Horvát büntetők, brazil örömfoci, marokkói retesz, portugál kivégzés – mit tanultunk a második négy nyolcaddöntőből?

Horvátország-Japán

A várakozásoknak megfelelően a hétfő délutáni párharc hozta az egyik legzártabb játékot a nyolcaddöntők közül. Két olyan csapat találkozott, amely egyaránt második szándékból szeret játszani, hiszen sem Hadzsime Morijaszu, sem Zlatko Dalic együttesének nem erőssége a felállt fal elleni játék. Mindkét csapat arra épített tehát, hogy az ellenfelet a komfortzónáján kívülre, azaz pozíciós játékra kényszerítse, ezért néhány alkalomtól eltekintve sem a japán, sem a horvát válogatott nem támadta le magasan a másik csapat labdakihozatalait, nehogy túl sok terület nyíljon az ellenfél támadóinak.

A mérkőzés képe így emlékeztetett arra, amit a válogatott tornákon gyakran megszokhattunk: az egyik csapat középső blokkba visszaállva engedi felhozni a labdát az ellenfélnek, a másik pedig legtöbbször steril, áttörés nélküli labdabirtoklást mutat be, hiszen válogatott szinten az elegendő felkészülési idő és gyakran a kispadról érkező hozzáadott érték is hiánycikk, már ami a kifinomult támadójátékot illeti. Nem véletlen, hogy a 2016-os Európa-bajnokság óta a horvát válogatott hét kieséses mérkőzéséből hat hosszabbítással, négy pedig büntetőpárbajjal végződött.

A mérkőzés legfőbb taktikai érdekességét talán az szolgáltatta, hogy Morijaszu ezúttal is kitűnően megszervezte csapata védekezését 5-2-3-as/5-4-1-es középső blokkban. A japán mester eddig is kitűnő érzékkel variált négy és öt védő között: először a Németország elleni első csoportmeccs félidejében váltott, és a második félidőben csodával határos módon sikerült megnyerni a mérkőzést. Costa Rica ellen négy védővel, labdabirtoklásban szenvedtek a japánok, de a spanyolok elleni sorsdöntő találkozón, a kezdeményezést átadva, három belső védővel ismét kitűnően semlegesítették a spanyol pozíciós játékot, és két ellencsapással ismét 2-1-re nyertek. Morijaszu tehát a horvátok ellen is készült arra, hogy Dalic csapata a tapasztalt Brozovic–Modric–Kovacic trióval sem a legerősebb labdabirtoklásban.

Mivel a horvátok 4-3-3-as felállása támadásban gyakran alkalmaz pozícióváltásokat felfutó szélsőhátvédekkel, befelé mozgó szélsőkkel, valamint Kovacic és Modric visszalépésével, a japán kapitány érthetően a belső területek levédését találta a legfontosabbnak. Ráadásul a középpálya is rendkívül kompaktan védekezett, az Endo és Morita mellé visszazáró Doan és Kamada szemből kitűnően zárta le a a passzsávokat, a japán vonalak között játszó horvát támadónak pedig szinte semennyi terület sem jutott.

Japán csak a játékidő 42 százalékában birtokolta a labdát, de az ázsiaiak fókuszában eddig sem a labdabirtoklás állt. Mivel a horvát válogatott befelé védekező szélsőkkel, 4-1-4-1-ben igen kompaktan lezárta a pálya közepét, ezért a szélsők nélkül, 3-2-5-ben támadó Japán a pálya közepén patthelyzetbe került. Bár a Frankfurtban kitűnően teljesítő Kamada gyakran próbált a pálya közepén labdát kérni, a horvát blokk, a japánokhoz hasonlóan kitűnően zárta le a centrumot. Ezért Japánnak jobb híján nem maradt más választása, mint kidobálni a labdát a szélekre, főleg a jobboldalt játszó Ito felé. Itt azonban a vele szemben játszó Barisic és Perisic az oldalvonal mellett satuba tudták fogni, a támadók részéről pedig hiányoztak a jól ütemezett alákerülő beindulások. A mérkőzés százhúsz percig folyt ebben a mederben, a hős pedig a horvát kapus Livakovic lett, aki három japán büntetőt is kivédett.

Horvátország tehát 2018 után ismét büntetőpárbajjal ment tovább a nyolcaddöntőből. Elnézve azonban az öregedő horvát keretet, és a látványos gólképtelenséget, komoly kérdés, mire lesznek képesek az erődemonstrációt tartó brazilokkal szemben.

Brazília-Dél-Korea

Tite csapata jött, látott és felmosta a pályát az előző körben még a portugálokat hősiesen legyőző Dél-Koreával. A Selecao már a félidőben 4-0-ra vezetett, a második játékrészben pedig nyugodtan visszább vehettek a hengerből, az ázsiaiak pedig meglőhették a becsületgólt.

Mivel a brazil csapatban sem Alex Sandro, sem Alex Telles nem volt bevethető, ezért jobb híján az eredendően középhátvéd Eder Militao került ki a jobb oldalra, míg balhátvédben a jobblábas Danilonak kellett helytállnia. A mérkőzés legnagyobb taktikai érdekességét így az szolgáltatta, hogy a védekezésben alkalmazott 4-4-2/4-4-1-1-es felállás támadásban leginkább három védős felállásra változott. Militao eredeti helyén, a védelem közepébe betagozódva hátul maradt, jobb oldalt így Raphinha adott szélességet. A bal oldalon pedig Danilo Casemiro mellé a védekező középpályás elyére mozgott be, így a szélvészgyors Vinícius kedvenc helyén, a szélen játszhatott. A középpályáról Lucas Paqueta pedig Casemiro mellől felléphetett Neymar mellé. Brazília ráadásul az országgal már-már sztereotipikusan összekötött technikás, virtuóz futballt maradéktalanul megvalósította. A harmadik gól Richarlison dekázásával, majd a csodálatos kényszerítővel vitán felül a világbajnokság eddigi legszebb támadása volt. Tite csapata ráadásul egyszerre volt brazil és európai: a zseniális egyéni teljesítmények mellett a brazil kapitány az évek alatt nagyszerűen leoktatta csapatának a bevallottan az európai topcsapatoktól átvett pozíciós játékot. Régen lehetett ennyire komplett és kimunkált, egyéni és csapatszinten is kiemelkedő játékot látni válogatott csapattól, mint amit Brazília bemutatott hétfő este.

Vinícius és Neymar alig negyedóra alatt kétgólosra növelte a dél-amerikaiak előnyét. A koreaiak azonban ezután sem álltak vissza őrizni a kétgólos hátrányt – rajta is veszítettek. Paulo Bento a portugál edzők által előszeretettel alkalmazott taktikai periodizáció módszertanának megfelelően támadásban és védekezésben is precízen megszervezte csapata játékát. José Mourinhohoz hasonlóan a négy védő előtt két védekező középpályás, és négy, szabadabban játszó támadó kapott helyet a koreai együttesben. Egyénileg sem gyenge a játékoskerete, gondoljunk csak a Tottenhamben már-már világklasszissá érett Szon Hung Min teljesítményére. A koreai csapat azonban a gyorsan bekapott gólok után sem tudott veszélyt jelenteni, a brazilok elképesztő, 3.6-os xG-mutatójával szemben mindössze 0.48-at tudtak összehozni. A labda oldalán fennragadt koreai jobbhátvéd, valamint a keveset védekező Neymar–Richarlison duó és Vinicius összességében szélvészgyors brazil kontrákat és kiütéses első félidőt eredményezett.

Marokkó-Spanyolország

A történelem megismételte önmagát, Spanyolországnak sikerült tökéletesen reprodukálnia az oroszok elleni blamát 2018-ból. A mélyen védekező japánok ellen úgy tűnt, a hátrányban lévő Spanyolország szándékosan fogja vissza a játékát, hogy a nyolcaddöntőben Horvátország helyett „csak” Marokkóval kelljen találkoznia. Marokkó ellen azonban eljött az igazság pillanata: ez a spanyol csapat jelenleg ennyire képes felállt fal ellen játszani. Pedig az elmúlt években (és a Costa Rica elleni nyyitányon is) még úgy tűnt, Luis Enrique csapata 4-3-3-as felállásában a válogatott szinthez képest kifejezetten jól kimunkált pozíciós játékot tud felmutatni, Costa Rica ellen az egész közvélemény Gavi és Pedri vonalak közötti játékát dicsérte. Ma már látjuk: akkor inkább az ellenfél volt túl gyenge…

Az előbbi jelzőt nem aggathatjuk a marokkói válogatottra. A világbajnokság előtt röviddel kinevezett Walid Regragui ugyanis nem egyszerűen jól, hanem túlzás nélkül világszínvonalon szervezte meg csapata védekezését 4-5-1/4-1-4-1-es középső blokkban. Oktató videókban lehetne és kellene mutogatni, ahogyan a marokkói középpályások zsebkendőnyi területet sem hagytak a vonalak között helyezkedő Gavi és Pedri számára, ahogyan Ziyech és Boufal kisegíti a széleken Hakimi és Mazraoui védekezését. Az afrikaiaknak ráadásul a magasra feltolt spanyol csapat mögött néhány gyors, indításos kontrára is lehetősége nyílt, csak a befejezések hiányoztak.

Spanyolország hiába passzolt több, mint ezerszer a mérkőzésen, leginkább csak U-alakban, a marokkói reteszen kívül tudtak passzolgatni. Ilyenkor tűnt fel igazán, mennyire hiányzik a spanyol csapatból egy életerős befejező csatár, egy cselezni képes szélső, vagy éppen egy olyan középpályás, mint például Thiago Alcantara, aki kulcspasszaival felpörgethette volna a steril, egysíkú passzolgatást. A többi már, ahogy mondani szokás, történelem: Spanyolország egyetlen tizenegyest sem tudott értékesíteni, Yassine Bounou pedig feltette a koronát csapata hősies teljesítményére. A Sevillában játszó kapus hálóját négy mérkőzésen eddig csak a saját védője tudta bevenni…

Portugália- Svájc

Goncalo Ramos és Murat Yakin elintézte, mint ahogy Portugália is Svájcot már az első félidőben. A mérkőzés előtt még nem a Benfica támadója, hanem Cristiano Ronaldo szolgáltatta a fő beszédtémát, aki 2008 után először nem került nagy tornán a portugál válogatott kezdőcsapatába, miután Dél-Korea ellen káromkodva sérelmezte lecserélését.

A helyére nevezett Goncalo Ramos pedig köszönte szépen a bizalmat, és mesterhármast vágott, Portugália pedig 6-1-re kiütötte Svájcot az előzetesen sokkal szorosabbnak várt párharcban. Az eredményhez persze kellett Murat Yakin svájci kapitány elhibázott húzása is. A 48 éves edző ugyanis középső blokkból kimozdulva, emberfogással akarta letükrözni a három fős portugál középpályát, Fernando Santos csapata pedig a svájciak 5-2-1-2-es védekezésében megnyíló hatalmas területeket kihasználva a kapuig gyalogolhatott. Az elvi hiba ott volt Svájc védekezésében, hogy a legelöl védekező Sow–Embolo–Shaqiri trió akkor is üldözte a hátul labdázgató portugál védőket, amikor azok már a félpálya környékéig nyomták vissza a svájci védekezést. A labdát elvenni így nem sikerült tőlük, hiszen a portugál védelem mélységi visszalépésével, vagy William Carvalho visszalépésével a portugálok mindig képesek voltak eggyel tovább passzolni a labdát. Ráadásul a svájci első hármas kilépése miatt a középpálya közepén Xhaka és Freuler is ki kellett hagy támadjon Otávio valamint Bernardo Silva párosára.

A svájci védővonalak között így hatalmas terület nyílt, jobbról Bruno Fernandes, balról Joao Felix mozoghatott be Goncalo Ramos mellé, miközben a helyükre a széleken Diego Dalot és Raphael Guerreiro is egyidőben lépett fel a támadással. A vezető gól végül Ramos éles szögből leadott bombájából és Pepe fejeséből lett, de a portugálok már az első percektől kezdve képesek voltak labdával dominálni a mérkőzést – ami általában nem jellemző Fernando Santos csapatára.

A negyeddöntőben Horvátország–Brazília, Hollandia–Argentína, Marokkó–Portugália és Anglia–Franciaország mérkőzéseket rendeznek. Megtudjuk tehát, hogy az eddig lehengerlő brazilok fel tudják-e törni az öregedő és egyre gólképtelenebb horvát válogatottat, Van Gaal öt védővel megállítja-e a taktikailag még mindig megfejthetetlen, Messi-függő Argentínát, mihez kezd a marokkói retesszel a felállt fal ellen évek óta szenvedő Santos-csapat, és ki vállalja fel a labdával való játékot a pragmatikus Southgate–Deschamps csatában.