad. És ez éppen elég baj a Valenciának.
„Ez az út nem vezet sehová” – gesztikulál elegáns (és Valencia-bérletes) taxisofőrünk, aki a ritmikus gimnasztika-világbajnokság helyszínéül szolgáló expóból visz be minket a városba.
„A kínai (pejoratívan csak így hivatkoznak Limre a drukkerek – a szerk.) nem vesz senkit, nincs erősítés, mindig csak elad, elad, elad, elad, a Valencia meg csúszik le, le, le, le, és egyszer ki fog esni a másodosztályba” – hangzik a komor, de realista jóslat. A keret nagyon szűk és igen fiatal, a minőség – főleg elöl – hiányzik, sürgősen kellene egy jó csatár, meg erősítés minden csapatrészbe, de hát, mint hallhattuk, Lim csak elad, nem vesz. A Valencia nyári átigazolási mérlege pozitív, ahogyan az előző idényben is az volt, Lim pedig tényleg nem költ. A Valencia legutóbb 2019/20-ban erősített topligás középcsapattól elvárható módon (akkor 75 millió eurót adott ki átigazolási díjakban), azóta összesen 26,35 millió eurót fordított játékosvásárlásra, ennyiért ma már egy jobb védekező középpályást sem kapni.
A csapat ennek megfelelően szerepel. A Valencia 2015 és 2019 között háromszor is a negyedik helyen végzett a La Ligában, de azóta a 9. hely a legjobbja, 2022/23-ban meg foggal-körömmel kapaszkodva maradt bent, és őrizte meg 1987 óta töretlen élvonalbeli tagságát. Mivel a keret megint inkább gyengült, mint erősödött, a kiesés nem lepné meg a törzsszurkolókat, még akkor sem, ha a Valencia váratlanul két győzelemmel kezdte az új évadot.
Akasztófahumorral, morgolódással és fatalizmussal nézi a kedvencek játékát. Természetesen megtalálja az „ellenségeket” (Juan Luis Pulido játékvezetőt és Sergio Herrerát, az Osasuna kapusát), de leginkább poénokkal kezeli a helyzetet, illetve a tulajdonost gyalázza. A hangulaton nem segít, hogy a Mario Kempesről elnevezett lelátót a Vinícius-botrány miatt (a Real Madrid csatárát rasszista inzultusok érték) bezáratta a szövetség, a meccs nagy részében a 42 ezres közönség hangereje messze elmarad a ritmikus gimnasztika vb-n folyamatosan tomboló 6700-étól.
A szurkolói csoportok folyamatosan tiltakoznak és szervezkednek – a legnagyobb mozgalom a klub „demokratizálását” célként kitűző Libertad VCF –, mindeddig hiába. Sokan távol maradnak a mérkőzésektől, amíg a jelenlegi tulajdonos a helyén van. A Libertad VCF jogi eszközökkel és tiltakozással – a tervek szerint a most zajló Vueltán is megjelennek a transzparenseik – egyaránt megpróbálja kikényszeríteni Lim távozását, ám a szingapúri üzletember rá sem hederít ezekre. Eleve a legritkább esetben megy Valenciába.
A tulajdonos csak akkor hajlandó erősítésekre áldozni, ha a klub elad – ez önmagában véve még nem ördögtől való elképzelés –, és szigora valósággal megbénítja a Valencia tevékenységét az átigazolási piacon. A vezetőedző (nem mellesleg klublegenda) Rubén Baraja az Osasuna elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón már bele sem ment a nyári átigazolási tevékenység megvitatásába, mondván, hogy korábban mindent elmondott. Valamiféle fatalizmus tán még rajta is érezhető.
