1. Dánia vb-győzelme
Leginkább arra vágyom, hogy – ha már az olaszok elszerencsétlenkedték a részvételt – a világbajnokságot Dánia nyerje meg. A dánok régi kedvenceim, már a ’86-os csapat is az volt (amely a csoportkörből 9-1-es gólkülönbséggel ment tovább, legyőzve a későbbi döntős NSZK-t), nem beszélve a ’92-es strandválogatottról (amely a döntőben ugyancsak Németországot verte). A mostani keret kicsit hasonlít a jelenlegi olasz válogatottra abból a szempontból, hogy valódi világklasszis nincs a csapatban, amely ugyanakkor piszok egységes – az Eriksen-eset óta talán még inkább –, egyénileg pedig kábé kéttucatnyi kiválóan képzett, gyors, dinamikus, támadásorientált focistából áll. Ez a dán modell: attak ezerrel. Hirtelen nem is tudom, ki a kedvencem: a gólérzékeny futóbajnok a balszélen (Maehle), vagy a középpálya két technikás Duracell-nyuszija (Dolberg, Damsgaard). De hát persze: Kjaer.
az elmúlt években kétszer töltöttem el némi időt Dániában, aminél békésebb, nyugodtabb és emberközpontúbb hely szerintem nem nagyon van a földön. Csak attól félek, hogy a csoportkörben nem tudják megelőzni a franciákat, így a nyolcaddöntőben rögtön megkapják Argentínát.
2. Szerbia továbbjutása a csoportkörből
A szerbek (meg a jugoszlávok) is régi kedvenceim. A kötődés Dragan Stojkovictól és a kék meztől (plávik) indul, majd jött a Crvena zvezda iskolajátéka a Bayern München ellen a BEK-ben, aztán a jugoszláv válogatott menetelése az olaszországi világbajnokságon. A 1992-es Európa-bajnokság miatt a jugó focistáknak (horvátoknak, szerbeknek stb.) szerintem máig tartozik a világ, és most inkább a szerb válogatottnak van esélye arra, hogy olyan csodát tegyen, mint amit négy éve a horvátoktól láttunk. Persze, ehhez az kell, hogy a válogatott túlélje a csoportkört, ami utoljára 1998-ban sikerült a csapatnak. Azóta háromból semmi, 2006-ban a válogatott – szégyen, gyalázat – utolsó lett a németországi tornán.
A 11 Olaszországban és 6 Spanyolországban játszó légiós alapján azért azt sem mondhatjuk, hogy ne lennének sztárjaik, akik közül vannak, akik jobb (Kostic, Milinkovic-Savic), mások problémásabb időszak után (Tadic, Vlahovic) érkeznek Katarba. Az edzőjük predesztinálja őket: Dragan Stojkovic a kilencvenes évek egyik legnagyszerűbb futballistája volt, a válogatott pedig az ő filozófiáját követve leginkább a támadófutballban hisz. Számukra már a csoportkör sem lesz sétagalopp – Brazília mellett meg kell küzdeniük Svájccal is, és ez már az olaszoknak is gondot okozott a selejtezők során. Örülnék egy olyan november/decembernek, mint amilyen a négy évvel ezelőtti nyár volt, amikor vb-meccseket nézni jártam át Pécsről Eszékre és Zágrábba.
