A kezdőcsapatokat illetően egyértelműen Lionel Scaloni hozta a nagyobb váratlant. Már többször is írtunk róla, hogy az argentin kapitány időről időre szereti az ellenfél játékához igazítani csapata felállását. A negyeddöntőtől eltérően, de az elődöntőhöz hasonlóan az argentinok a fináléban is négy védővel álltak fel, ismét Molina, Romero, Otamendi és Tagliafico alkotta a védősort. A középpályán azonban Scaloni megkavarta a kártyákat: Enzo Fernandez, Rodrigo De Paul és Alexis MacAllister mellett ezúttal nem egy negyedik belső középpályás, hanem balszélsőként az eddig kevesebbet játszó Ángel Di María támogatta a Messi–Alvarez csatárpárost. Ez a húzás az első félidőre nézve kulcsfontosságúnak bizonyult.
Bár a francia válogatott háza táján a döntőt megelőzően egy vírusfertőzés okozott aggodalmat, végül Didier Deschamps nem kényszerült súlyos áldozatokra a kezdőcsapatát illetően. A címvédő összeállítása így teljesen megegyezett azzal, amit az Anglia elleni negyeddöntőn láthattunk. Hugo Lloris előtt a négyfős védelem Koundé, Varane, Upamecano és Theo Hernandez alkotta, a középpályán Adrien Rabiot mellett a Real Madrid fiatalja, Aurélien Tchouameni szűrte meg a támadásokat. Griezmann ezúttal is szabad szerepet kapott, míg Dembélé jobbról, Mbappé pedig balról támogatta a középcsatár Olivier Giroud játékát.
Argentínának az első félidőben sikerült először megnyerni a mérkőzést. Messiék olyan szinten dominálták 2018 világbajnokát, amilyet talán az idei világbajnokságon senkitől, egy mérkőzésen sem láttunk. Az első játékrészben Franciaország 41 százalékban birtokolta a labdát. Ez előzetesen akár jó ómennek is tűnhetett volna, hiszen Deschamps csapata az elmúlt évek sikereit bevallottan reaktív játékfelfogással érte el, amit az idei torna kieséses szakaszára is végig megtartott. A franciák ezúttal is a megszokott középső blokkban fogadták az argentin labdakihozatalokat, amelyben a 4-4-2-es alapfelállásból a középpályások szükség szerint rugalmasan kiléphettek. Mbappé védekezésben ezúttal is az első sorban, Giroud mellett helyezkedett, míg Dembélé feladata volt a pálya jobb oldalának lezárása. Griezmann pedig labda ellen a középpálya közepén foglalt helyet, ahonnan alkalomadtán felléphetett a két elülső ember mellé is.
Az általában jól működő francia védekezés ezúttal nem tudta céltalan labdajáratásra kényszeríteni az argentinokat. Lionel Scaloni csapata ezúttal is a labda oldalának túltöltésével, majd a szélekre való forgatással próbálkozott. Míg a jobb oldalon ezúttal is a felfutó hátvéd, Molina próbálta széthúzni az ellenfél védekezését, addig a bal oldalon ez nem Tagliafico, hanem sokkal inkább Di María feladata volt. Ez a húzás Scalonitól azért is volt különösen meglepő, mert a francia válogatott aszimmetrikus 4-4-2-es védekezésében papíron nincs is balszélső: míg a jobb oldalon Dembélé labda ellen is a jobbszélen, az ellenfél balhátvédje ellen védekezik, addig a bal oldali középső középpályás Rabiot sokkal inkább a centrumban, a pálya hosszanti tengelyéhez közel helyezkedik. A francia válogatott védekezésének bal oldala tehát papíron sebezhetőbb lett volna, hiszen ekkor Molina esetleges felfutásaira a balhátvéd Theo Hernandeznek kellett volna kilépnie.
Az argentin balszélső 64 perc alatt a SofaScore adatai szerint hatból négy sikeres cselkísérlettel és 96 százalékos passzpontossággal zárta a mérkőzést. Mindkettőben a mezőny legjobbja volt, miközben Messivel holtversenyben három kulcspasszt osztott ki.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="576" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Argentin labdabirtoklás. Molina jobbhátvédként felhúzódik a támadással szélességet adni. Tagliafico balhátvédként ezúttal hátul marad a félterületben ún. hamis szélsőhátvédként, míg Di María a vonal mellett szélességet ad. De Paul és Mac Allister felváltva mozoghatnak fel és léphetnek vissza, Messi és Álvarez is rendszeresen helyet cserél. Eközben a francia válogatott aszimmetrikus 4-4-2-ben védekezik: Dembélé a középpálya jobb szélén inkább a szélen, Rabiot a bal oldalon inkább középen helyezkedik.
Franciaország támadójátékáról mindent elmond, hogy lövési kísérlet nélkül, nullás xG-mutatóval zárta az első félidőt, ami nemcsak világbajnoki döntőn, hanem bármilyen mérkőzésen sokkoló statisztika. A kékmezesek a mérkőzés elején labdabirtoklásban is passzívak voltak, Lloris a belső védőknek adott rövid passz helyett a kapuskirúgáskor gyakran csak felívelgette a labdákat. Ha sikerült megtartani a labdát a felívelés után, akkor a franciák szokás szerint a két szélen kialakított háromszögek segítségével szerettek volna támadásokat építeni. Erre azonban egyrészt az argentinok labdabirtoklási fölénye miatt kevesebb alkalmuk volt, másrészt védekezésben Lionel Scaloni kitűnően semlegesítette a francia labdabirtoklást. A 4-4-2-es közéspő blokkból letámadáskor ezúttal nem középpályás rombusz lett, hanem Di María lépett fel harmadik támadónak Messi és Julien Alvarez mellé. Mivel a francia jobbhátvéd, Jules Koundé labdabirtoklásban általában harmadik belső védőnként tagozódott be a hátsó sorba, így az argentinoknak sikerült létszámegyenlőséget kialakítani és lezárni a passzsávokat. A középpályások és a szélsőhátvédek pedig szükség esetén emberfogással is kiléphettek a visszalépő francia támadókra.
Argentin letámadás. Di María fellép Messi és Álvarez mellé harmadik támadónak, ezzel a francia létszámfölényt kiegyenlíti. Fernández Rabiot-ra lép fel, Molina is követi a visszalépő Mbappét.
A jelenet folytatása: a visszalépő Rabiot-ra most De Paul figyel, Fernández most Tchouaméni mozgását követi. Upamecano ívelésre kényszerül, Tagliafico kilép a labdát kapó Dembélére.
A második argentin gól végül egy francia beívelés utáni argentin kontratámadásból született, ahol éppen a francia védelem bal oldalát sikerült áttörni: a visszalépő Messi, a szélre kimozgó Alvarez és a beinduló Mac Allister használta ki a fenn ragadó Theo Hernandez és a túlságosan kilépő Upamecano hibáját, hogy aztán a túloldalon érkező Di María szerezze meg a második gólt.
A második argentin gól. A kifejelt beívelés után a visszalépó Messi kapja a labdát. Mivel Upamecano követi, Theo Hernanez pedig fennragad, az argentinok jobbról balra, dominóként döntik össze az elcsúszó francia védősort. Álvarez a szélről befutva szabadon kaphat labdát, Mac allisterhez játszik, aki a hosszú oldalon érkező Di Maríaval rúgat gólt.
A második bekapott gól után a francia válogatott mentálisan a padlóra került: bár Deschamps csapata már érezhetően magasabbra tolta a letámadást egy rugalmas, emberfogás alapú felállással, az argentinok nyugodtan, idegőrlő módon csalogatták egyre kijjebb őket, a kellően nyomástűrő belső középpályásaik pedig nyugodtan elkérték a labdát a letámadó franciákkal szemben, hogy aztán továbbítsák azt Messi, Alvarez és Di María felé. A mérkőzéseket gyakran centire kiszámított reaktív játékkal, labda nélkül is uraló Deschamps lába alól ezúttal teljesen kicsúszott a talaj: tehetetlenül nézte, ahogy az argentinok irányítják a játékot, és már a 41. percben, a szünet előtt kettős cserére szánta el magát. Dembélé és Giroud helyett a bal szélre Marcus Thuram, jobbra pedig a frankfurti Kolo Muani érkezett, Mbappé így immár középre mozogott. Ezt a szereposztást Deschamps egyébként már a Marokkó elleni elődöntő második félidejében is kipróbálta.
Francia letámadás. Mindenki agresszívan, közvetlenül a leghátsó argentin játékosokat támadja, Griezmann is csatlakozik az elülső hármashoz. De Paul kifelé, Messi visszafelé mozogva csatlakozik az argentin középpályához. Otamendi forgatására Koundé lép ki Di Maríara.
A második félidő a játék képében annyi változást hozott, hogy a franciák immár az argentinoknál többet, 55 százalékban birtokolták a labdát. Az argentin válogatott defenzívebb felfogását az is jelezte, hogy Di María helyett az eredendően balhátvéd Acuna érkezett a pályára. Hetven perc után aztán Deschamps minden feltett egy lapra: Antoine Griezmann helyett a jobbszélső Kingsley Coman érkezett, a balhátvéd Theo Hernandez helyett pedig a középpálya közepén másik madridi fiatal, Eduardo Camavinga is helyet kapott Tchouameni mellett. Deschamps tehát tulajdonképpen 3-5-2-re váltott, de a szárnyvédő posztra is két vérbeli, támadó játékos érkezett.
Francia labdabirtoklás a 70. perc után. Camavinga visszalép a bal oldali félterületbe, Coman a jobb oldalon biztosít szélességet. Mbappé, Thuram és Kolo Muani gyakran cserélnek helyet egymással.
A francia válogatottat végül egy váratlan tizenegyes, majd egy perccel később Mbappé mesteri megoldása hozta vissza a mérkőzésbe. Bár a francia feltámadást lehet a fizikailag elfáradó argentinokkal és a második félidőben valóban defenzívebb felfogásával magyarázni, jegyezzük meg: Mbappé tizenegyese a harmadik kapuralövése volt Franciaországnak az egész mérkőzésen, az elsőt a 68. percben sikerült összehozni. A második félidőben pedig Franciaország ugyanúgy hat lövést tudott összehozni, mint Argentína, miközben az első játékrészben az argentinok hat kísérletével szemben egyszer sem próbálkoztak.
A második francia gól. Messi labdavesztése után az argentin középpálya még rendezetlen. Rabiot Mbappéhoz emeli a labdát, aki Thurammal a levegőben kényszerítőzik, majd gyönyörű góllal egyenlít.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="888" width="918" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A hosszabbítás második félideje jóval eseménydúsabb volt, mint az első 15 perc, a mérkőzés végén először Lautaro Martínez került lesről nagy helyzetbe, majd Emiliano Martínez kapus mentette meg az argentinok életét Kolo Muani lövésénél. Utóbbi végül a tizenegyespárbajban is hozta a formáját, miután Coman és Tchouameni is hibázott ellene. az argentinok mind a négy büntetőjüket berúgták, az utolsót az a Gonzalo Montiel, aki védőként nem is volt az argentin csapat alapembere.
Argentína tehát 1978 és 1986 után harmadszor is világbajnok lett, Lionel Messi pedig végre begyűjthette a pályafutásából eddig hiányzó világbajnoki trófeát is. Mindkét csapat esetleges győzelmére könnyű lett volna utólagos narratívákat gyártani, mondván: Argentína az első félidőben lefutballozta a pályáról Franciaországot így megérdemelte a végső győzelmet, ám Scaloni csapata a második félidőre elfáradva túlságosan is magára húzta az ellenfelet, a franciák pedig csak éltek a lehetőséggel, így ha másként alakul a büntetőpárbaj, arra is létezhetne utólagos magyarázat. Ehelyett azonban érdemesebb azt kiemelni: a futballban a többi labdajátéknál lényegesen kevesebb gól miatt a szerencsének és a váratlan eseményeknek is nagy hatása van a végeredményre. Ezért tudott Franciaország úgy is kiharcolni egy hosszabbítást, hogy előtte a kékmezesek hetven percig lényegében a pályán sem voltak. Mindkét csapat végig stabil teljesítményt nyújtott a katari tornán, és a mérkőzéseik legnagyobb részén rá tudták erőltetni a saját játékukat az ellenfeleikre. A fináléban viszont a kiszámíthatatlan, minimális tényezők ezúttal Argentína javára döntötték el a végső győzelmet.