Foci sport24

Benzema áll a 45 fokban, ömlik róla a víz: pénz- és verítéközön a szaúdi bajnokság nyitányán

AFP
AFP
Az előző hétvégén útjára indult a labda a sztárokat döbbenetes ütemben felvásárló szaúdi professzionális futballbajnokságban (Pro League). Roberto Firmino triplázott, Sadio Mané gólt lőtt, Édouard Mendy óriásit hibázott, N’Golo Kanté zakatolt, Jordan Henderson kikészült – összegezzük az első fordulós benyomásainkat. A 2023-ban Szaúd-Arábiába igazolt klasszisokhoz kedden Neymar is csatlakozott (az al-Hilal játékosa lett), így aztán a következő fordulótól még több csillaggal találkozhatnak a nézők.

Karim Benzema áll a pályán, és patakzik róla a víz, holott még labdába sem rúgott. A helyszín Burajdah, az al-Ittihad az az-Raednél vendégeskedik. Az Abdullah Király Stadionban a főlelátó kivételével minden nyitott, árnyék sehol, nem csoda, hogy alig lézengenek a főkamerával szemközti oldalon. Majdnem 45 fok van, és ebben kellene futballozni.

Isten hozott a szaúdi ligában!

Krőzus a piacon

A futballvilág egy évtizeden belül a második újgazdag bajnokságra csodálkozhat rá: 2015 és 2019 között a kínai Szuperliga zilálta szét a megszokott piaci erőviszonyokat, most pedig – Kínához hasonlóan teljes politikai-állami hátszéllel, stratégiai tervezéssel – a szaúdi Pro League tart nagybevásárlást. Olyan nagyot, hogy az átigazolási időszak vége előtt néhány héttel már magasabb a transzferdíjakra kifizetett összeg a kínai csúcsévben feljegyzettnél.

A szaúdiak Neymar szerződtetésével múlták felül a kínaiak rekordját, de átigazolási díjak szempontjából így is messze elmaradnak az angol Premier League-től. Viszont elképesztő fizetéseket ajánlanak: a Le Parisien becslése szerint a világ 10 legmagasabb bérű játékosából 8 Szaúd-Arábiában játszik (csak Kylian Mbappé és Lionel Messi fért fel az újonnan szerződtetett Pro League-sztárok mellé).

Made with Flourish

 

A 2023-as év azzal kezdődött, hogy Cristiano Ronaldo aláírt az al-Naszrhoz, de az igazi nagybevásárlás a nyáron kezdődött. Ronaldo ezt saját hatásának tulajdonította, ám a szaúdi klubok – különösen a „privatizált” és a Public Investment Fund (PIF) 75 százalékos többségi tulajdonába átkerült al-Hilal, al-Ittihad, al-Naszr, al-Ahli kvartett – korlátlannak tűnő pénzügyi lehetőségei alighanem többet nyomtak a latban. A mérlegüket rendbe hozni vagy kozmetikázni akaró, esetleg magas fizetésű, de már lefelé ívelő karrierű sztárjaikat szívesen piacra dobó európai élkluboknak álomvevőjük akadt: a szaúdiaknak mindenre és mindenkire volt pénzük.

A kínai Szuperliga még a legjobb éveiben sem volt képes hasonló sztárparádét felmutatni. Az idén nyártól a Pro League-ben láthatjuk friss igazolásként Ronaldo mellett (nagy levegő!) Rijad Mahrezt, Roberto Firminót, Roger Ibanezt, Allan Saint-Maximint, Edouard Mendyt, Franck Kessiét (mind al-Ahli), Karim Benzemát, N’Golo Kantét, Fabinhót, Jotát (mind al-Ittihad), Sadio Manét, Marcelo Brozovicot, Alex Tellest, Seko Fofanát (csatlakoztak Ronaldóhoz és az al-Naszrhoz), Neymart, Kalidou Koulibalyt, Malcomot, Rúben Nevest és Sergej Milinkovic-Savicot (al-Hilal), illetve Jordan Hendersont és Moussa Dembélét (al-Ettifaq).

A kisebb csapatok is bátran szemezgettek, de látványos a négy nagy erőfölénye, illetve a mögöttük levő al-Ettifaq igyekezete. Még csak azt sem lehet mondani, hogy öregek otthona lenne a liga, mert többségében nem 35 feletti, hanem 25–32 év közötti légiósok érkeztek. A négy szaúdi topklub sztárigazolásainak átlagéletkora 29 év – nem alacsony, de az újonnan megszerzett játékosok még jó néhány évig boldogíthatják a közönséget.

Az európai eladóknak nagyon jól jött a dúsgazdag vevők megjelenése.

A szaúdiaknak meg az jött jól, hogy ennyi nagy név szerződött az országukba: a modern futball történetében egyetlen újonnan feltörő, nem európai liga sem tudott ilyen erődemonstrációt bemutatni. Az MLS-ben lassabban és organikusabban zajlott a fejlődés, a kínaiak nem tudtak ekkora neveket megszerezni (azóta pedig az állam is kifarolt a projektből, amely gyakorlatilag összeomlott), talán az ötvenes évekbeli, FIFA által el nem ismert kolumbiai profiliga (DIMAYOR) lehetett még hasonló.

Azt a futball eldorádójának nevezték, és arany bőséggel van Szaúd-Arábiában is. Az érdeklődés természetesen megnőtt (ezt és a presztízsnyereséget máris elkönyvelhetik a szaúdiak a pozitívumok között), nem meglepő hát, hogy a Tv2 Média Csoport és a Spíler TV megvásárolta a közvetítési jogokat. Az első forduló így aztán – tévés meccsek sorával – érdekes betekintést nyújtott a bajnokságba, amely a világon is a top tíz közé vágyik.

Addig azért még van teendő – állapíthatjuk meg a látottak alapján.

Poroszkálás a gyilkos hőségben

A kíméletlen hőséggel csak méregdrága infrastrukturális fejlesztésekkel lehet kezdeni valamit – lásd a szomszédos Katar meg a hűtött stadionok példáját –, és a szaúdiak ezt is tervezik. Érthető, miért: a legtöbb helyszín viszonylag koros (többségük a hetvenes vagy a nyolcvanas években készült) és nagyon messze van attól a színvonaltól, amelyhez a sztárok hozzászoktak. Még a káprázatos állami főstadion (a Fahd király Stadion) is 36 éves, és felújításra vár. Tulajdonképpen az al-Naszr otthona (2015-ös átadás, 2020-as felújítás) és a nyitómérkőzésnek helyszínt biztosító dzsiddai Abdullah király Sportváros Stadion (2014-es átadás) a két igazán modern aréna a bajnokságban.

KHALED AL-SAYYED / AFP Fahd király Stadion
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik