Megvan a negyedik! – így győzte le a City a Sevillát

A görögországi Pireuszban csapott össze a legutóbbi, történelmi szezonban BL-győztes, triplázó, helyenként szinte űrfocit játszó Manchester City és a már-már örökös EL-győztes Sevilla.

Ami a spanyolokat illeti: José Luis Mendilibar lényegében folytathatja azt az építkezést, ami tavasszal már elindult a piros-fehéreknél. Bár voltak távozók és érkezők is – például Alex Telles kölcsönből ment vissza a Unitedbe, míg Loic Badé vagy Djibril Sow játékjogát is sikerült megszerezni –, a baszk edző összességében a csapat megszokott magjával folytathatja az általa képviselt, reaktívabb futballt.

A sevillaiak reménykedhetnek, hogy ezúttal a bajnokságban nem csak a tizenkettedik helyet sikerül megszerezni,

miközben – hála az EL-győzelemnek – ismét az első számú klubsorozatban indulhatnak. A kezdőcsapatban Bounou kapus előtt a veterán Jesus Navas és az új igazolás Badé mellett Gudelj és Acuna kapott helyet a védelemben. A középpályán Joan Jordán lett Rakitic társa, elöl pedig Ocampos, Óliver Torres és Lamela támogatta a marokkói En-Nesyri előretolt játékát.

Pep Guardiola City-edző számára most a legfontosabb kérdés az, hogyan tudna még tovább javítani a csúcsszezon után. Kihívás egyelőre magától is akad: részint Ilkay Gündogan, a triplázó csapat egyik legfontosabb embere Barcelonába igazolt, részint a belga világklasszis Kevin De Bruyne a pénteki, Burnley elleni idénynyitón megsérült, s az első hírek szerint több hónapos kihagyás vár rá, míg Bernardo Silva betegség miatt nem lehetett ott a pályán szerda este. A kezdőben így mindkét új igazolás helyet kapott: a védelemben Walker, Aké és Akanji mellett a Lipcséből 77 millió fontértért megszerzett horvát Josko Gvardiol, a középpályán pedig – Rodri társaként – a Chelsea-ből érkezett Mateo Kovacic. A védővonalak között három ifjú angol, Palmer, Foden és Grealish kapott helyet Erling Haaland mögött.

A mérkőzés elején Mendilibar csapata többször is keményen letámadott a manchesteri labdakihozatalok alkalmával. Mint tudjuk, a baszk tréner nem éppen a labdabirtoklásra épülő, technikás futball híve, ám ez nem kétségbeesett bekkelést jelent: agresszív letámadással a sevillaiak időnként igen kellemetlenül képesek kizökkenteni az ellenfelet a ritmusból. Ezt leginkább 4-2-3-1-es vagy 4-4-1-1-es védekező felállásban tették, főként az Ederson felé visszaadott labdákra megindítva a letámadást. Ekkor En-Nesyri általában arról az oldalról támadta meg a kapust, ahonnan a labda érkezett, a többiek pedig közvetlen emberfogással igyekeztek lezárni a passzopciókat és megakasztani a labdakihozatalt.

Aké a bemozgó Akanjihoz passzol, a cél az ellenfél szerkezetének manipulálása. Letámad a Sevilla: a négy támadó középen csapdázza be Akanjit, aki nem tudja megfelelő testtartással átvenni a labdát, és elveszíti azt.

A mérkőzés első szakaszában

a City kellemetlen élményként élte meg az ellenfél agresszív letámadását.

Az elmúlt évadhoz képest felforgatott alapcsapat ellenére labdabirtoklásban Guardiola megmaradt az 1930-as évek WM-rendszeréhez hasonlatos, győztes struktúránál. Ezúttal Stones hiányában Akanji lépett fel Rodri mellé második belső középpályásnak, kialakítva a számokkal leginkább 3-2-2-3-nak leírható felállást. A formailag jól megszervezett struktúrában azonban „tartalmilag” a labdakihozatalok némileg akadoztak. A mérkőzés kezdetén például többször is zavart okozott, hogy a manchesteriek bátran, a két védekező középpályással az ellenfelet kicsalogatva próbálták kihozni a labdát, ami rizikós volt, és labdavesztéssel végződött. Ez hasonlatos ahhoz, amit a Roberto De Zerbi vezette Brighton csinál – nem meglepő, hogy a világ talán legerősebb bajnokságában az edzők igyekeznek egymástól is folyamatosan tanulni. Ezt látva a labdakihozatal legelső fázisában Akanji egyre többször maradt az eredeti pozíciójában, megtartva a négyvédős struktúrát, s csak valamivel később, a labdabirtoklás második fázisában tagozódott be Rodri mellé a középpályára.

A City itt négyes hátsó sorral építkezik. Akanjit En-Nesyri oldalra szorítja, a passzopciókat emberfogással veszik ki a játékból, ívelés lesz a jelenet vége.

A játék azonban nemcsak akkor akadozott, amikor Pep Guardiola csapatát a saját térfelén letámadták. Bár az idő előrehaladtával a City labdával is mind több időt töltött az ellenfél térfelén, a játékosoknak kevés veszélyes helyzetet sikerült kidolgozniuk, különösen az első félidőben. A játékban ezúttal is nagy szerep hárult a szélekre, a Palmer és Grealish felé való forgatásokra. Ezek most is inkább a szélsők lábára, mintsem területbe történtek, csökkentve ezzel a labdavesztés kockázatát. Az érem másik oldalán ugyanez lassította az áttörés lendületét, különösen, hogy Foden és Kovacic sem nagyon találta a folyosókba történő beindulások és a szélekre való kimozgások ütemét. Így Haaland is ritkán tudott helyzetbe kerülni, noha sebességével sokszor volt már képes önmagában is veszélyt jelenteni az ellenfelek védelmi vonalára.

A kevés City-helyzet egyike az első félidőben: Grealish befelé cselez, de nincs a folyosóba alákerüléssel beinduló ember, így magának alakít ki lövőhelyzetet.

Hasonló jelenet később: Grealishnél a labda. Kovacic beindul, de Grealish nem adja a labdát megfelelő ütemben. A horvát addigra lendületet veszt, és végül visszalépve, a kapunak háttal kap labdát.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy

a City viszonylag összeszokatlan kezdőcsapattal lépett pályára,

ami nyilvánvalóan gátolta a játék tartalmi, „stilisztikai” hatékonyságát. Ezt a pozíciós játék elmélete szocio-affektív előnynek nevezi: ha a játékosok jobban ismerik egymást, akkor a tulajdonságaikat kölcsönösen ismerve és ahhoz alkalmazkodva erősebb játékkapcsolatokat tudnak kialakítani, mint az ellenfél. Ez a negyedik előny tehát ugyanolyan fontos, mint a minőségi, pozíciós és számbeli fór.

A Sevilla sokkal rövidebb periódusokat töltött labdabirtoklásban, amit jól mutat, hogy a játékidő 26 százalékában volt náluk a labda. Ilyen fázisokat leginkább szerelések vagy a felívelések után összeszedett labdákból tudtak kialakítani. Ezekben a szituációkban a két szélsőhátvéd Acuna kissé feljebb húzódott a pályán a középpályások vonaláig, s szükség esetén a két védekező középpályás egyike is visszalépett segíteni a labdakihozatalokat. Ezeket a City 4-4-2-es felállásban próbálta megtámadni, amelyben Foden lépett fel Haaland mellé, s a rendszer leginkább emberfogással működött. A két elülső ember a két középhátvédet őrizte, a két belső középpályás egyike pedig szükség esetén az ellenfél visszalépő középpályására lépett ki. Bounou meg a középhátvédek nem sok kockázatot vállaltak, s ha szorult helyzetbe kerültek rögtön a felívelés, az éles felpassz, vagy az oldalfordítás lehetőségét keresték. Huszonöt perc után hasonló szituációból szerezte meg En-Nesyri a vezetést a spanyolok első kaput eltaláló lövéséből.

Sevillai labdakihozatal a mérkőzés elején: Rakitic visszalép a két belső védő közé, Navas és Acuna feljebb húzódik. A City 4-3-1-2-ben letámad, Rakiticet Foden oldalról támadja meg, így Navas felé, oldalfordítással folytatódik a játék.

A Sevilla vezető gólja előtti labdakihozatal: Bounou kapust Foden támadja meg, Haaland a középhátvédet őrzi. A kapus egy éles, bátor felpasszal Jordánt játssza meg, ő azonban egy testcsellel továbbengedi a labdát Óliver Torres felé. Végül a felfutó Acuna beadásából En-Nesyri fejeli a vezető gólt.

A második félidőt tehát hátrányból kezdte a City. Bár Guardiola részéről sem személyi, sem játékrendszeri változtatás nem igazán történt (az egyetlen csere, Julián Álvarez a 85. percben érkezett Cole Palmer helyére, nyilván már a büntetőpárbajra). Ugyanakkor a City labdával is érezhetően még nagyobb nyomást kezdett gyakorolni a spanyolokra. Szinte minden mezőnyjátékos fellépett már az ellenfél térfelére, így a kékmezes csapat az ellenfelet még mélyebben a kapuja elé tolva, az elvesztett labdára azonnal visszatámadva futballozhatott. A széleken való áttörés továbbra is a már részletezett problémákba ütközött, ám a City egyre tudatosabban kezdte aszimmetrikusan túltölteni a labda oldalát, majd átlós beadásokkal helyzetet teremteni a túloldalon. Egy ilyen szituációból született a fiatal Palmer egyenlítő gólja is.

A Manchester City egyenlítő gólja. Az angolok hét játékosa a sevillai tizenhatos közvetlen közelében, Rodri átlós irányú labdájára a „vak oldalon” kettő az egyben érkezik Haaland és Palmer, utóbbi fejeli az egyenlítő gólt.

A City magasra tolt játékának ugyanakkor megvolt az árnyoldala is: a Sevilla több alkalommal tovább növelhette volna az előnyét. Mendilibar csapata ilyenkor természetesen azt használta ki, hogy a manchesteriek leghátsó vonalában legtöbbször csak a két középhátvéd maradt, így a széleken vezetett kontrákra és a marokkói csatár beérkezéseire apellálhattak – ugyanakkor az észak-afrikai támadó a második félidőben két ordító ziccert is kihagyott.

A City labdát veszít az ellenfél térfelén, a Sevilla három a kettő ellen kontrázhat. Két támadó is egymás mellé mozog, a jelenet végén Ederson lép közbe.

Noha a City az elmúlt években statisztikailag gyengébben szerepelt a büntetőpárbajokban és Bounou kapus is ismert tizenegyesölő, végül mégis a manchesteriek örülhettek: az első kilenc büntetőt a csapatok kivétel nélkül értékesítették, az utolsót pedig Gudelj lőtte a kapufára, így a szétlövést 5-4-re a City nyerte.

Pep Guardiola együttese nyerte tehát az európai Szuperkupát. Az Égszínkékek így negyedik trófeájukat ünnepelhették a naptári évben, s a decemberi klubvilágbajnoksággal az öt is összejöhet – Guardiolának 2009 után már másodszor.

Nagyobb kérdés, hogy a Citynek sikerül-e legalább részben megismételnie a legutóbbi évadban nyújtott teljesítményt, Mendilibar pedig

képes lesz-e a Sevillánál hosszú távon is maradandót alkotni.