Foci sport24

Így vetkőzte le a görögtüzes-lincselős imázst és vált márkává a PSG

Xavier Laine / Getty Images
Xavier Laine / Getty Images
A Paris Saint-Germain vezetőségét gyakran vádolják azzal, hogy a klub helyett túlságosan is a márkaépítésre fordította a figyelmét. Sorozatunk új részében a PSG-brand megújulását és kereskedelmi sikerét mutatjuk be.

A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság előtt a Paris Saint-Germain otthona, a Parc des Princes némi ráncfelvarráson esett át. A kispadokat lecserélték kényelmesebb ülésekre, a megkopott beton-födémeket újravakolták és a stadion gyepe is olyan lett, mint egy billiárdszőnyeg. Megduplázták emellett a VIP-férőhelyek számát és összesen már 4500-an foglalhattak helyet a Corbeille-ben, vagyis a „Kosárban”.

Tom Sheehan, a munkálatok tervezője így nyilatkozott a megbízásról: „A PSG vezetése azt akarta, hogy hogyan adjuk át Párizs hangulatát a Parcon belül. Párizs egy luxus úti cél. Ezért arra gondoltunk, hogy a Parcot is egy sikkes úti célként mutatjuk be.” Sheehan nem akárhonnan merített inspirációt,

állítása szerint a VIP-páholy bejáratát úgy képzelte el, mint a párizsi Opéra Garnier hallját, ahol szerinte „az emberek azért érkeznek korábban, hogy körülnézzenek és őket is megbámulják”.

A sorozat eddigi részei

A hétköznapi profizmus – Ibrahimovic nem találta a bőröndjét, telefonált, majd a PSG felvett 3 új gyakornokot

 

Közösségi élet – A PSG játékosa panaszkodott, hogy csak csere lehet, Ancelotti válaszul felsorolta az összes brazilt, akiket kispadra ültetett

 

Játékosuralom – A PSG védője nyilvánosan lebuzizta az edzőjét, három héttel később mégis újra játszott

Felmerül a kérdés:

  • miért kellene egy sportklubnak a divatvilágból inspirálódnia?
  • Miért kellene egy VIP-páholy tervezésekor olyan szempontokat figyelembe venni, mint az exhibicionizmus vagy a hivalkodás?

A helyzet az, hogy a marketingszempontok és a diszfunkcionális klubműködés ellenére a PSG egy alapvetően sikeres üzleti vállalkozás. A Deloitte Money League idei kimutatása szerint a PSG jelenleg a világ 5. legértékesebb klubja évi 654 millió eurós bevétellel. Hol volt 2011-ben, a felvásárlás évében? Az első 20-ban sem. Olyan klubok előzték, mint a VfB Stuttgart, a Hamburg, az Aston Villa vagy az Olympique Marseille.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik