A huszonegyedik század embereinek egy része váltig állítja, Lionel Messi a világ valaha volt legnagyobb labdarúgója. Ez súlyos tévedés, de megbocsátható, hiszen az, aki nem látta Pelét, el sem tudja képzelni, mekkora játékos volt ő.
Kijelentő módban leszögezni, hogy Messi minden idők legjobbja, szerintem (enyhén szólva) óvatlanság.
Tehát: legalább úgy cselezett (ha nem jobban), úgy rúgott mindkét lábbal (ha nem jobban), úgy látott a pályán (ha nem jobban), mint az argentin talizmán, akinél lényegesen jobban fejelt.
De állítsunk csak annyit, hogy Pelé és Messi mindenben egyenlő.
A brazil bálvány egyedül áll a világon azzal, hogy három világbajnoki címet nyert, míg Messi még az első vb-aranyáért küzd. Nem tudni, megszerzi-e, de ha igen, akkor is csak 3:1-re szépít.
Ez objektív.
S az is tény: az egészséges Pelével nem fordulhatott volna elő, hogy négy vb-n játszik, de egyetlen gólt sem ér el az egyenes kieséses szakaszban. A feltételes mód csak azért van, mert ez eleve nem esett meg, mivel Pelé az első világbajnokságán a három legfontosabb mérkőzésen (negyeddöntő, elődöntő, döntő) nem kevesebb, mint hat gólt szerzett. Eldöntötte a Wales elleni meccset (1-0), aztán bevágott hármat a franciáknak (5-2), végül a döntőben kettőt a svédeknek (szintén 5-2).
Nem túlzás azt állítani, hogy alig tizenhét éves gyerekfejjel legelső vb-diadalára vezette a labdarúgás máig legsikeresebb nemzetét, Brazíliát.
Majd tizenkét évvel később vezéregyénisége volt annak a brazil válogatottnak, amelyet a futballkrónikák elsöprő többsége minden idők legnagyszerűbb csapatának nevez. (Szerintem teljes joggal.) Abban az együttesben öt 10-es játszott különböző brazil klubokból, de Jairzinho, Gerson, Tostao és Rivellino ragyogását – meg a szintén káprázatos Carlos Albertóét, Clodoaldóét is – elhomályosította a „király” csillogása.
