Valami beteljesült, amikor legutóbb Ilkay Gündogan a magasba emelte a Bajnokok Ligája-serleget, és ezzel a Manchester City elhódította története első európai trófeáját: az Öböl menti országok végérvényesen átvették a hatalmat az európai foci felett.
A Manchester City tulajdonosa, bizonyos Manszúr bin Zajed al-Nahjan több mint 10 év után tette újra tiszteletét labdarúgó stadionban. A szomszédban, Katarban alig fél éve világbajnokságot rendeztek. A BL-döntő után napokkal pedig Szaúd-Arábia nemzeti tőkealapja (PIF) a központi irányítása alá vonta az ország négy legnagyobb klubját, felvásárolta és összeolvasztotta a világ legnagyobb golftornáját (PGA-LIV), majd a Newcastle United egyengetése és Cristiano Ronaldo szerződtetése után elkezdett megint játékosokat venni. Sokat.
Hogy ez miért alakult így, annak több oka van. Az országok mögötti szándékot sokan a sportmosásban találják meg, ami valós tényező, de közel sem adja ki a teljes képet. Az Öböl menti országok törekvéseit nem pusztán arculati, hanem nemzetgazdasági okok is meghatározzák.
Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok is olyan kőolaj- és földgázkészlet felett rendelkeznek, amely belátható időn belül el fog apadni. Ezt felismerve az elmúlt évtizedben azt mérték fel, hogy a hatalmas tőkéjüket hogyan tudják úgy diverzifikálni, hogy az a távoli jövőben is jövedelmező legyen. Katar hatalmas beruházásokat hajtott végre a nyugat-európai ingatlan- és luxusszektorokban, Szaúd-Arábia pedig jelenleg is döbbenetes forrásokat fordít egy új megaváros építésére (Neom), amellyel nagyobb kontrollt szeretne gyakorolni a vörös-tengeri kereskedelem felett.
Egy futballklub felvásárlása számukra legitimációs eszköz. Az országok azt akarják felmutatni, hogy bárhol is legyenek a világon, komolyan kell venni őket, egyúttal méltók arra, hogy leüljenek bárkivel tárgyalni.
