Nem a semmiből jött a Klaksvík elleni tanácstalan Fradi-játék

A Ferencváros tavalyi nemzetközi kupaszereplése az újkori magyar futballban nyugodtan történelminek nevezhető, hiszen közel húsz év után első magyar csapatként sikerült eljutnia valamely nemzetközi kupa tavaszi, egyenes kieséses szakaszába. Bár a nyolcaddöntőben Leverkusen viszonylag simán győzedelmeskedett, a csoportkörből való továbbjutást mindenképpen értékelni kellett.

A tavalyi szezonnal bezárólag a Fradi zsinórban ötödször nyerte meg a magyar bajnokságot, miközben sorozatban negyedszer jutott be valamelyik európai kupa csoportkörébe. Jogos célkitűzésnek tűnt tehát, hogy a zöld-fehérek 2020 után ismét a Bajnokok Ligája főtáblájára jussanak.

Baljós előjelek azonban már a tavalyi idény vége felé is voltak.

A Leverkusen elleni kiesést követően a csapat teljesítménye a bajnokságban visszaesett: a hátralévő tíz bajnokiból csak négyet sikerült megnyerni, az utolsó hármat elveszítve. Az ősszel felhalmozott tetemes előny a táblázat élén így sem forgott veszélyben, és a Fradi végül hat ponttal zárt a Kecskemét előtt.

Az átigazolási piacon is rengeteg mozgás történt tavaly óta: hogy mást ne mondjunk, Aissa Laaidouni személyében már a télen távozott a csapat egyik kulcsjátékosa, miközben a középpálya másik alapembere, Vécsei Bálint sem hosszabbította meg lejáró szerződését.

Idén nyáron a Fradi nem kevesebb, mint kilenc új játékost igazolt, többek között a debreceni Baráth Pétert – aki a tavaszt kölcsönben már a klubnál töltötte – és a paksi Varga Barnabást. A legfontosabb személyi változások tehát a csapat tengelyében történtek, ahol az összeszokottság rendkívül fontos.

Ilyen előjelekkel vágott neki az együttes a feröeri odavágónak, ahol az előző idény végén tapasztalt gyengébb forma folytatódni látszott. Bár Sztanyiszlav Csercseszov csapatának dolgát számos olyan tényező hátráltatta, mint az alacsony hőmérséklet és a szokottnál keskenyebb műfüves pálya, a Fradi játéka ennek ellenére már az odavágón is ötlettelennek tűnt.

Szakmailag a két mérkőzést akár egyben is elemezhetjük, hiszen a magyar bajnok játéka mindkét mérkőzésen kísértetiesen hasonló képet mutatott. A feröeri bajnokságot 100 százalékos mérleggel vezető KÍ Klasvík már az odavágón is fegyelmezett, kompakt 5-4-1-es védelmi blokkal várta a ferencvárosiakat. a fő cél a saját térfelük levédése volt, csak időszakosan léptek feljebb egy-egy rossz labdaátvételre vagy hátra passzra.

A Fradi így leginkább a pálya közepén, a két belső védő között tudta járatni a labdát, hiszen a kockázatos centrális felpasszok szinte minden esetben labdavesztéssel végződtek. Nagy probléma volt, hogy a pálya egyik szélét sem sikerült megfelelően bejátszani. Bár a széleket a Fradi a megszokott módon többször próbálta túltelíteni, a játékosok leginkább szabadon, kevésbé szigorú struktúrában helyezkedtek.

Ez a megközelítés jól működhet egyénileg nagyon képzett vagy régóta együtt játszó támadók esetén, ám ebben a párharcban a magyar bajnok egyiket sem tudta felmutatni. Látszott, hogy az új kezdőcsapat még nincs teljesen összeszokva, illetve egyénileg sem akadt olyan játékos, aki hatékony cselezéssel egy az egyben meg tudta volna verni közvetlen ellenfelét.

A bajokat tovább tetézte, hogy labdabirtoklásban Csercseszov csapatának sokszor nem is volt jobboldala: Botka inkább befelé helyezkedett, hogy az ellenfél esetleges kontráit levédekezze, míg a papíron jobbszélső Zachariassen gyakorlatban inkább középre vagy esetlegesen a pálya bal oldalára mozgott, hogy részt vegyen az említett túltöltésekben. Ha volt is játékos a jobb oldalvonal mellett, a bal oldalon helyezkedő társak miatt rendkívül elszigetelve, vagy kifelé mozogva, rossz testpozícióban kapott labdát.

A feröeriek 5-4-1-es védekezése ráadásul éppen a kapu előtti területek levédésre volt a legalkalmasabb, szélességben és mélységben is egyaránt.

Ezek a problémák odáig vezettek, hogy az egyetlen támadó fegyver a Varga Barnabás fejére való ötlettelen beívelgetés maradt, míg a feröeriek, különösen rögzített helyzetekből, többször is veszélyeztettek. Kevesebb lövésből is közel annyi helyzetet dolgoztak ki, mint a Ferencváros.

A visszavágóra Csercseszov néhány helyen változtatott a kezdőcsapaton. A védelembe az új igazolás Cissé helyett ezúttal Knoester került be Botka, Sammy Mmaee és Civic mellé, a középpályán Esiti helyett egy másik új szerzemény, az izraeli Abu Fani lett Baráth párja, elöl pedig Marquinhos helyett Gojak lépett pályára Zachariassen, Traoré és Varga mellett.

A mérkőzés eleje hidegzuhanyt hozott: Civic rossz ütemű belépője után büntetőből Arni Frederiksberg nyolc perc után vezetést szerzett. A játék képe a visszavágón is tökéletesen megismétlődött: a Klaksvík szigorúan és zártan, idővel egyre mélyebben védekezett, a Fradi pedig a labda birtokában kilátástalanul szenvedett.

A különbség az előző meccshez képest leginkább annyi volt, hogy a labda oldalának túltöltése helyett a ferencvárosiak immár viszonylag egyenletesen helyezkedtek el a pálya szélességi zónáiban.

Ezzel önmagában nem is lett volna baj, hogy mást ne mondjuk, Pep Guardiola is hasonló módon szervezi meg csapata pozíciós játékát.

A Ferencváros azonban ezúttal sem tudta a pályát szélességben és mélységben megfelelően kihasználni. Ezúttal is hiányoztak a megfelelő ütemben végrehajtott alá- és mögé kerülő beindulások. A Fradi ennek következtében hosszában sem használta ki teljesen a pályát: nem volt senki, aki egy az egy elleni játékot felvállalva az alapvonalig visszahúzta volna az ellenfél védekezését, hogy aztán egy visszagurítással megjátssza a második vonalban érkezőket. Tény, hogy a kapu húszméteres körzetét hermetikusan lezáró ellenfél védőpajzsán még így is nehezen lehet rést ütni, ám kellően nagyszámú ilyen próbálkozás egy-két alkalommal valószínűleg sikeresebb lett volna.

A labdát mindössze 26 százalékban birtokló vendégek kevés alkalommal lépték át labdával a saját térfelüket, ám szinte minden kontrájuk veszéllyel fenyegetett. Ahogy Botka és Civic egyre messzebb fellépett az ellenfél térfelére, és a Mmaee, Knoester páros is egyre többször lépett be a labdával a félpályán túlra, úgy lettek az esetleges feröeri kontrák egyre veszélyesebbek.

A második félidőt részletesen elemezni szinte felesleges, a pályára lépő Makreckis, Romdhane, Lisztes, Kwabena és Marquinhos beállása sem változtatott semmit a játék képén. A Ferencváros a 71. percben (!) találta el először feröeri ellenfele kapuját.

Az xG-mutató is jól tükrözi mindeszt: ha a büntetőt nem vesszük figyelembe, a feröeri csapat akkor is nagyjából a hazaiakkal egyenlő xG-mutatót tudott létrehozni, mégpedig jóval kevesebb lövésből. Ami még gyalázatosabb: akcióból (xG open play) a feröeriek messze magasabb minőségű helyzeteket produkáltak.

Hihetetlenül hangzik, de le kell írni: a KÍ Klaksvík teljesen megérdemelten győzte le a magyar bajnokot, hiszen mindkét mérkőzésen érvényesült az akarata.

A mérkőzés után Kubatbov Gábor klubelnök azonnali hatállyal menesztette Csercseszovot, így a Konferencia Liga selejtezőiben már az eddigi másodedző, Máté Csaba irányítja a csapatot.

Érdemes visszaemlékezni arra, hogy a Csercseszov-féle Fradinak a felállt fal elleni játék sosem volt az erőssége. Már az érkezésekor megírtuk, hogy csapatai leginkább a fegyelmezett védekezésről és a kollektív, ám kevésbé kombinatív harcmodorról ismertek, miközben a Fradinak legalább a magyar bajnokságban (és természetesen egy feröeri típusú nemzetközi ellenfél ellen is) labdával kellene dominálnia.

A felállt fal elleni játékkal szinte az összes fontosabb mérkőzésen problémái voltak a csapatnak (például a Slovan és a Qarabag ellen), miközben a csoportkör legnagyobb sikereit (a Monaco és a Crvena zvezda ellen) szinte kivétel nélkül második szándékú kontrafutballal sikerült elérni.

A Csercseszov-korszak egészét nézve tehát a Klaksvík elleni tanácstalan játék nem a semmiből következett, hanem bőven voltak előzményei.

Nyilván a három kapott gólt balszerencsével is lehetne magyarázni, ám ki kell mondani: a mostanra kialakult játékoskeret ezzel a játékelképzeléssel biztosan nem állt volna készen a Bajnokok Ligája csoportkörére.