Mi van, szopkodod a külföldiek faszát?
– kérdezte rosszallón egy PSG-játékos az klub egyik szertárosát, amiért az épp nem segített cipekedni. Mint kiderült, a játékos azért neheztelt, mert az alapozáskor egyszer egy olyan stadionban játszottak, melynek öltözőjében nem volt elég ülőhely a teljes csapatnak, a szekrényeket pedig a kezdőcsapat tagjainak tartották fenn.
Komoly szociometriai tanulmányt lehetne készíteni a Paris Saint-Germain öltözőjéről. Ahogy minden munkahelyen, a párizsi öltöző összetétele is egészen sajátos társas alakzatot vett fel: 2011 után például az egyik törésvonal a klubnál addig játszó, valamint a dömpingben érkező külföldi játékosok között alakult ki.
Nicolas Douchez, a PSG korábbi kapusa például azzal szembesült, hogy Salvatore Sirigu érkezett mellé posztriválisnak. Azokról az időkről így emlékezett vissza:
Nehéz volt az áttérés. Egy hiperösszetartó, hiperegységes csapat voltunk, ahol mindenki szót értett egymással, és az egész egyensúlyát felborították egy pillanat alatt
Kezdetben két – földrajzilag is elhatárolható – klikk alakult ki. Az egyik Saint-Nom-La-Bretech-ben, egy külvárosi negyedben, 12 kilométerre a városközponttól (távolságra és helyre nagyjából, mint Budapest belvárosától Törökbálint). Itt, egy többlakásos komplexumban élt Nené, Guillaume Hoarau, Sylvain Armand, Christophe Jallet és Clément Chantome. A klub új játékosait, köztük Zlatan Ibrahimovicot és Thiago Silvát viszont már máshova költöztették (a képzeletbeli Solymárra).
„Különböző kultúrák és munkafelfogás összecsapása volt” – emlékezett vissza Douchez. „Volt egy szakmai igazgató, aki óránként 10 ezerrel pörgött, és nem tud minden kérdés miatt megállni és mindent elmagyarázni. Dekódolnunk kellett a titkosított üzeneteit, ahol időnként olyanokat mondott, hogy „nem fog megállni azokért, akik az út mellett ragadtak”. Leonardo, a PSG friss szakmai igazgatója lényegében megmondta, „megszoksz, vagy megszöksz.
Párizsban a mindennapok nyelve a francia volt, és az újonnan érkező Carlo Ancelotti is Moliére nyelvén tartotta az értekezleteket. A frankofón öltöző mindennapjait mégis felborította a sok frissen érkező olasz ajkú játékos: Javier Pastore, Marco Verratti, Ezequiel Lavezzi, Ibrahimovic vagy T. Silva.
10 évvel később a nyelvi probléma ugyanúgy fennállt, csak épp a spanyollal, ahol az öltöző hispán klikkjét többek között Angel Di María, Ander Herrera és Leandro Paredes alkották. „Nem kell franciául tudni, az öltözőben mindenki beszél spanyolul” – viccelődött a Costa Rica-i Keylor Navas. A francia ettől még papíron a hivatalos nyelv maradt. Leonardo egy öltözői beszédekor például egyből azzal nyitott, hogy „franciául fogok beszélni és sajnálom azokat, akik nem értik meg”, mellyel odabökött a franciául nem beszélő Neymar felé, elég komoly sérelmet okozva.
Unai Emerynek már nem volt akkora respektje, talán mert nem ismerte fel a saját korlátait. Elődeihez hasonlóan a franciát erőltette, talán még vaskalaposabb formában, csakhogy a tudása és a kiejtése is hagyott némi kívánnivalót maga után. „Volt, hogy egy intelem után a játékosok a másodedzőhöz, Zoumana Camarához fordultak, hogy megkérdezzék, mit is akart most mondani.”
Ça me manque d’entendre Unai Emery parler français 😂😂😂 pic.twitter.com/ImqlSuIYk8
— La footixerie 🤡⚽️ (@la_footixerie) December 16, 2020
A PSG olyan volt, mint egy szigetvilág, mely mindössze két szigetből állt. A régiek átléptek az újra, ám a közeledés nem volt azonnali. Ibrahimovicsa beszámolók szerint sztárként érkezett és elvárta, hogy mások lépjenek oda hozzá, miközben próbálta kijelölni a saját területét. Az edzéseken is megindult az adok-kapok.
„Sosem volt elégedett. Csináltál egy passzt, ami 30 centire ment tőle, és képes volt azt mondani, hogy menj a francba a szaros passzaiddal. Miközben csak ki kellett volna nyújtania a lábát. Az elsőnél nem mondasz semmit. A másodiknál elküldöd a náthásba, hogy mozogjon ő is egy kicsit” – emlékezett vissza Christophe Jallet
Ibrahimovic utálta, ha valaki nem állt ki magáért. Olyan játékosokat akart maga körül, akik ki mertek állni magukért. A párizsi nevelésű Mike Maignan például 2015-ig még a csapattársa volt, egy edzésen összeszólalkoztak. Zlatan a saját védhetetlen löketét azzal szignózta, hogy odaszólt, „te szar kapus”, mire Maignan egy akrobatikus védés után azzal vágott vissza, hogy „te szar csatár”.
Az öltözőben aztán Maignan nekiment Zlatannak, a csapattársaknak kellett szétválasztani őket.
Az edzésen mindenkit kóstolgatott. Utálta, ha valaki hagyta felfalni magát. Ha a sarkadra álltál, csak elfordult és ment is tovább, mintha mi sem történt volna
– jellemezte Jallet.
