Az embernek utólag beindul a fantáziája: mi lett volna, ha a 2006-os világbajnoki döntő tizenegyespárbajában nem a megkopott Fabien Barthez véd, hanem a karrierje csúcsán szárnyaló Gregory Coupet? Ugyanígy, mi lett volna, ha 2022-ben nem Hugo Lloris áll szemben az argentin lövőkkel, hanem Mike Maignan?
Utóbbi kérdés sokszor feljött mostanában. Mike Maignan Írország ellen egy fantasztikus nyújtózkodással ütötte ki Nathan Collins fejesét, Hollandia ellen pedig Memphis Depay tizenegyesét hárította két ütemben.
A francia (közösségi) média egy része a kérdéssel rosszindulatúan arra utalt, hogy Maignan ezzel a két bravúrral csak azt igazolta, hogy már most jobb kapus, mint Lloris valaha volt. Egy objektívebb nézőpontból figyelve viszont feltűnik egy adat: Lloris karrierje során 128 tizenegyesből 17-et fogott (7 ment mellé), Maignan pedig 50-ből 12-t (6 ment mellé).
A felvetés ugyanakkor azért sem fair, mert Maignan a katari vébé alatt sérült volt, még a torna előtti hónapokban sérült le a vádlija. Lloris visszavonulása után erősen úgy fest, hogy Mike Maignan hosszú évekig lesz a francia válogatott első számú kapusa és világviszonylatban is előrébb juthat, mint Lloris bármikor a karrierje során.
Franciaországnak gyakorlatilag az elmúlt 40 évben folyamatosan volt stabilan teljesítő, nemzetközileg is magasan jegyzett kapusa. Joel Bats a nyolcvanas évek második felét uralta, Fabien Barthez pedig egy évtizeden (1996-2006) át volt a Kékek kopasz kabalája. Hugo Lloris még őt is megelőzte hosszútávfutásban: 2008 és 2022 között minden konkurenciát maga mögé utasított.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="576" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Ami igazán megdöbbentő, hogy egy jobb világban a franciák másodvonala is felért volna elsővel. Bernard Lama 1996-ig a leginkább mediatizált kapus volt, ám egy kannabisz-fogyasztási botrány miatt lejjebb került a rangsorban; Grégory Coupet 2006-ban úgy tűnt, Barthez elé kerülhet, ám Raymond Domenech másképp döntött, ami miatt Coupet-t az edzőtábor parkolójában kellett visszakönyörgni a hotelbe; Lloris előtt pedig Steve Mandanda volt a kiszemelt trónörökös, ám néhány baki miatt hátrébb szorult, de ez sem akadályozta meg abban, hogy 2018-ban világbajnok legyen.
És most érkezik az őrségváltás. Lucas Chevalier szinte a semmiből robbant be a Lille-nél, Illan Mesliert még a Bielsa-féle Leedsből ismerhetjük, a még mindig csak 24 éves Alban Lafont pedig még néhány évvel ezelőtt a Fiorentinánál vett be egy fura kanyart, most viszont a Nantes meghatározó tagja, nemrég Francia Kupát nyert velük.
Ha ez nem lenne elég, ott van a válogatott körül évek óta lófráló Alphonse Areola vagy a Lens patologikusan magabiztos kapusa, Brice Samba, Maignan erejéről viszont sokat elárul,
Pedig egy időben pedig úgy tűnt, elérte a plafonját. Maignan a Paris Saint-Germain akadémiáján nevelkedett olyan 1995-ben született társak mellett, mint Presnel Kimpembe, Adrien Rabiot, Alphonse Areola vagy Jean-Kevin Augustin (Kingsley Coman egy évvel fiatalabb), és amikor felhozták a felnőttek közé, csak a negyedik számú lehetőségként számítottak rá Kevin Trapp, Salvatore Sirigu és Nicolas Douchez mögött.
Edzői szerint sosem panaszkodott és kiegyensúlyozottsága és nyugalma miatt olykor őt használták összekötő kapocsként a kapusok közti viszályok kezeléséhez. Maignan viszont felismerte, hogy Párizsban, ha keresztbe áll sem lesz első számú kapus, ezért 2015-ben a Lille 1 millió euróért igazolta le, hogy aztán hat évvel később 15-szörös áron adják tovább az AC Milannak.
Maignan már az első szezonjában tökéletesen beilleszkedett, a szezon végére pedig az év kapusa lett Olaszországban. A sors iróniája, hogy a PSG épp azt a Gianluigi Donnarummát vette meg, akinek a helyére Maginan érkezett, és aki a mai napig nehezen igazodik ki Párizsban, ha a labdakihozataloknál lábbal kell a játékba avatkozni.
Donnarummával ellentétben Maignan gyerekkorában csatárnak tanult, emiatt ügyesen bánik a labdával mindkét lábával. Amikor csapata hátulról építkezik, folyamatosan mutatja magát a védőinek, hogy ő is megjátszható legyen. Ennek két előnye is van: egyrészt ki tudják csalogatni az ellenfelet azzal, hogy a kapusig visszajár a labda, másrészt Maignannal magasabban húzhatják meg a védelmi vonalat, ha már az ellenfél térfelén járnak. Ahogy egy korábbi edzője fogalmazott:
Az ő alapvonala valójában az 5 és feles
A leglátványosabb erényei ugyanakkor inkább védéseknél jönnek ki. Maignant a 191 centis magassága mellett a morfológiája (alaktana) és a dinamikája teszi igazán egyedivé. Mivel sokáig képes rogyásban maradni és késleltetni az elrugaszkodását, nem dobja el magát túl hamar. Amikor viszont ugrik, akkor robban. A testtartása olykor agresszív, ami tizenegyespárbajokban kimondottan jól jön: szinte belemászik az ellenfele fejébe, ahogy tette azt legutóbb is Depay ellen.
„Az edzésein bevezettünk olyan trükköket, hogy amikor egy tizenegyesrúgásnál az ellenfél nekifut a labdának, addig ő öklözzön a kesztyűjébe, vagy érintse meg a felső lécet” – mondta róla Alfred Doussou, egy korábbi edzője, utalva arra, hogy Maignan tudatosan törekedett arra, hogy még több pszichológiai trükköt elsajátítson. Edzői szerint jó megfigyelő és szereti kiismerni ellenfeleit, hogy a lábfejük mely részével és milyen zónákból rúgják a labdát. Szerintük Maignan mindent megjegyez és az agya jókor köpi ki, milyen döntést hozzon.
2015-16-ban egy váll- és egy csuklósérülés hátráltatta hetekig, tavaly pedig 9 meccset kellett kihagynia. Legutóbb a vádlija akadályozta meg abban, hogy kimehessen Katarba megválaszolni az utóbbi idők leghangzatosabb költői kérdését.
Maignanban talán az a legsajátosabb, hogy a mentalitása acélból van. Egy Los Angeles-i edzőtáborában az egyik napja így nézett ki: hajnal 5-kor kelés, futóedzés, fizikai felkészítő foglalkozás 9-től, technikai gyakorlatok 13-tól, 17 órától pedig egy laza levezető boxedzés. Amikor Luis Campos szakmai vezetőként megérkezett Lille-be, Maignan állítólag egy komplett listát adott le neki arról, miért nem elégedett a kitűzött edzéstervvel. Campos ezután új kapusedzőt hozott a klubhoz. A lista mögött állítólag semmiféle személyi kifogás nem volt, egyszerűen csak nem tetszett neki a metódus.
Bajnok mentalitása van. Hasonlít Zlatannal abban, hogy minden nap a legjobb akar lenni
– mondta róla korábbi nevelőedzője. Maignan kedvenc játékosa valamilyen megmagyarázhatatlan okból Steven Gerrard. „Nem értjük mi sem, miért, de amikor szabadrúgásversenyeket rendezünk, ő mindig Gerrardnak gondolja magát” – mondták korábbi csapattársai. A párhuzamot talán meg lehet érteni. Game recognizes game, ahogy mondja az angol: egy profi, élelmes, munkamániás és szemfüles kapus felismeri, ha valakiben megtalálhatók ugyanezek az erények.
A nagy francia kapusokban van valami közös: ha olykor eltűntek a szürke hétköznapokban, a nagy tornákon képesek voltak felnőni az alkalomhoz. Mike Maignannal már a szürke hétköznapok is kicsit színesebbek lettek. Mi lesz így a tornákon?