Foci

Ronaldo rekordja és a győztes rajt után is még sok a kérdőjel Portugáliával kapcsolatban

Clive Brunskill / Getty Images
Clive Brunskill / Getty Images
A portugál csapat Ghána ellen az első félidőben játszott jobban, góljait mégis a második játékrészben szerezte. Cristiano Ronaldo rekordot döntött, de a csapatszintű védekezésből is kivette a részét.

A katari világbajnokság első hetében már kétszer is előfordult, hogy az esélyesebb csapat (Argentína, Németország) jobban kezdett, de nem tudta lezárni a mérkőzést, hiszen ellenfelei (Szaúd-Arábia, Japán) a második félidőben gólokat tudtak szerezni, amivel megfordították, és végül meg is nyerték a mérkőzéseket. Kicsit hasonlóan alakult a csütörtöki játéknapon a Portugália – Ghána mérkőzés is, ahol a portugálok vezető góljára gyorsan válaszolni tudott az afrikai válogatott, de végül a Cristiano Ronaldo vezette portugálok 3-2-re diadalmaskodni tudtak.

A portugálok szempontjából jól kezdődött a mérkőzés, különösen támadásban tűntek magabiztosnak. A ghánai együttes egy elég szűk 5-3-2-es rendszerben állt fel, ami lehetővé tette a portugál szélső védőknek, Cancelónak a jobbon és Guerreirónak a balon, hogy felfutásaikkal nyugodtan támogathassák a támadásvezetést. A középpályán a NevesOtavioBernardo Silva hármas labdajáratásának és forgatásainak köszönhetően a portugálok gyorsan tudtak oldalt váltani, így próbálva megbontani mélyen ülő ellenfelük védelemét. Ha a ghánai játékosok megszerezték a labdát, arra törekedtek, hogy a védelem mögé belőtt hosszú labdákkal indítsák Inaki Williamst, akit Mohammed Kudus próbált meg segíteni a támadások vezetésében.

Amikor a portugálok elvesztették a labdát, igyekeztek minél hamarabb visszaszerezni azt. A csapatszintű letámadásból a csapatkapitány, Cristiano Ronaldo is kivette a részét, akit a korábbi klubcsapatánál, a Manchester Unitednél sokan kritizáltak ennek elmaradásáért.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik