Foci sport24

Az NB I mintaklubja a magyar futballnak is értéket teremt

Ujvári Sándor / 24.hu
Ujvári Sándor / 24.hu
Az OTP Bank Liga 23. fordulójának mai rangadóján a második Kecskemét a harmadik Debrecenhez látogat. Srdan Blagojevic Debrecenével egy korábbi írásunkban már részletesen foglalkoztunk, most azon a Kecskeméten a sor, amely újoncként, fiatal magyarokra építve képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani az NB I-ben.

Két éve a Kecskemét az Iváncsa mögött a második helyen végzett az NB III Közép-csoporjátban, és csak azért indulhatott a másodosztályban, mert az Iváncsa nem vállalta a feljutást. Ennek ellenére az NB II-ben is azonnal sikerült megszerezni a második helyet, amivel újabb osztályt lépett a csapat, és most már az NB I-ben szerepel hétről hétre.

Jól teljesítő fiatalok, továbbértékesítési potenciállal

A Kecskemétnél nem kalkuláltak azzal, hogy két éven belül a harmadosztályból az élvonalba jutnak, ezért a klub ebben a helyzetben is hű maradt saját elveihez, és ahelyett, hogy korosodó idegenlégiósokat vásárolt volna az NB I-ben maradáshoz, fiatal magyarokra építette fel a csapatát. „Mi itt megadjuk nekik a bizalmat – kezdi Lénárt Máté, a Kecskemét csapatának videoelemzője, majd így folytatja:

Főleg olyan fiatal magyarokat keresünk, akikről máshol már lemondtak, de nálunk megkapva a bizalmat és a stábtól a megfelelő szakmai munkát, képesek kihozni magukból a maximumot.

Fontos szempont, hogy kis klub vagyunk, nagyon családias közeg, ahová mindenki szeret bejárni. Ilyen légkörben a játékosoknak is könnyebb jól teljesíteniük.”

A Kecskemét úgy második az NB I-ben, hogy mindössze két idegenlégiós – Mykhaylo Meskhi és Mykhaylo Ryashko – található a keretében, az átlagéletkort tekintve pedig a Zalaegerszeg után a második legfiatalabb (24,8 év) együttes a ligában.

Azzal kapcsolatban, hogy egy játékos mikor éri el a karrierje csúcspontját, számos kutatás létezik. A legegyszerűbben azonban a játékpercek számával lehet ezt meghatározni. A kezdőcsapat összeállítását jó néhány tényező befolyásolhatja – forma, sérülés, eltiltás, taktika stb. –, de alapvetően az edzők mindig a legjobbjaikat akarják játszatni a győzelem érdekében. A játékosnak tehát már a puszta jelenléte a pályán sokat elárul arról, hogy mennyire jó. A játékpercekből számított karriercsúcs (peak years) posztonként eltér; a kapusoknak például a harmincas éveikben több játékperc jut, mint a szélső támadóknak. Poszttól függetlenül azonban általánosságban az a jellemző, hogy 24 és 29 éves koruk között játszanak a legtöbbet a futballisták, vagyis ebben az időszakban vannak karrierjük csúcsán. Ha megnézzük a Kecskemét mostani keretprofilját, azt látjuk, hogy a jelenlegi csapatban mindössze három olyan játékos található, aki már betöltötte a 29. életévét, tehát túl van a karrierje csúcsán (a télen távozott Uros Duranovic-ot nem számolva). Tízen vannak olyanok, akik pályafutásuk ezen szakaszában járnak éppen, és tizennégyen, akiknek a legjobb éveik még csak ezután jönnek. Tovább elemezve az ábrát, az is egyértelműen kiderül, hogy

a Kecskemét elsősorban a magyar fiataljainak köszönheti jó szereplését;

azok közül a játékosok közül, akik az elérhető játékpercek legalább ötven százalékát a pályán töltötték, heten még nincsenek 24 évesek. Ez pedig később akár az átigazolási piacon is megtérülhet, hiszen ezekben a labdarúgókban még bőven megvan a továbbértékesítés lehetősége. „Hosszú távon gondolkodunk, ezért egy-egy játékos szerződtetésekor azt is figyelembe vesszük, hogy van-e benne üzleti potenciál” – mondja Lénárt Máté a Kecskemét játékospolitikájával kapcsolatban.

Az együttes tehát abszolút az NB I mintaklubja, hiszen amellett, hogy fiatalokkal tud eredményes lenni, még értéket is teremt a magyar futballnak.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik