Melyik, a 2022-es világbajnokság résztvevői közé tartozó válogatott kezdőcsapatát látjuk, a játékosok klubcsapataival felírva?
Sevilla – PSG, West Ham United, Besiktas, Bayern München – Angers, Fiorentina, Standard Liege – Chelsea, Sevilla, Angers.
Lehet, hogy kell egy kis gondolkodási idő, ám sokan valószínűleg rájönnek, hogy ez a vb-negyeddöntős marokkói együttes kezdőcsapata volt a Spanyolország elleni, sikerrel megvívott mérkőzésen. Bár Valid Regragui keretében vannak otthon szereplők is – mindannyian a szövetségi kapitány volt klubcsapatának, azaz a Vidadnak a játékosai –, de ez a marokkói csapat éppannyira afrikai, mint európai, szűkítve nyugat-európai csúcstermék.
A keret több mint fele – 14 játékos – nem Marokkóban született, 16 futballista Nyugat-Európában nőtt fel és kapott képzést, 19-en már 23 éves korukra az öreg kontinens futballközpontjaiban szerepeltek. A kiterjedt diaszpórájára építő, de központi akadémiáján (VI. Mohammed Akadémia) keresztül több helyi születésű játékost is erős bajnokságokba juttató marokkói futball nagy menetelését hozta a 2022-es torna. Példáján jól látjuk a labdarúgás globalizációját és erőkoncentrációját is.
Lássunk egy másik példát! Az 1982-es tornán szemet gyönyörködtető játékkal előrukkoló brazil együttesnek csupán két külföldön profiskodó játékosa volt. Az 1994-es világbajnok brazil válogatottban pont annyi otthon játszó labdarúgó volt, mint légiós. A 2002-es világbajnok együttes nagy sztárjai mind Európában futballoztak, ám több kerettag állt brazil klub alkalmazásában (13), mint európai klubéban (10).
Az idei, 26 fős brazil keretbe csupán 3 otthon játszó fért be: a harmadik számú kapus Weverton, illetve az egyaránt kiegészítő embernek számító Éverton Ribeiro és Pedro. Hárman együttvéve 74 percet kaptak eddig a vébén. A veterán Dani Alves Mexikóban légióskodik, mindenki más európai topligában – Angliában, Spanyolországban, Olaszországban vagy Franciaországban.
A nyolc között ráadásul nincs ott három topligás ország válogatottja (Olaszország ki sem jutott, Németország a csoportkörben, Spanyolország a nyolcaddöntőben esett ki), és ennek ellenére a kerettagok több mint 86 százaléka az öt topligában (Anglia, Spanyolország, Németország, Olaszország, Franciaország), illetve az erősorrendben utána következő három nagy nyugat-európai bajnokságban (Portugália, Hollandia, Belgium) futballozik. A negyeddöntőben érdekelt játékosok háromnegyede a klasszikus topligákban szerepel.
Mindez úgy történik, hogy a nyolc között van meglepetéscsapat (Marokkó) és nagyon erős, de nem a legnagyobb futballhatalmak közé tartozó válogatott (Horvátország), és közben több, teljes topligás kerettel rendelkező válogatott pedig kiesett vagy ki sem jutott. Nem csak ebben láthatjuk az erőkoncentrációt: a világbajnokságra nevezett játékosok 73 százaléka Európában játszik, a 832 labdarúgó hajszálnyival több, mint 50 százaléka az öt topligában profiskodik.
„Míg a világbajnokságra 55 bajnokság ad játékost, az öt topligában futballozik a tornára nevezettek 50,3 százaléka. Nem meglepő módon az angol, spanyol, olasz, francia és német élvonal az öt legjobban fizető labdarúgóliga a világon (…) A világtérkép tökéletesen illusztrálja a játékoskoncentrációt Európában” – állapítja meg a nemzetközi futballkutató intézet (CIES) egy kutatásában.
Nyugat-Európa öt legnagyobb és három majdnem topligás bajnoksága szerte a világból vonzza a futballistákat, hiszen itt koncentrálódik a pénz, illetve a tudás. Aki igazán sokra akarja vinni, az jó eséllyel ide igazol, bárhol is született. Az öt topliga (és pláne a piramis csúcsán álló szuperklubok szűk köre) minden nagyravágyó játékos célja; Hollandia, Belgium vagy Portugália pedig a legjobb ugródeszkát jelenti a topligák felé. Az erőkoncentrációnak van még egy, kevesebbet említett vetülete is, ez a CIES a héten publikált kutatásából látszik. A vb-re nevezett játékosok jó része 23 éves korára már megfordult az angol, spanyol, német, olasz, francia, portugál, holland vagy belga első, illetve másodosztályban, illetve az említett országok futballpiramisának alacsonyabb szintjein.
