Brazília: felnövőben egy nagy generáció?

Neymar konfliktusokkal teli és kevésbé konzisztens mindennapjait mindenki nyomon követheti; láthattuk Philipe Coutinhót a Premier League csillogó klasszisaként, és figyelhetjük, ahogyan hosszú évek óta hiába keresi régi önmagát; felkaptuk a fejünket, amikor Oscar európai bemutatkozásképpen két gólt lőtt a Chelsea színeiben a Juventusnak, és elvesztettük a hitünket a sportban, amikor nagyon fiatalon Kínát meg a valaha kínált legnagyobb fizetést választotta; emlékszünk továbbá Lucas Moura klubtörténelmet jelentő három góljára a BL elődöntőjében, viszont agyunkba vésődött, hogy edzői – főszerepeit követően – mindig epizodistának sorolták vissza.

Mycael, Robert Renan, Arthur, Andrey Santos, Marlon Gomes, Vitor Roque, Pedrinho, Luis Guilherme. Semmit vagy annál csak picivel többet mondó nevek, kalandos futballfejezetek még javarészt üres lapokkal. Lehet, hogy ezek is megtöltenek majd egy vaskos kötetet, mint az előttük felsoroltak,

az viszont biztos, hogy tizenkét év után ők az elsők, akik brazil színekben nyerni tudtak az U20-as Copa Americán.

A brazil futballkedvelők lelkesek lehetnek, mert a csapat nemcsak győzött az egyébként embert próbáló, három és fél hét alatt kilenc meccs lejátszásával bonyolított tornán, hanem veretlenül tette mindezt – ráadásul a legfiatalabb kerettel –, amire tizenhat esztendeje nem akadt példa.

Azt persze már a világ minden részén, minden valamirevaló sportkedvelő tudja, hogy nem az utánpótlásban elért eredmények, hanem az egyes játékosokban rejlő potenciál az érdekesebb. E tekintetben ez a generáció még annál is ígéretesebb, mint ami a dél-amerikai kontinensversenyen bemutatott produkcióból következne. Pedig az sem kevés.

Az Uruguay ellen 2-0-ra megnyert döntő:

A kolumbiai tornán Mycael kapus reflexbravúrokkal, tizenegyesvédéssel villantotta meg kvalitásait; a Chelsea által szerződtetett Andrey Santos belső középpályásként végzett holtversenyben a góllövőlista élén; Marlon Gomes ragyogó ütemű közbelépései mellett remek térlátásával és finom jobb lábával tűnt ki; az esemény alatt 17. születésnapját ünneplő páros, Pedrinho és Luis Guilherme cselezőkészsége, bal lábas rúgótechnikája és mozdulatgyorsasága révén keltett feltűnést, Vitor Roquénak pedig már alig kellett a reflektorfény, hiszen az előző szezonban, 17 évesen, a felnőtt Libertadores Kupa MVP-jének is jelölték.

Talán még érdekesebbek azok, akik Kolumbiába el sem utaztak, mert klubjuk nem szeretett volna róluk ebben az időszakban lemondani: Endrick, a Real által már megvásárolt 16 esztendős csatár; a szintén a Palmeirasban játszó, a Barcelona által kiszemelt Giovani, a Santos két tehetsége, Angelo és Marcos Leonardo, meg a Flamengo színeiben a klub-vb-n játszó Matheus Franca.

Persze Brazíliában az ígéretek felsorolása annyira lehet csak teljes, mint egy hangyaboly népszámlálási adatsora,

de ettől függetlenül is látható, hogy ez nem egy átlagos merítés.

Ami pedig az egészen közeli jövő szempontjából még meghatározóbb: a csapat szövetségi edzője, Ramon Menezes munkájával kiérdemelte, hogy a korábbi szóbeszédeknek megfelelően a szövetség felkérje a felnőtt válogatott szövetségi kapitányának. Így aztán márciusban, a Marokkó elleni barátságos mérkőzésen – végleges kinevezett hiányában – ő dirigálhatja majd a brazil nemzeti csapatot.

Még az is lehet, hogy az imént felsorolt fiatalok közül debütálhat valaki…