José Mourinho modern catenacciójára még a korszak sztárcsapatának, a Barcelonának sem volt válasza (pedig Sergio Busquets az ujjai közül kipislogva kereste), az Inter a mezőnyben ösvényt vágva menetelt végig a sorozaton, és bombafavoritként érkezett meg a fináléba, amit aztán meg is nyert a Bayern München ellen. Simone Inzaghi más erőforrásokból, más készlettel dolgozik, és szemben a 2010-es Interrel, ezzel a csapattal kifejezett bravúr, hogy odaért a döntőre.
Sokan a szerencsét emlegetik az Inter BL-döntőbe jutása kapcsán, és van is némi igazuk, hiszen az egyenes kieséses szakaszban a milánóiak az összes esélyest elkerülték. A Bayern, a Real, a PSG és a City mind a másik ágon szerepelt, és nehéz vitatkozni azzal az állítással, hogy az alsó ág egy klasszissal gyengébb a felsőnél. Ugyanakkor az Inter-szurkolók erre teljes joggal válaszolhatják azt, hogy egyrészt azt kell megverniük, aki szembe jön, másrészt a nehézségekből azért kijutott így is a csapatuknak, hiszen a halálcsoportból – a Barcát kiejtve – jutottak a legjobb tizenhat közé.
A szerencse kérdése egyébként is dágványos dolog. Arra például vélhetően már kevesen emlékeznek, hogy a 2010-es, saját játékát tekintve valóban a világ legjobb csapatának mondható Internek is bőven szüksége volt a szerencse segítségére. A Barca elleni elődöntőben (3-1) a milánóiak lesgólja maradt a partjelző radarja alatt, a visszavágón pedig hiába fújt pofátlanul a bíró a katalánok javára, a lefújás előtt egy vélhetően szabályos – és továbbjutást érő – góltól fosztotta meg a hazaiakat. Sőt a döntő sem volt éppen sétagalopp, a Cristian Chivut folytatólagosan porba alázó Arjen Robben simán megnyerhette volna a finálét a Bayernnek, végül mégis az Interé lett a trófea.
Ha már a szerencse-pech együttható szóba kerül, Simone Inzaghi csapata másként élvezte a sors támogatását: a Murphy-törvény a bajnokságban abszolúte érvényesült, hiszen ami elromolhatott, az el is romlott, ellenben a kupasorozatokban egészen más arcát mutatta a csapat.
Mentális Sacchismo a házban!
Ha kimondom Arrigo Sacchi nevét, a Milan-szurkolók térdre hullva áldják a kopasz mester emlékét, aki négy éven át trófeák egész kis halmát pakolta be Silvio Berlusconi vitrinjébe. Igen ám, csakhogy a Sacchival megnyert nyolc trófea között csak egyetlen scudettót találunk, a többit kupasorozatokban szerezte, és bár ennek meglehetősen prózai oka volt, az arányok így is döbbenetesek.
Sacchi azért tudott sokkal eredményesebb lenni a hazai és nemzetközi kupasorozatokban, mert az általa megkövetelt rendkívül magas intenzitású játékot könnyebb volt a nemzetközi meccsnapokra időzíteni, mint hétről hétre előhúzni a bajnokságban. Simone Inzaghi esetében azonban kicsit más tényezők alakították úgy a szezont, hogy a bajnokságban már tizenegy vereséget (!) számláló Inter az Olasz Kupában és a Bajnokok Ligájában is bejutott a döntőbe.
