Minden összeesküdött ellene, mégis feljutott a Sheffield United

Nem mondhatni, hogy a szurkolók kórusban követelték volna Paul Heckingbottom edzői kinevezését, amikor 2021 novemberében a Sheffield United menesztette Slavisa Jokanovicot, akivel a csapat a tabella második felében horgonyzott le a Championshipben. A szerb edzőtől nem tűnt túl nagy kérésnek a visszajutás a Premier League-be, hiszen korábban elérte már ezt a Fulham és a Watford edzőjeként is, a sheffieldi kaland azonban csalódásnak bizonyult mindkét fél számára: Jokanovic azt állította, nem kapott elég pénzt erősítésekre, az eredmények pedig nem jöttek. A klubvezetés ekkor fordult a klub U21-es csapatát vezető Heckingbottomhoz, aki egyfelől kézenfekvő megoldás volt, másfelől viszont össze sem lehetett hasonlítani az edzői pedigréjét mondjuk Jokanovicéval.

Paul Heckingbottom másod- és harmadosztálybeli klubokban töltötte játékoskarrierje legjavát, majd az egykori szélsőhátvéd a szülővárosa, Barnsley fociklubjánál helyezkedett el edzőként, ahol az utánpótlás-nevelésben dolgozott. Amikor azonban üresedés történt a felnőtt csapat kispadján, őt bízták meg átmenetileg a csapat irányításával, és ez olyan jól sikerült, hogy felvitte a Barnsleyt a Championshipbe, ezek után természetes volt, hogy rendes szerződést kapjon. Heckingbottom aztán sikerrel bent is tartotta a csapatot, ám a második szezonja közepén nem tudott nemet mondani a rivális yorkshire-i óriás, a Leeds United hívásának.

Talán vannak, akik emlékeznek még rá, hogy Heckingbottom volt az az edző, akit elküldtek azért, hogy a helyére Marcelo Bielsát szerződtessék. Ebből már sejthető, hogy beletört a bicskája a feladatba, és nem végződött jobban a következő megbízatása sem, amikor a skót Hibernian kispadjáról állították fel idő előtt. Nem ritka, hogy egy edzőnek ennyi lehetőség jut csak, érthető hát, hogy Heckingbottom sem várt nagyon újabb ajánlatra, hanem elvállalta a Sheffield United U21-es csapatának vezetését. Ekkor a klub már a Premier League-ben szerepelt, ám a rendkívül sikeres első év után jött a mindig nehéz második, mely pocséknak bizonyult, a csapat végig a kieső zónában rostokolt, és a kudarcba végül a nem sokkal korábban még ünnepelt Chris Wilder is belebukott. Ez 2021 tavaszán történt, amikor a klubvezetés belátta, az idény hátralévő meccseire már felesleges kívülről edzőt hozni, és akkor kérték meg először Heckingbottomot, hogy vegye át a nagycsapat irányítását. Csodát tenni ő se tudott, de legalább az idény legvégén nyert három meccset a csapat, és

ugyan a következő idénynek Jokanoviccsal vágtak neki a Pengék, a vezetőség már tudta, hová nyúljon, amikor a szerb edzőt lapátra tették.

Heckingbottom aztán gyorsan összekapta a csapatot: visszatért a Wilder védjegyének számító, háromvédős felálláshoz, és felrázta a fásultnak tűnő játékosokat is. A Sheffield egymás után aratta a győzelmeket, és a végére oda is ért a rájátszást érő helyek egyikére, sőt méltó ellenfele volt a bombaformában lévő Nottingham Forestnek is, végül büntetőpárbajra került a sor, amit a Forest nyert meg. A csalódást azonban gyorsan kiheverték, és a következő idényre a cél egyértelműen a feljutás volt. A nyáron erősíteni is sikerült: megvették a bosnyák Anel Ahmedhodzicot a Malmőtől, kölcsönbe pedig többek között két angol ifjúsági válogatott tehetség is érkezett a Manchester Citytől: Tommy Doyle és James McAtee, míg az erősségeket – főként a nagy klubok által is kerülgetett norvég középpályást, Sander Bergét – sikerült megtartani.

A Sheffield most jól is kezdte a szezont, olyannyira, hogy augusztusban és szeptemberben is Heckingbottom kapta a hónap edzője díjat a Championshipben. Tulajdonképpen ez a lendületes kezdés volt az egyik fő ok, hogy a végén sikerült a feljutás, ugyanis ezt a formát nem tudta később megismételni az egyre többet botladozó csapat. Mégis belefért egy-egy hullámvölgy, és egy jó közepes teljesítmény az idény második felében pedig már elég volt ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe a szintlépés. Márciusban ugyan volt egy pillanat, amikor a félelmetes tempót diktáló Middlesbrough három pontra is megközelítette a csapatot, de végül a Sheffieldnek sikerült jobban az április, és nem nagyon kellett izgulnia.

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az idény közben látványosan fogyni kezdett a pénz, a szaúd-arábiai tulajdonosok pedig vevőt kerestek a klubra. Be is jelentkezett egy nigériai üzletember, Dozy Mmobuosi, ám nem sikerült nyélbe ütni az üzletet, és a hónapokon át húzódó sztori végül eredménytelenül ért véget. Januárban aztán a klub nem tudta teljesíteni a fizetési kötelezettségeit, ezért kizárták az átigazolásból, vagyis

a Sheffield United kimaradt a teljes évközbeni átigazolási szezonból,

miközben a vetélytársak természetesen erősítettek. Félő volt, hogy be kell áldoznia legalább egy kulcsjátékost a klubvezetésnek (megint csak Berge jött szóba), de végül nem így történt, és az is erősítésnek bizonyult, hogy legalább nem gyengült a keret.

Ha a csapat erősségeit akarnánk számba venni, akkor a szenegáli támadóval, Iliman Ndiaye-jal kell kezdeni a sort: a 23 éves játékos még tinédzserként került Angliába, a klub 2019-ben hozta el a Boreham Wood csapatától. Ndiaye a tavalyi szezonban robbant be, de igazán idén mutatta meg, mit tud: nemcsak ő szerezte a legtöbb gólt a csapatban, hanem a társait is sokszor hozta helyzetbe, inkább amolyan 10-es pozícióban játszva. Ahmedhodzic is bizonyította, hogy pont egy ilyen labdabiztos, az előrejátékban is használható középső védőre volt szüksége a csapatnak ebben a játékrendszerben, amit az öt gólja is bizonyít. A középpályán ezúttal is az irányító Oli Norwood volt a legfontosabb láncszem, míg Sander Berge teljesítményén meglátszott ugyan az átigazolási huzavona, de a szezon első felében ő is átlag felettit nyújtott.

Heckingbottom talán túlságosan is ragaszkodott hozzá, illetve a harmadosztály óta a klubnál lévő John Fleckhez, és emiatt kapta a legtöbb bírálatot, hiszen a Fleck, Berge duó bérelt helye miatt kevesebb lehetőség jutott a két manchesteri kölcsönjátékosnak. Amikor aztán végre beadta a derekát, sikerült a statikusabb, mélyebben játszó Doyle-t és az eleinte bátortalannak tűnő McAtee-t is beépíteni a csapatba, noha utóbbi eleinte fizikailag nem tűnt elég erősnek a Championship szigorú követelményeihez, most viszont már folyamatosan lövi a gólokat. A feljutás értékét az is emeli, hogy nincs igazán kiemelkedő befejező csatára a csapatnak: Rhian Brewster folyton sérült, Billy Sharp már 37 éves, a tinédzser Daniel Jebbison pedig még nincs azon a szinten, hogy állandó kezdő legyen. Így aztán Oli McBurnie-nek kellett összekapnia magát, noha előzőleg csaknem egy éven keresztül képtelen volt gólt szerezni. Augusztusban azonban megtört a jég, és végül ő lett Ndiaye legstabilabb partnere elöl, és ebben még a menet közben zajló rendőrségi ügye sem hátráltatta. Az sem mellékes, hogy a Sheffield szerezte a második legtöbb gólt pontrúgások következtében a ligában az idén, és erre kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektetett Heckingbottom szakmai stábja.

Az biztos viszont, hogy a Premier League-ben ez a csatársor már erősítésre szorul, és az is dilemma lesz, hogy Doyle-t vagy McAtee-t próbálják-e újabb egy évre Sheffieldben tartani, mivel egy klubtól csak egy kölcsönjátékos érkezhet a Premier League-ben (az felettébb valószínűtlen, hogy bármelyiküket eladná a Manchester City). Szóval lesz feladata bőven a szakvezetésnek a nyáron, az viszont valószínűsíthető, hogy a PL-tagság újra felkelti majd a befektetők érdeklődését, így az anyagi háttér is stabilizálódhat. Paul Heckingbottom tehát bizakodva nézhet a jövőbe, a szurkolók örömét pedig csak fokozhatja, hogy két fordulóval a befejezés előtt úgy tűnik, a nagy vetélytárs, a Sheffield Wednesday pont lecsúszik az egyenesági feljutásról a harmadosztályban.