A meccs után a játékosok arról beszéltek, hogy csalódottak az eredmény miatt, szerintük nem volt kétgólos különbség a csapatok között. A meccs összképét tekintve nem tűnik reálisnak a 2-0-s végeredmény az 1-0, vagy még inkább az 1-1 sokkal jobban tükrözné a csapatok valódi teljesítményét.
Semennyire sem volt benne jobban a Leverkusen játékában a gól, mint a Fradiéban
– értékelt a találkozó után Dibusz Dénes.
Manapság, ha valós képet akarunk kapni a csapatok teljesítményéről, az xG-mutatót szoktuk alapul venni, amely a kapura lövéseket minősíti. Az xG-modell múltbéli adatokból tanulva minden lövéshez hozzárendel egy valószínűséget, és megmondja, hogy egy hasonló jellemzőkkel leadott lövés az adott bajnokságban egy átlagos képességű játékost tekintve mekkora valószínűséggel eredményez gólt. Minél jobb helyzeteket alakít ki egy csapat, ez a valószínűség annál nagyobb lesz.
A gól és az xG kapcsolatát befolyásolhatja a szerencse (de erről elsősorban rövidtávon beszélhetünk), és a játékosok minősége. A Leverkusen esetében mindkettő megvolt; abba belemenni sem érdemes, hogy a Leverkusen mennyivel komolyabb lehetőségekkel rendelkezik, mint a Ferencváros, és hogy a 2019-ben 32 millió euróért igazolt Kerem Demirbay egy mindössze hatszázalékos (0,06-os xG) gólszerzési eséllyel bíró lövésből szerezte meg a vezetést.
A második gólnál pedig pont Edmond Tapsoba elé pattant a labda a kapufáról, aki nagyjából tizenhárom méterről fejelhetett az üres kapuba. Ennek a fejesnek egyébként 0,47 volt az xG-értéke, vagyis ez adta a teljes xG 50 százalékát a Leverkusen esetében. E nélkül a Leverkusent gyakorlatilag a kapura teljesen veszélytelen kategóriába lehetne sorolni.
A Ferencvárosnak viszont még csak szerencséje sem volt a meccsen, nyolc lövésből mégis 1,03-as xG-t ért el, vagyis Németország egyik legjobb klubjának otthonában tudott nemzetközi teljesítményt nyújtani. Ha ennek most kiesés is lesz a vége, erre mindenképp lehet építeni a jövőben.
Az, hogy a Leverkusen gyakorlatilag nem tudott gólhelyzetbe kerülni a Ferencváros ellen, nem véletlen. Xabi Alonso a 2008 és 2012 között tartó nagy spanyol korszak idején alapembere volt a válogatottnak, később pedig Pep Guardiola irányítása alatt játszott a Bayern Münchenben. Játékoséveinek nagy részét olyan csapatokban töltötte, amelyek minden körülmények között ragaszkodtak a labdához, edzőként viszont sokkal pragmatikusabb nézeteket vall.
A letámadás intenzitását mérő PPDA-mutató – a PPDA azt mutatja meg, hogy egy csapat hány passzt enged az ellenfelének a támadó- és középső harmadban, mielőtt valamilyen védekező akciót kezdeményezne – a harmadik legmagasabb a Leverkusen esetében a Bundesligában, vagyis Xabi Alonso csapata egyáltalán nem érdekelt abban, hogy korán nyomást gyakoroljon a labdás emberre.
Az így kinyíló ellenfelet aztán a széleken szokta lekontrázni a Leverkusen, ott is főleg a jobb oldalon, Jeremie Frimpong és Moussa Diaby progresszív passzai és labdavezetései által. Ha viszont az ellenfél a Ferencvároshoz hasonlóan mélyen visszahúzódik és átengedi a kezdeményezést, ezek a befutható területek eltűnnek. Befutható területek hiányában kézenfekvő megoldás beadásokból a kapu elé juttatni a labdát, csakhogy ez nem a Leverkusen profilja.
A teljes Bundesliga-mezőnyben a Leverkusen játszik a negyedik legkevesebb beadással (10,47 beadás 90 percenként). Középcsatárnak ott van Serdar Azmoun, Patrik Schick, Amine Adli és Adam Hlozek, de ők négyen minden sorozatot figyelembe véve összesen kilenc gólt lőttek a Xabi Alonso-érában. Ilyen esetekben tehát maximum távoli lövésekből tud veszélyes lenni a csapat, ami most a Ferencváros ellen eredményre is vezetett, de ez hosszútávon nem fenntartható.
A Ferencváros úgy tudott ígéretes gólszerzési helyzetekbe kerülni, hogy kihasználta a Leverkusen egyes csapatrészei és játékosai közötti nagy területeket, és a rendezetlen védekezést. Az már a Bajnokok Ligája csoportkörében és a Monaco elleni Európa Liga-párharcban is kiderült, hogy a Leverkusen védelme sebezhető a félterületekben.
