Iváncsai csoda, mádi őrület, thriller Bélapátfalván: az MK-történet legnagyobb óriásölései

Egy nemzeti kupasorozat lehet olyan, mint az angol FA Kupa: csodálatos tradíciókkal, hegymagas presztízzsel, legendás újrajátszásokkal, óriásölésekkel és kiscsapatok elképesztő meneteléseivel. Lehet olyan is, mint az Olasz Kupa: minden, de tényleg minden a nagycsapatokat szolgálja; a cél az, hogy holmi kis egyesületek a trófea közelébe ne jussanak (az utóbbi húsz évben a Juventus, az Internazionale, a Milan, a Lazio, az AS Roma és a Napoli nyert csak kupát). Meg lehet olyan, mint a Magyar Kupa: sokáig a presztízse sem volt meg a rendszertelenül megrendezett sorozatnak, amely gyakran „kísérleti terepként” szolgált – a különböző, különösnél különösebb lebonyolítási formák legalábbis erről árulkodnak.

Sokatmondó, hogy bár 1909/10-ben írtak ki először kieséses rendszerű kupasorozatot a magyar csapatoknak, 1964-ig jókora lyukak tátongtak a széria történetében, mivel sokszor meg sem rendezték az M(N)K-t. „A kupaküzdelem hazai felújításával régi adósságát törlesztette az MLSZ” – üdvözölte a „feltámasztást” 1964 februárjában a Népsport, de a nézőszámokból és a gyakran változó lebonyolításból is érezhetjük: a második számú sorozat nem örvendett mindent elsöprő népszerűségnek.

„Szó, ami szó, Angliában, s a legtöbb európai országban bizony nagyobb tömegeket vonz a kupadöntő…” – panaszkodik a sportnapilap szerzője 1969-ben, pedig az Újpesti Dózsa–Bp. Honvéd finálé (a pályán többek között Göröcs János, Fazekas László, Bene Ferenc, Dunai Antal, Solymosi Ernő, Komora Imre, Tichy Lajos, Szurgent Lajos) éppenséggel még csábíthatta is volna a drukkereket a Népstadionba.

A hagyományos presztízshiány tán még ma is érződik,

noha idővel megnőtt az MK renoméja, az pedig nagyon jót tett, hogy az MLSZ egymeccses, „angol” rendszerűre változtatta a sorozatot. Ebben a lebonyolítási formában lehetnek ugyanis a legnagyobb meglepetések, ahogyan azt az Európa Ligában remekül szereplő, a bajnokság abszolút favoritjának számító Fradi is megtapasztalhatta Iváncsán. De persze nem Sztanyiszlav Csercseszov csapata volt az első, amelyik nehezen magyarázható vereséget szenvedett egy kiscsapattól: gyűjtésünkben 15 kupaszenzációt tálalunk!

15. OTTHAGY A VOLÁN. Az 1969-es MNK-ban már az összes számottevő csapat szerepelt, miután az MLSZ a hatvanas évek végén megelégelte a nevezéstől való húzódozást, és kötelezővé tette az indulást az első három osztály tagjai számára. Az NB II Északi csoportjában szereplő, akkor még Rákoscsabán játszó Volán SC meg is ragadta a lehetőséget, hogy hős kiscsapatként bekerüljön a kupa nagykönyvébe: a kor meghatározó együttesei közül előbb a Vasast (a 2-2 után – a döntetlennel az alacsonyabb osztályú csapat jutott tovább – a Volán-drukkerek pályainváziója következett), majd a Ferencvárost (2-1) ejtette ki. A tripla óriásölés már nem jött össze: az Újpest a negyeddöntőben megállította a Volánt.

14. FELETTÉBB KÍNOS. A hetvenes évek nem tekinthetők az MTK legszebb korszakának, de 1974-ben arra azért aligha számítottak a kék-fehérek szurkolói, hogy a kupaküzdelmek Bábolnán érnek véget. Pedig így történt: az NB III-as bábolnaiak – a második félidő jó részében emberhátrányban küzdve! – 4-2-re leverték a tudósítások szerint teljesen szétesően futballozó MTK-t.

Nincsen szándékomban az MTK játékát kritizálni, de mi ezúttal egy nagyon enervált, gyámoltalan csapattal találkoztunk

– hangzott a bábolnai edző, Gunyhó Ferenc értékelése. Az MTK-soknak legfeljebb az lehetett sovány vigasz, hogy ugyanaznap a Vasas Izzó 1-1 és tizenegyespárbaj után kiejtette az ősi rivális Ferencvárost…

13. MAJDNEM ÖRÖKRANGADÓ. Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor egy csapat legrégibb riválisa tartalékjaitól kap ki, de az FTC-nek ez összejött 2009 szeptemberében: az erős összeállításban játszó Fradi 2-0-s vereséget szenvedett az MTK második együttesétől a Hungária körúton. „Az MTK tanulmányi ösztöndíjból megélő akadémistái alaposan megleckéztették a honi viszonylatban legjobban kereső légiósokkal teletűzdelt Ferencvárost” – kommentált a Nemzeti Sport.

12. HALADÁS, HAZAFELÉ. Az imént említettnél talán az még kellemetlenebb, amikor a város legnagyobb, legtradicionálisabb csapata elmegy az elővárosba, és lógó orral jön vissza onnan. Mégpedig ez történt a DVSC-vel, amelyet 1976 őszén a megye II-es Józsai Haladás leckéztetett meg (1-0-ra nyert a Józsa). A Lokit felbosszanthatta a rém kínos zakó, mert (a csoportmérkőzések fázisában tartott a kupasorozat) hazai pályán 7-1-re visszavágott.

11. A GYŐRIEK MOHÁCSA. A Rába ETO nagy korszakát élte a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején, de két csúfos kupapofont is kapott. Az 1979-es kupagyőztes ETO totális döbbenetet okozott azzal, hogy címvédő létére kiesett a Baranya megyei bajnokságban szereplő Mázaszászvár otthonában (1-1, ez elég is volt az alacsonyabb osztályú együttesnek). 1982-ben aztán a bajnokságban ellenállhatatlan, Verebes-féle ETO kapott egy sallert Mohácson: az 1-0-s hazai siker után a győri edző azért rámutatott arra, hogy

a salakos, fadarabokkal borított edzőpályán nem volt könnyű játszani,

és a körülmények megkérdőjelezik az MNK komolyságát. No meg az is, hogy (Verebes szerint) a mohácsi gólnál hárman is lesen voltak, a partjelző „úgy integetett, hogy majd kiszakadt a karja”. De azt a korszak ünnepelt trénere is megjegyezte: ettől még nem kellett volna kiesni.

10. A GÓLZÁPOR ROSSZ OLDALÁN. Nem kívánkozik a Vasas történelemkönyvének aranylapjaira az a 2009-es kupamérkőzés, amelyen a házigazda Tura a 18. percben már 3–0-ra vezetett… Az angyalföldiek vérrel-verejtékkel visszaküzdötték magukat (3-0-ról 3-2, 4-2-ről 4-4), hogy aztán Less Krisztián gólja a 97. percben ajtót mutasson nekik.

9. BEZZEG PÁRIZSBAN MENT! 1984-et írunk, a Videoton a PSG ellen néhány napja ünnepelt 4-2-es diadalt az UEFA Kupában. A Vidit ugyebár csak a döntőben tudta megállítani a Real Madrid, ám a hazai porondon a BVSC is „elég volt”: a zuglói vasutascsapat óriási meglepetésre 2-1-re legyőzte az MNK-ban a tartalékos, Párizsból épp visszatért fehérváriakat.

Ha a párizsi csapat szakvezetői jelen lettek volna a Szőnyi úti lelátón, bizonyára elégedetten dörzsölték volna kezüket. Ám szombaton a Csepel, jövő szerdán pedig az SG Paris ellen nem ez a Videoton fog játszani

– így a Fejér Megyei Hírlap. Az aggodalmaskodókat a Sóstói Stadionban aztán Májer Lajos gólja nyugtatta meg, a Vidi másodszor is legyőzte a PSG-t. A bravúrt bemutató BVSC „jutalmul” megkapta az MNK következő körében a Ferencvárost, ki is esett.

8. KARÁCSONYI AJÁNDÉK. „Az NB I-esek egy része már ünnepi hangulatban van” – bírálta a nagycsapatok hozzáállását a Népsport 1979 decemberében. Az biztos, hogy a gálakezdőjével felálló FTC-nek lett volna ideálisabb felkészülése is az ünnepekre, mint egy gyöngyösi, december 22-én lejátszott kupamérkőzés, ettől függetlenül aligha kellett volna kiesni (3-3, a döntetlen az alacsonyabb osztályú együttesnek kedvezett). A tudósítások szerint az óriási erőbedobással játszó Gyöngyös nemcsak lelkesedésben, hanem játékban is felülmúlta a Fradit. A Honvéd ugyancsak kiesett ezen a játéknapon, a kispestiek egy hódmezővásárhelyi 1-1-gyel búcsúztak.

7. A SELYPI SZÉGYEN. A kilencvenes években elég gyakran tépte a balsors a Vasast, többek között a kupában is: 1992-ben például már a szeptembert sem érték meg az angyalföldiek a sorozatban, mivel Selypen tizenegyespárbajban kikaptak a Herédtől (Claude és Kecskés rontott, a hazaiaknak az utolsó lövésre már nem is volt szükségük). Három nappal később a Vasas a Veszprém otthonában már bajnokin játszott 0-0-t, a brutális korabeli kommentár szerint ez Heréd után nem is rossz eredmény…

6. DÖMSÖDI DÚLÁS. Az még rendben, hogy az 1988/89-es kiírásban az NB III-as Dömsöd kiejtette a Hetényegyházát és az Építőket. Utána kiejtette a Komlót is.

Aztán, ha már így belejött, átlépett (2-1) az 1987-es bajnokcsapat MTK-n, méghozzá egy bokáig érő hóban lejátszott mérkőzésen.

És itt még nem volt vége! Nem sokkal később a címvédő Békéscsaba szintén otthagyta a fogát Dömsödön, a vérszemet kapott hazaiak 2-1-re legyőzték Csank János együttesét. A dömsödi dúlásnak a Siófok vetett véget a negyeddöntőben, de a kiscsapat így is lenyűgöző menetelést mutatott be!

5. A BÉL-KŐ ÁRNYÉKÁBAN. A csodálatos fekvésű Bélapátfalva lett a DVTK (kupa)végzete 1982 októberében: a trófeát 1977-ben és 1980-ban is elhódító diósgyőriek az első félidő után 2-0-ra vezettek, majd elbambultak, így a Bélapátfalva egyenlített, a DVTK meg a hajrában büntetőt hibázott. A hosszabbításban a teljesen bepörgő hazaiak már kipörgették a megdöbbent diósgyőrieket a kupából: a területi bajnokságban szereplő Bélapátfalva 4-3-ra győzött! Balogh Béla, a DVTK ügyvezető elnöke elégedetlen lehetett, legalábbis nyilatkozata nem sok jót sejtetett: „Meghallgattam a vezetőedző indoklását, de egy szóval sem mondtam, hogy el is fogadtam…”

4. A TÁPIÓ-MENTI VITÉZEK. A Tápió-mente csapatainak volt egy-két parádés éve az MK-ban: 1999/2000-ben a Tápiószentmárton kupaelődöntőig menetelt (!), utána meg jött a Tápiószecső, amely a 2002/03-as kiírásban előbb a Vasast (3-1), majd az Újpestet (1-0) ejtette ki. Az Újpest elleni mérkőzésen az éppen a lilákkal (majd az MTK-val) bajnoki címet nyert Zsivóczky Gyula szerezte az egyetlen gólt. „A Tápiószecső lett az Újpest Mohácsa” – olvashattuk a Nemzeti Sport címlapján, de tegyük hozzá, néhány évvel később a Bodajk ellen is volt egy igen kínos kiesésük a IV. kerületieknek. A szecsőieket végül a vezetőedző Katzenbach Imre (és Zsivóczky) volt csapata, az MTK verte ki a kupából.

3. SZESZTILALOM ÉS MÁMOR. Abban semmi meglepő nem volt, hogy

népünnepélyt hozott 1996 októberében a Ferencváros dunaszekcsői látogatása,

ám arra senki sem számított, hogy a rekordbajnokot a pályán is meglepik (a másik meglepetést az aznapra meghirdetett szesztilalom okozta a településen). Márpedig ez történt: Varga Zoltán nem épp tartalékos együttese – csatársor: Horváth Ferenc, Igor Nicsenko, Zavadszky Gábor – 1-0-ra alulmaradt, a gólszerző Pankovics Róbert örökre beírta magát a helyi évkönyvekbe. A diadalmas hazaiak jutalomvacsorát kaptak, hogy „érezzék a győzelem ízét”. A visszavágón aztán már tarolt a Fradi, és 7-0-ra győzött (hasonló történt a zöld-fehérekkel a hetvenes években is; hiába kaptak ki Balassagyarmaton, a visszavágón kiütötték alacsonyabb osztályú ellenfelüket). Ennek ellenére a dunaszekcsőiek elkönyvelhettek egy országra szóló sikert, no meg azt, hogy ők tudták legyőzni elsőként a Varga Zoltán vezette Fradit.

2. SPANYOLORSZÁGBA MENTEK, MÁDRA KELLETT VOLNA. Az egyik legkínosabb kiesést az Újpest könyvelhette el 1985-ben: a lila-fehérek a Mádi Ércbányász otthonába látogattak, az augusztus 20-i kupamérkőzés egyben pályaavató is volt. Az Újpest „nagy mellénnyel kezdett” a tudósítás szerint, de ezt a hazaiak már az első félidőben két góllal büntették, s nyertek is 2-0-ra. A vad ünneplés kijárt a mádi csapatnak, annak ellenére, hogy a vesztes fél az Újpest utánpótláscsapata volt. Hogy miért? Mert az Újpest legjobbjai Spanyolországban túráztak, és a brazil Gremiót verték meg 4-2-re. A meccs utóélete abszurdba illik: az MLSZ vizsgálatot indított a Dózsa ellen, majd meg is bírságolta 60 ezer forintra, mivel „a sportegyesületek a legjobb csapatukkal kötelesek az MNK-mérkőzésekre kiállni”. Ez rendben is lenne, csakhogy az Újpest MLSZ-engedéllyel ment a spanyolországi túrára… Tegyük hozzá, az MLSZ a túraengedélyt kiállító tisztviselőt is megbüntette.

1. AZ IVÁNCSAI CSODA. Hajlunk arra, hogy az Iváncsa–FTC kupamérkőzés 3-2-je

az MK-történelem legnagyobb óriásölésének számít:

a Ferencváros szinte a legjobb csapatával, válogatott játékosok sorával, az NB I-ben látott legértékesebb légiósokkal állt fel, és hosszabbításban így is ki tudta ejteni a lenyűgöző teljesítményt nyújtó, NB III-as házigazda. Itt szó sem volt rotálásról, a magyar mezőnyben kiemelkedő, az európai porondon igen jól szereplő Ferencváros legyőzése egészen hihetetlen bravúr – talán nagyobb, mint bármelyik „kicsié” az említettek közül.

+1 A SIÓFOKI DIADAL. Az igen ambiciózus, a későbbi NB I-es szereplését éppen megalapozó Siófoki Bányászt nem lehet az igazi kiscsapatok közé besorolni, ám kétségtelen: a legnagyobb bravúrsorozatot a Balaton-partiak mutatták be a Magyar Kupa történetében. Az 1983/84-es kiírásban a siófokiak kiejtették a Szabadegyházát, a Honvéd Kiss János SE-t, a Videotont, a Keszthelyi Haladást, hosszabbításban a Ferencvárost, majd (ha már ennyire belelendültek) az elődöntőben a Tatabányát, és hipp-hopp, már ott is voltak a fináléban, amelyben a Rába ETO várt rájuk! A székesfehérvári Sóstói Stadionban aztán a Siófok megtette az utolsó lépést is: 2-1-re legyőzte (0-1-ről fordítva) a favorit Rába ETO-t, így az első és egyetlen MK-győztes lett, amely másodosztályúként hódította el a serleget egy nem csonka sorozatban (az 1933/34-es kiírást úgy nyerte meg a Soroksár, hogy az élvonalbeli profi csapatok nem indultak a kupában). Teljesítményük páratlan – azóta már többször is volt NB II-es döntős, de győztes egyszer sem.