Kezdjük a tényekkel: március 24-én, alig két szezon után a Bayern München vezetősége megköszönte Julian Nagelsmann munkáját. A hírt már előző este számos helyen ténykélt kezelték a közösségi médiában, ám hivatalossá csak múlt péntek délután vált a határozat. Ez is jól mutatja, milyen zavaros körülmények között született a közvéleményt hidegzuhanyként érő döntés. De mi van a háttérben?
A váratlan húzás mögött rengeteg múltbéli esemény, feltételezés, pletyka áll. Egyebek mellett érdekesnek találják Nagelsmann barátnője, Lena Wurzberger szerepét is, aki újságíróként dolgozott a döntést az elsők között kiszivárogtató Bildnél, majd az edző távozása után ő maga is felmondott a munkahelyén. Ez a párkapcsolat állítólag már korábban is bizalmatlanságot szült a Bayern öltözőjében:
Szintén sok szó esett Nagelsmann és Manuel Neuer konfliktusáról, aminek az előzménye az volt, hogy a tréner menesztette a stábból a Neuerrel hosszú ideje együtt dolgozó Toni Tapalovic kapusedzőt. Mások Nagelsmann öltözői stílusát kritizálták, mondván: túlságosan extravagáns, saját magát helyezi előtérbe – megesett például, hogy gördeszkával ment edzésre. Ezeknek a híreszteléseknek az igazságtartalmát nyilvánvalóan nehéz kibogozni, és nekünk sem célunk. Egyvalami azonban szinte biztosan tudható: a játékosokat legalább annyira váratlanul érte Nagelsmann kirúgása, mint magát az edzőt, aki a válogatottszünetben éppen Ausztriában síelt.
Végig pörgetve a közösségi média magyar és nemzetközi véleményformálóinak múlt csütörtök esti és péntek délelőtti posztjait, kijelenthető: mindenkit hidegzuhanyként ért a hír. Az időzítés érthetetlenségében gyakorlatilag mindenki egyetértett: a Bayern München a Borussia Dortmund elleni, a bajnoki címet döntően befolyásoló rangadó előtt áll, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében pedig április 11-én és 19-én a Manchester Cityvel vív rendkívül érdekesnek ígérkező párharcot. Mindemelett a Német Kupában április 4-én a Freiburg lesz az ellenfél. Ám Hasan Salihamidzic sportigazgató nyilatkozatából leszűrhető: a vezetőség nem bízott már abban, hogy a szezon legfontosabb meccseit Nagelsmann stabilan tudja hozni, s inkább még a nyári szünet előtt lecsaptak a szabadon „igazolható” Tuchelre.
A kérdés szakmai megítélésében már sokkal inkább megoszlottak a vélemények.
mondván, a Bayern mindössze egy ponttal marad le a bajnokságot vezető Dortmund mögött, és messze pozitívabb az xG-különbsége (61,01–27,75), mint a Dortmundnak (47,64–32,57) képest, miközben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből meglepően simán, 3-0-s összesítéssel verte ki a PSG-t. Vagyis szakmailag nem volt különösebb probléma a csapattal: Nagelsmann hozta a tőle korábban megszokott taktikai felkészültséget, a PSG elleni meccsterve különösen jól sült el, a Bundesligában tíz tavaszi mérkőzésen elhullajtott tizenkét pont pedig csak valamiféle átmeneti megingás volt, aminek a releváns statisztikák alapján hosszú távon nem kellene gondot okoznia.
A véleményformálóknak azonban volt egy másik táboruk is. Elárulom, magam is ebbe tartozom. A Bayern játékát elemző őszi írás konklúziójaként még nem lehetett kijelenteni, hogy a csapat átmeneti krízishelyzete végérvényesen véget ért. Az akkori formaingadozást leginkább futballfilozófiai okokkal magyaráztuk: Nagelsmann a játék egésze helyett talán túlságosan is a részletekre koncentrál. Bár a csapatainak vannak állandó stílusjegyei – ilyen például a pozíciókat szigorúan megtartó, a pálya közepére koncentráló támadójáték –, az alapjáték minősége Nagelsmann csapatainál gyakran hullámzó. Ennek oka, hogy a fiatal edző az ellenfél függvényében minden mérkőzésen aprólékosan megtervezi csapata játékát, és gyakran váltogatja az alkalmazott játékrendszert,
Bár a Hoffenheim é az RB Leipzig vezetőedzőjeként a részletes meccsterveknek köszönhetően többször is sikeresen tudott az ellenfélhez alkalmazkodva meglepetéseket okozni, ennek a filozófiának megvoltak a hátrányai is.
