Christian Liewig - Corbis / Corbis via Getty Images
Foci

A Szőke mágus Afrika után most a francia női válogatottnál tehet csodát

Hervé Renard 10 hónap alatt két világbajnokságon is részt vehet szövetségi kapitányként: a férfi után a nőin is.

Nem túl kifejező azt mondani, hogy Franciaországban nemrég „elmérgesedett a helyzet”. Azt már korábban is rebesgették, hogy a női labdarúgó-válogatottban lappanganak feszültségek, de amikor a csapat legfontosabb alakja, Wendy Renard februárban bejelentette, hogy lemondja a válogatottságot, tudni lehetett, hogy valami végérvényesen eltörött.

 Nem szeretném tovább elviselni azt a rendszert, ami rendkívül távol áll a legmagasabb szint elvárásaitól

– szólt Renard nyilatkozatában az egyik kulcsmondat. Renard arra utalt, hogy szerinte a 2017 óta hivatalban lévő francia szövetségi kapitány, Corinne Diacre félvállról vette az edzéseket, semmiféle videoelemzést nem végzett, a játékosaihoz úgy beszélt, mint egy rongyhoz, és többüket, köztük a sokak által kedvelt Amandine Henry-t is gyakorlatilag elüldözte a csapattól. Renard lázadásához csatlakozott több társa, köztük Marie-Antoinette Katoto, Kadidiatou Diani és Perle Morroni is.

A szolidaritás célt ért. A francia szövetség belső vizsgálatot rendelt el és egy négytagú, köztük klubelnökökből és szövetségi tisztviselőkből álló bizottságot hívott össze, akik egy meghallgatás után arra jutottak, hogy Diacre és a csapat között „visszafordíthatatlan és kibékíthetetlen ellentétek alakultak ki”. Diacre munkáját megköszönték. Igaz, az ügy még nem zárult le, mert Diacra azóta becsületsértés miatt polgári pert fontolgat.

És ekkor érkezett egy másik Renard. (A renard franciául: róka.)

Hervé Renard-t szinte mindenki ismeri, és amikor a szövetség Twitter-oldalán a visszatérő Wendy Renard-ral fogott kezet, azt lehetett érezni, mindenki a helyére került. „A francia játékosok professzionalizmust és erős döntéseket akartak, hát most megkapták. Hervé Renard a legjobbat fogja kihozni a csapatából, magas elvárásoknak kell megfelelniük reggel, délben, este” – mondta Cédric Kanté, a szövetség női szakosztályának elnöke.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!