Míg a számomra teljesen közömbös Tunézia–Ausztrália találkozó zajlott, nyílt próbánk volt a Katona József Színházban. Az általam rendezett Tíz eszkimó című darabból mutattuk meg az érdeklődőknek, hogy éppen hol tartunk. Jó érzéssel töltött el egyrészt, hogy sokan voltak, másrészt, hogy Grecsó Krisztián, a szerző ennyire népszerű. Kiültünk a színpadra, és minden megnyilvánulása célt ért, mondhatni, együtt lélegzett színpad és nézőtér. Hogy ne áruljunk el sokat a darabból, csak a különböző szereplők megjelenését mutattam. Az említett összhang a publikum és a színészek között is végig megmaradt, ennél többet nem kívánhattunk ettől a délelőttől.
Együtt ebédeltem Bálint fiammal és kislányával a Trattoria La Coppolában. Szót ejtettünk a katari vébéről, érthetetlen okból a kis Linda ebbe sehogyan sem tudott vagy tán nem is akart bekapcsolódni.
Elég tisztességes voltam, hogy jeleztem a felszolgáló fiatalembernek, jóval kevesebbet fizettem. Bár ezekben az új éttermi időkben nem mondom, hogy rosszul esett: a buffala mozzarella tál, a carpaccio, a spagettim, a tintahal karikák és két tiramisu, két limonádé továbbá egy nagy üveg szénsavmentes ásványvíz csupán 13 ezer forintot nyomott a felszámított szervíz díjjal együtt. Mégis nyeltem egy nagyot, és becsületem jeléül alaposan ráfizettem a mobil applikációmmal egy csinos összeget. Ezalatt a mellettünk lévő asztalnál egy olasznak tűnő állampolgár a mobilján a lengyel meccset nézte, nem mellesleg magyar kommentárral, a háttartásából azt következtettem ki, hogy nem maradtam le semmiről. Idehaza azután örültem Lewandowski góljának, nem szeretném, ha frusztráltan térne haza Barcelonába. És örültem annak is, hogy kettőnél nem rúgtak több gólt a polákok, így végre-végre eltaláltam egy meccs eredményét a tippjátékban.
