Még mielőtt elmélyülnénk a meccsekben, érdemes leszögezni: a csoportkör 2. fordulója után mindössze három csapat rendelkezik 6 ponttal (Franciaország, Brazília és Portugália), miközben csak kettő esett ki végérvényesen (Katar, Kanada).
Hogy most a küszöb lett magasabb, vagy a plafon kúszott lejjebb, arról a torna utáni nagymintás vizsgálatok fognak választ adni, mindenesetre egy biztos: a harmadik fordulóban több ki-ki meccs is lesz. Kezdjük.
Kamerun – Szerbia 3-3
Lehetne mondani, hogy Szerbia dominálta a meccset és Kamerun meglepetésre kihúzta döntetlenre, de így nem lenne így teljesen igaz.
Szerbia ugyan többet birtokolta a labdát és többet tartózkodott Kamerun térfelén, de az erősebb szakaszait nem tudta mindig készpénzre váltani. Kamerun? Gyakorlatilag mindkettő hullámát meglovagolta.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="645" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A legérdekesebb mozzanat az 53. perc körül történt, amikor Szerbia 3-1-re állt Aleksandr Mitrovic gólja után. Ezután két csere történt: Kamerun lekapott egy középpályást (Martin Hongla) egy csatárra (Vincent Aboubakar), és az eredmény után futva érthetően fejnehezebb lett. Szerbia ezzel szemben védőre (Stefan Mitrovic) védőt cserélt be (Strahinja Pavlovic), amivel tulajdonképpen nem változtatott a szerkezetén. Pár perccel később viszont Szerbia – kissé távolról indulva – rosszul alkalmazta a lescsapdát, Aboubakar pedig kilépett és kapuig menetelt, és bekapcsolta a nosztalgia-gombot: átemelős gólt rúgott. Kire emlékeztetett ez a löbbölés?
Poborskyra? Cantonára? Falcaóra? Tottira?
Mindegy is, mert 3 perccel később szinte ugyanaz történt. Megint beragadt egy szerb védő egy kiugratásnál, és megint elszaladt Aboubakar, aki viszont lepasszolta Eric-Maxime Choupo-Motingnak. Igazságos 3-3, mondhatni.
Ez volt az a meccs, melyen a kameruniak szakvezetője, Rigobert Song kisebb menedzsmentleckét mutatott be azzal, hogy kivette a kapus André Onanát a kezdőjéből, és a helyére Devis Epassyt tette be.
Epassy a kérést viszonylag alázattal teljesítette: lábbal sokat és relatíve jól passzolt, ami jobban állt a direktebb és gyorsabb kameruni támadásoknak.
Dél-Korea – Ghána 2-3
Ghána az előző meccsén Portugália ellen bunkerfocit játszott, egyáltalán nem került az ellenfél támadóharmadába, de még annak a légterébe sem. Dél-Korea ellen már jobban nézett ki a dolog.
Mi ennek az oka? Egyrészt az, hogy Ghána felhagyott az ötvédőzéssel és áttért egy négyvédős játékrendszerre, ahol egyrészt a támadóit közelebb tudhatta az ellenfél harmadához, másrészt, az egyik legkreatívabb játékosát, Mohammed Kudust most a bal helyett a jobb oldalon játszatta, magasabban, szabadabb szerepkörben, ahol jobban kijöttek az erényei. Harmadrészt – ne kerteljünk – Dél-Korea volt az ellenfél.
Kudus (ejtsd: Kudusz) az Ajax támadó középpályása, aki 22 évesen túlvan már 19 válogatottságon. Egy ghánai akadémián nevelkedett, amit Tom Vernon, a Manchester United korábbi játékostoborzó főnöke alapított, aki nem mellesleg a dán Nordsjaelland klub tulajdonosa is.
Kudus itt bukkant fel Európában, ahol kicsit szégyellős kezdés után szárnyra kapott. Portugália ellen pár napja még középpályás nyolcasként játszott, de tud tízes, hamis kilences szerepkörben is érvényesülni, mivel agilis, robbanékony és a bal lábával úgy kezeli a labdát, ahogy kevesen.
Brazília – Svájc 1-0
Hogyan lehet pótolni Neymart?
– tette fel magában a kérdést Tite, a brazilok szövetségi kapitánya. Ki kell cserélni egy gyengébb, de hasonló készség-palettával bíró emberrel, vagy pincétől a padlásig újra kell rajzolni a terveket? Tite az utóbbit választotta: korábbi meccsével ellentétben 4-2-3-1-ről 4-3-3 felállásra váltott, ahol a középpályát Fredre, Casemiróra és Lucas Paquetára alakította.
A brazilok nem voltak olyan lehengerlőek, mint Szerbia ellen. A támadásaik sokszor elakadtak vagy olvashatóbbak voltak, ugyanakkor a második meccsüket hozták le úgy, hogy 180 perc (+ hozzávetőlegesen 67 perc hosszabbítás) után egyetlen lövést sem engedtek megereszteni a kapujukra. Voltak ugyan ijedelmek, amikor egy blokk vagy utolsó pillanatos mentés hárította el a bajt, de ez nagyon komoly teljesítmény egy olyan csapattól, amely papíron meglehetősen fejnehéz.
Jon McKenzie, a Tifo Football szakértője ugyan még Belgium válogatottja kapcsán mondta, hogy egy szövetségi kapitánynak nem az a dolga, hogy a csapatait felfejlessze, hanem az, hogy úgy válogassa össze az embereit, hogy megadja a lehetőségét a csapatnak a fejlődéshez.
A francia sport egyik legsikeresebb szövetségi kapitánya, a férfi kézilabda-válogatott korábbi főnöke, Claude Onesta ugyanezt úgy fogalmazta meg, hogy egy szövetségi kapitány évi 7-10 összetartásra tudja egybefogni az embereit, ezért a limitált idő alatt nem lehet célja mindent végtelen számú edzésekkel leoktatni. Helyette inkább megkeresi azokat a kapcsolatokat, melyeket a limitált idő alatt a legmagasabb szintre tud fejleszteni.
Tite erre is épített Svájc ellen. A középpályára nem tette be azt a Bruno Guimaraest, aki kétségtelenül jobb játékos, mint Fred. Ugyanakkor Fred jobban működik Casemiróval, mert más profilt jelentenek és mert egy klubban játszanak. Bruno Guimaraes addig is meglégedhet azzal, hogy becserélik a második félidőben.
A meccsen Svájc továbbra is a biztos védekezésére építhetett és helyenkét érdekes megoldásokkal próbálta kijátszani Brazíliát: vagy azzal, hogy Freuler a középpályán tette szabaddá magát a vonalak között, vagy azzal, hogy pont Freuler és Sow léptek a Casemiro körüli zónákba, amivel megpróbálták túlterhelni a brazilok középpályását.
A meccset mégis Casemiro nyerte. Amellett, hogy 2022-ben ő hozza a legjobban a „Makélélé-szerepkört” (ütközik, közbeavatkozik, labdákat gereblyéz és osztogat a pálya felsőbb részeibe), a válogatottban a támadásokból is kiveszi a részét, legutóbb épp egy dropból szerzett góllal. Érdemes figyelni azt is, hogy a brazilok hogyan oldják meg, hogy a támadásaik stabil lábakon álljanak: Alex Sandro és Éder Militao sokszor a középpályára behúzódva biztosították, hogy Casemiróék feljebb léphessenek és a szélsők is fedezve legyenek, ha elvesztenék a labdát.
Portugália – Uruguay 2-0
A meccs legérdekesebb vetülete talán az lehetett volna, hogy Cristiano Ronaldo bekamuzott egy gólörömöt (egy beadás után úgy tűnt, hogy beleért fejjel a labdába) ám végül a FIFA nem neki ítélte meg a találatot, így Ronaldo még nem érte be Eusebio portugál válogatottban elért rekordját.
Luis Suárez például már annyira megkopott az uruguayi válogatottban, hogy a szövetségi kapitány úgy döntött, nem érdemes kezdetni: Suárez ugyanis nem tud kellő intenzitással letámadni és nem tud már annyiszor beindulni a védők mögé, mint korábban. Helyette az az Edinson Cavani kezdett, aki szintén harcol az öregedés hangosan ketyegő faliórája ellen, mégis alkalmasabb a védelmi feladatokra, mint Suarez, aki cserébe egy „impact player” lett: csereként beállva képes új szikrát adni a támadójátéknak. Az ő stoppere emiatt valahol 30 percig működik. De addig nagyon.
Portugália továbbra is középszerű, még akkor is, ha Bruno Fernandes épp a torna játékosa-díjra pályázik. Az egész csapatból hiányzik a kezdeményezőkészség és a kreativitás. Sok támadásuk a kapustól indul egy közvetlen hosszú labdával a szélre, hogy aztán visszakeringessék az egész folyamatot a védőkig, majd át a túloldalra.
A támadásaik addig néztek ki valahogy, amíg a bal folyosót be tudta futni a lendületes Nuno Mendes – ám a sérülése után ez a láng is elhalványult. Portugália az a csapat, amelyik néha úgy tesz, mintha másképp akarná csinálni, de közben mindent ugyanúgy csinál. Cristiano Ronaldo például még most is szabadrúgásokat rúg, pedig a nagy tornákon nem szerzett abból gólt a 2018-as vb óta, amikor bevarrta a spanyoloknak.