Simon Bruty/Anychance / Getty Images
Foci sport24

Hová lettek a belga gólok?

A belgák végső győzelmére kevesen fogadtak volna, de a továbbjutásukat a csoportból szinte mindenki biztosnak gondolta. Ennek ellenére Roberto Martínez együttese négy ponttal, három meccsen egy gólt szerezve, Marokkó és Horvátország mögött harmadikként esett ki a négyeséből. Ez a csúfos világbajnoki szereplés nagy valószínűséggel a belga aranygeneráció végét is jelenti.

A világbajnokság kezdete előtt a belgák keretében 11 olyan játékos is volt, aki a torna kezdete előtt már betöltötte legalább a 30. életévét. Közülük heten kezdők voltak a Horvátország elleni sorsdöntő mérkőzésen, amelyen nyerni kellet ahhoz, hogy a válogatott továbbjusson. Nem sikerült, így az együttes nem tudta megismételni a négy évvel ezelőtti jó szereplést.

Idősödő játékosok formahanyatlása

Ahogyan már említettük, hét olyan játékos is volt a tegnapi kezdőcsapatban, aki elmúlt harmincéves. Közülük négyen a védelemben szerepeltek (Courtois, Vertonghen, Alderweireld, Meunier), ketten a középpályán (Witsel, De Bruyne), míg Mertens a támadósorban kapott helyet. Szinte érthetetlen, hogy az egész szezonban a saját formájával küzdő Witsel hogyan kezdhetett mind a három csoportmeccsen. Különösen úgy érdekes ez a tény, hogy Tielemans az első, győztes, Kanada elleni mérkőzés kivételével egyszer sem kapott helyet a kezdőben. Érdekesség, hogy a csütörtöki meccsen a rendes játékidőből mindösszesen 18 percet pályán töltő Tielemans pontosan ugyanannyi labdát szerzett (4), mint Witsel.

A belgák védekező akciói

Ha megvizsgáljuk a belgák védekező akcióinak a ponttérképét, akkor azt láthatjuk, hogy szinte kizárólag a saját tizenhatosuk környékén vagy a széleken hajtottak végre olyan akciókat, amelyekből labdákat szerezhettek volna. Vagyis veszélyes helyen, az ellenfél kapujához közel, a pálya középső területén szinte meg sem próbálkoztak a labdaszerzéssel, így nem is tudtak könnyű és gyors támadásokat vezetni. A belgáknál leginkább a védők – Castagna (9), Alderweireld (6) és Vertonghen (6) – jeleskedtek a labdaszerzésekben, míg a horvátoknál a középpályások – Gvardiol (8), Brozovic (7), Modric (6) – vitték a hátukon a csapatot. Ez remekül megmutatkozik a horvát csapat ponttérképén is.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Nicolo Zaniolo három évvel ezelőtt az olasz futball legnagyobb reménységének tűnt. A januári átigazolási ablak utolsó napjaiban nyújtotta be távozási szándékát az AS Romának, így a következő fél évben a lelátó lehet az otthona.