Olyan káosz volt a Wembley stadion első kupadöntőjén, hogy a Bolton–West Ham meccset alig lehetett lejátszani. A korabeli Bolton Evening News azt írta a száz éve, 1923. április 28-án megrendezett mérkőzésről: „Vagy 250 ezer ember indult az impozáns létesítmény felé. A szurkolók átrohantak a salakpályán, és hihetetlenül rövid idő alatt a gyönyörű zöld gyepszőnyeget ellenőrizhetetlen tömeg foglalta el.”
A Nemzeti Újság ezt jelentette Londonból: „Amikor a nézőtér már zsúfolásig megtelt, még mintegy 100 000 ember szorongott a bejáratok előtt. A rendőrség megtiltotta a további jegyek kiadását, mire az izgatott tömeg megrohanta a kerítéseket, annak egy részét ledöntötte, és mintegy 80 000 főnyi tömeg betódult a nézőtérre. Életveszélyes tolongás támadt, amelynek során több ezer néző megsérült, majd sok helyen dulakodás keletkezett, amelynek következtében 80 embert kórházba kellett szállítani.”
Az óriási tumultusban a Bolton csapatbusza a stadiontól másfél kilométernyire elakadt, a játékosok gyalog mentek az arénába. Az együttes kapusa, a devonshire-i halászként emlegetett Dick Pym így emlékezett:
Amikor kifutottunk a pályára, a tömegtől csak a keresztlécek tetejét láttuk.
Hivatalosan 126 407 néző tolongott az akkor átadott arénában, amelyet csillagászati összegért, 750 ezer fontért építettek meglepő gyorsasággal, 300 munkanap alatt.
A mérkőzés délután háromkor kezdődött volna, de a nyitány 43 percet csúszott. A kapukat 11.30-kor tárták ki, majd 13.45-kor bezárták azokat. Negyedórával ezután londoni rendőrőrsök sokaságát mozgósították, de mire a karhatalmi erősítés a stadionhoz ért, már nem tudott mit tenni a zűrzavarban.
Olyannyira nem, hogy a szurkolók a pázsitot is ellepték. Jimmy Ruffel, a West Ham balszélsője azt mondta: „Órákig üldögéltünk az öltözőben, majd a díszpáholyban jelenlévő V. György király azt üzente, fussunk ki a pályára, így a tömeg talán hajlandó lesz elhagyni a gyepet. Már a folyosón megtorpantunk, mert a mentők ott ápolták a kint rekedt drukkerek áttörési kísérletének sebesültjeit. Nem túlzás azt mondani, hogy csapatunk könnyebben jutott a döntőbe, mint a Wembley-ben a küzdőtérre.”
Abban, hogy a mérkőzést egyáltalán el lehetett kezdeni, főszerepet játszott George Scorey rendőr, akiről másnap a legtöbb fotót közölték az újságok világszerte. Billie nevű fehér lován a fűre hajtott, és kollégái közreműködésével kiterelte a sokaságot a pályáról.
A bonyodalmak aznap korántsem értek véget. Ruffel felidézte: „Már az első tíz percben jó néhányszor felbuktam a közelben ülő nézők lábaiban, és futás helyett inkább csak botladoztam a gidres-gödrös talajon.”
