Foci sport24

Az ember, akit agyonnyomott saját vételára: 25 éves a futball egyik legvadabb üzlete

ALAOR FILHO / AgÍncia Estado / AFP
ALAOR FILHO / AgÍncia Estado / AFP
Futballkvízben jó kérdés lenne: ki az a világbajnok, vb-ezüstérmes és kontinensbajnok brazil támadó, aki egy ideig átigazolási világrekorder volt, ám karrierje során soha nem nyert országos bajnokságot, az álomhatárnak éppenséggel nem nevezhető hatvan bajnoki gólt sem érte el és megfordult pályafutása késői szakaszában a szaúdi bajnokságban, az MLS-ben meg a vietnámi élvonalban is? Ha Denílson de Oliveira Araújo – azaz Denílson – nevét válaszolták, akkor könyveljenek el maguknak egy pontot.

Minden idők egyik legvadabb átigazolása 25 éve, 1998. július 31-én ment végbe – bár a megállapodás már 1997-ben megköttetett. A Betis enyhén megalomániás elnöke, Manuel Ruiz de Lopera – üzletember, ideiglenes stadionnévadó, később lesittelt adócsaló – a legenda szerint egy órán át imádkozott a Los Salesianos de la Trinidad templomban, mielőtt aláírta volna a hírhedtté vált Denílson-megállapodást.

A Sao Paulo ballábas, ördöngösen cselező szélsőjéért világrekordnak számító 5,3 milliárd pesetát, azaz 34,6 (más források szerint 32, illetve 31) millió amerikai dolláros átigazolási díjat fizettek a sevillai zöld-fehérek,

ráadásul tizenegy éves, 416 millió dolláros kivásárlási záradékot (!) tartalmazó szerződést kötöttek vele. A Betis úgy szerződtette a brazil válogatott játékost, hogy az 1998-ig, a világbajnokságig még marad Sao Paulóban, és utána költözik Sevillába.

A megállapodás tervezett lejártakor persze Denílson már egy kontinenssel és öt csapattal arrébb volt, a kivásárlási záradékot meg soha, senki nem akarta kifizetni.

Nehéz leírni, mennyire vad transzfer volt ez, még akkor is, ha a kilencvenes években a mainál sokkal kevesebb pénzzel is lehetett nagyot gurítani. A világ legdrágább átigazolását általában a szuperklub kategóriájába tartozó csapatok viszik végbe. A hatvanas évek óta a következő együttesek birtokolták e címet: Juventus, Internazionale, AS Roma, Barcelona, Napoli, Juventus, AC Milan, Newcastle United, Betis, Lazio, Real Madrid, Manchester United, PSG. A Betis (és a Newcastle United) alaposan kilóg innen, ugyanúgy, ahogy Denílson is kilóg a legdrágábbak listájáról. Azon játékosok közé tartozik, akikért ugyan világrekordot jelentő összeget fizettek ki, de még a kollektív futballemlékezetben sem feltétlenül ragadtak meg (az utóbbi 50 évből Giuseppe Savoldi és a súlyos autóbaleset miatt megtört karrierívű Gianluigi Lentini tartozik ide).

Ha csak cselezésről lenne szó, akkor Denílson egészen biztosan kiérdemelte volna azt a rengeteg pénzt. Abban ugyanis kétségtelenül a világ egyik legjobbja volt.

A szélső szerződtetése látványos erődemonstráció volt a Betistől. A sevillai csapat egyetlen bajnoki címét 1934/35-ben, egyetlen kupagyőzelmét 1976/77-ben aratta, időnként ingázott az első és a másodosztály között. A városi rivális Sevilla jóval többször került a rivaldafénybe (egy rövid időre még Diego Maradonát is soraiban tudhatta), de az erőegyensúly a kilencvenes évek közepén megfordult. A másodosztályból visszatért Betis bronzérmet szerzett az 1994/95-ös bajnokságban a Real Madrid és a Deportivo La Coruna mögött, megelőzve a Barcelonát és a Sevillát. Egy idénnyel később, bár visszaesett (8.), így is a Sevilla előtt zárt, 1996/97-ben pedig megnyerte a kupát és negyedik lett a bajnokságban, miközben városi riválisa kiesett. Denílson szerződtetése – legalábbis Lopera álmaiban – megnyithatta az utat a dobogó, majd a vágyott aranyérem felé.

Ne feledjük, hogy a kor spanyol bajnoksága meglehetősen nyílt versenyt hozott. 1990 és 2000 között tíz különböző csapat lett érmes (a Barcelona, Real Madrid és az Atlético Madrid nagy triója mellett-mögött a Deportivo La Coruna, a Zaragoza, a Betis, a Valencia, az Athletic Bilbao, a Real Sociedad és a Mallorca), valamint négy nyert bajnokságot.

Egy ambiciózus elnök okkal érezhette úgy, hogy már csak néhány jól sikerült átigazolásra van az áttöréstől.

Márpedig Denílson éppen felkapott játékos volt, és óriási volt körülötte a hype. Tinédzserként bekerült az igen erős Sao Paulóba és a bombaerős keretű brazil válogatottba, 1997-ben villogott a Tournoi de France minitornán, megkapta a Konföderációs Kupa aranylabdáját (ezt a tornát és a Copa Américát is megnyerte a nemzeti csapat), az El País megválasztotta az amerikai kontinensen játszó legjobb támadónak. Nagyjából ott tartott Európába igazolása előtt, mint a Santostól 21 évesen búcsút vevő Neymar.

Sport24 - Előfizetés logó
Kedves Olvasónk!
A cikk elolvasása regisztrációhoz kötött.
Sport24 - Előfizetés logó
Regisztrálj, és tarts velünk!
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
A Sport24 cikkei átmenetileg előfizetés nélkül, regisztrációval elérhetőek.
Magyarország legjobb focis tartalmai továbbra is a Sport24-en olvashatók, próbáld ki most!
Olvasói sztorik