Akár brazil kapitány is lehet a dinizizmus megalkotója, a tudós mágus

Az „izmus” Fernando Dinizről kapta a nevét, aki jelenleg a Fluminense vezetőedzője, és – a Carlo Ancelottiról megjelenő hírek alapján, miszerint inkább kitöltené 2024-ig szóló madridi szerződését, mint átvegye a brazil válogatott irányítását – könnyen lehet, hogy a brazil nemzeti csapat jövőbeni szövetségi kapitánya is. Utóbbi esélye a riói állami bajnokság döntőjének visszavágóján a Flamengo felett aratott 4-1-es győzelem után jelentősen megnőtt.

Brazília a nagy érzelmek és – ebből következően – a nagy szavak földje, úgyhogy, ha a nemzet futballszeretőinek meghatározó része éppen el is ragadtatja magát, érdemes két lábbal a földön maradva szemlélődni. De nem könnyű. Legalábbis annak, aki látta a vasárnap a Maracanában rendezett találkozót, különösen annak első félidejét, és tisztában van a két résztvevő lehetőségeivel.

Dél-Amerika anyagi értelemben és a szurkolótábora mérete alapján mindenképpen – továbbá keretét tekintve is valószínűleg – legerősebb klubja, a Flamengo 2-0-ra megnyerte az első felvonást, és abszolút favoritként várta az örök városi rivális, Fluminense elleni visszavágót. A Fluminense ellenfeléhez képest harmadakkora költségvetéssel gazdálkodik, régóta elkerülik a számottevő eredmények, és állandóan rákényszerül legnagyobb tehetségei kiárusítására, hogy megőrizze stabilitását. Mégis lelkesedésre okot adó futballt mutatott be, a taktikai értelemben vett dinizizmus karakterjegyeit felvonultatva. A labda környezetében létrehozott állandó létszámfölények és az így összehúzott ellenfél által szabadon hagyott hatalmas területek bejátszásának kettőssége jellemzi ezt a játékot, ami a futballistáktól a sok futás mellett improvizatív gondolkodást követel a beindulások, a helyezkedés és a játék folytatása, a labda útjának eldöntése tekintetében is.

Rendszerbe szervezett ad-hoc,

talán ez fejezi ki leginkább a szisztéma filozófiáját, szellemi alapja pedig, hogy a játékosok egymás játékstílusát, erősségeit és gondolkodását minél mélyebb és zsigeribb módon értsék.

Az első gólt a csapat színeiben csaknem 17 év után első hazai meccsét játszó Marcelo szerezte, aki balhátvédként szerepelt ugyan, de a dinizizmusra jellemző módon a tizenhatos jobb oldalán felbukkanva okozott meglepetést. A második találatnál a Sao Paulo-i tiki-takának is nevezett rendszer egyik karcos karakterjegyére jellemző módon a végletekig kipasszolta ellenfelét a Flu. Az eredeti tiki-takával szemben itt sokkal több a vertikális átadás, előre és hátra is, mintha kilencven fokkal elfordították volna a pályát. A dinizizmus tombolt, minden játékos hozzáadta személyiségét az ellenfél tornádószerű letarolásához.

A játék ezúttal még önmagához képest is tartogatott finomságokat, például amikor az ellenfél letámadását a kapustól indulva nem a szokásos módon kipasszolta az együttes, hanem a védők rendkívül szélesen helyezkedve húzták szét az ellenfél fellépő embereit, és nyitottak területet a kapus mellől elinduló, labdával leggyorsabb, kolumbiai csatárnak, Ariásnak, aki adottságait kihasználva egyszerűen csak kivitte a labdát a félpályáig.

De ezek a látható taktikai elemek csak a jéghegy csúcsát jelentik. A dinizizmus ennél sokkalta több. A jéghegy persze egyáltalán nem a megfelelő metafora egy megértésből épülő rendszerhez. Fernando Diniz kihasználva, hogy most sokkal nagyobb figyelem hárul rá, mint korábban, sajtótájékoztatóján ars poeticája jelentősebb tételeiről is beszélt:

Ami miatt edző lettem, az a játékosként megtapasztalt szenvedés, mert nem emberként tekintettek rám, hanem olyanként, akinek le kell tennie valamit az asztalra ahhoz, hogy értékeljék. Erre senkinek nincs szüksége, mindenkit azért kell tisztelnünk, amilyen ember.

Fernando Diniz amellett, hogy kiváló középpályás volt és a 80-as évek lenyűgöző könnyedségű brazil futballjának fanatikusa, végzett pszichológus, és mostani megnyilatkozásai alapján kijelenthető, hogy jelenlegi munkájában sem kevésbé az, mint futballtréner. Számára a játékosok személyisége, személyes jólléte ugyanannyira fontos, mint a teljesítményük. Szerinte a futballisták rengeteg szeretetet és törődést érdemelnek, az ő csapatának tagjai például többségükben favellákból és Brazília legelhanyagoltabb részeiről érkeztek, ezért álma, hogy jobbá tegye az életüket. Gyakorlatilag, futballal végez terápiát.

Ez az először 2016-ban egy Sao Paulo-i kiscsapat, az Osasco Audax padján feltűnést keltő edző első számottevő trófeája, amit sokan későinek értékelnek, de Diniz számára – elmondása szerint – sokkal többet jelentenek az olyan esetek, mint Bruno Guimaraesé, aki hét évvel ezelőtt be akarta fejezni a futballt, de az ő hatására nem tette.

Lehet, hogy önmagukban a nagy eredmények nem boldogítanak, ám Diniz ezúttal minden pszichológiai varázserejét latba vetette, hogy egy győzelemmel csaljon tartós mosolyt a környezetében dolgozók arcára.

A játékosok és a stábtagok hosszú napokon keresztül tartó mágiáról beszélnek, amely a Libertadores Kupában Peruban aratott győzelmet követően azonnal, még az öltözőben elkezdődött, amikor Diniz hatalmas esélyként beszélt a többség szerint már az ellenfél javára eldőlt finálé visszavágójáról, és totális koncentrációt kért. Ennek a mágikus felkészülésnek a végpontja a Maracana öltözője volt, ahol – az edző kispadtól történt eltiltása miatt – sokkal előbb megjelent az együttes, hogy Diniz még előállhasson produkciójával, melynek során a Fluminense Flamengo felett aratott történelmi sikereiről készült videót mutatott be, felhívva a focisták figyelmét arra: most ők is legendává válhatnak. Elmesélt egy személyes történetet apja haláláról, amit nyolcévesen a labdával kötött barátsága segítségével dolgozott fel, és elmondta, hogy nekik is, a játékosainak a labda szerezheti a legnagyobb örömöt, az lehet a megmentő barátjuk.

Sokan sírtak az öltözőben, mielőtt pályára léptek volna.

Fernando Diniz komplex munkát végez. Újszerű taktikai elgondolásaira már sok helyen felfigyeltek, egyéb módszerei pedig szintén megkülönböztetik az átlagtól.

Ahhoz, hogy Brazília elfogadja szövetségi kapitánynak, már csak egy valami szükséges: változtatnia kell a trófeákhoz fűződő viszonyán.

Talán, most megtette az első lépést.