A Ferencváros a legkisebb költségvetésű és legalacsonyabb keretértékű csapatként került be a legjobb tizenhat közé az Európa Ligában – itt jól látszik, hogy bármennyire is óriás a hazai porondon a Fradi, ebben a szakaszban már más kategóriából jönnek az ellenfelek. Hogy közvetlen (igaz, nagyon leegyszerűsítő) összehasonlítással éljünk: az FTC keretértéke a Transfermarkt becslése alapján 43,75 millió, a Leverkusené 416,35 millió; a németek legértékesebb játékosait (Florian Wirtz, Moussa Diaby) többre taksálják, mint a magyar együttes teljes legénységét.
Már csak ezért sem lesz könnyű dolga Sztanyiszlav Csercseszov csapatának – és akkor még nem számoltunk Aissa Laidouni eladásával, a sérülésekkel és az év elején kissé dadogós formával. Extramotiváció persze aligha kell a játékosoknak: ösztönzésképp elég lehet már a tudat is, hogy hosszú idő – 2003/2004, a DVSC UEFA Kupa-menetelése – óta első magyar együttesként maradtak állva a tavaszi szezonra.
Kiesett az egyik legfontosabb kapocs
Ha valaki sokat játszott futball-menedzserjátékokkal, pontosan tudja, mennyire idegesítő az egy posztot sújtó sérüléshullám. Ez egy bármilyen jó formában levő csapat idényét kisiklathatja: általában könnyebb elviselni négy, eltérő poszton játszó fontos ember kiesését, mint azt, hogy négy azonos poszton szereplő egyszerre dől ki. A Ferencvárosnak ilyesmivel kell megküzdenie: egyik legjobbja, Laidouni eladását még kompenzálhatta volna, de az ehhez társult sérülések érzékeny veszteséget jelentenek a csapatnak és a vezetőedző Sztanyiszlav Csercseszovnak.
Kezdjük Laidounival: a katari világbajnokságon is kitűnő teljesítménnyel kirukkoló tunéziai középpályást minden Fradi-szurkoló nagyon szívesen a csapatnál tartotta volna, de eljött az idő a szintlépésre. A Bundesligában a dobogóra hajtó Union Berlintől jött az ajánlat, és az FTC értékesítette is a magyar bajnokság egyik legjobbjának játékjogát. Az angol csapatok vásárlási lázát leszámítva igen visszafogott téli piacon valószínű volt:
A hatos (és/vagy nyolcas) pozícióban bevethető Fradi-játékosok között kiemelkedőek voltak Laidouni mutatói: mindegyiküknél veszélyesebb volt (több lövés, több gól + gólpassz + gólpasszt megelőző átadás, illetve lövést előkészítő passz), jobb százalékban nyerte meg a támadó párharcokat. A csapatba fecskendezett, néha zabolátlan intenzitása nagyon hiányozhat: jól és bátran (no meg közel kétharmados hatékonysággal) cselezett, sok progresszív megindulással tudta segíteni a támadójátékot, és előre irányuló passzait is jó százalékban juttatta el társaihoz.
Kiváló kapocs volt a középpálya és a támadósor között, ilyen képességű box-to-box középpályást idény közben nem könnyű találni. Kvalitásait mutatja, hogy még csak néhány hete van az Unionnál, de a Berliner Morgenpost már arról írt, hogy éppen azt adta, amire szüksége volt a német bajnokság meglepetéscsapatának. Érdemes megnézni a 2022/23-as európai kupamérkőzések mutatóit: míg körülötte minden posztrivális rotálódott, Laidouni (ha egészséges volt) biztosan játszott.
- Aissa Laidouni (szerepköre: 6, 8): 1124 tényleges játékperc (2 gól + 0 assziszt + 5 „második assziszt”)
- Vécsei Bálint (6, 8): 624 perc (1 +1 + 0)
- Anderson Esiti (6): 616 perc (0 + 0 + 0)
- Muhamed Besic (6): 432 perc (0 + 0 + 0)
- Amer Gojak (10, 8): 332 perc (0 + 0 + 0)
- Xavier Mercier (10, 8): 105 perc (0 + 1 + 0)
- Sigér Dávid (6, 8): nem nevezték
A számokra természetesen befolyással van az, hogy Laidouni támadóbb szerepkörben és sokszor feljebb tolva futballozott, ám jól látszik az: nem könnyű egy ilyen kvalitású, a védekezésben is nagyon hasznos, a támadósorral kitűnő összeköttetést megteremtő futballista pótlása.
