A Fradi már akkor is képes nyerni Európában, ha nem futballozik kifejezetten jól

Az egy héttel korábbi, belgrádi mérkőzés nem sikerült a legjobban a Fradi számára: a Trabzonspor és a Monaco elleni győzelem után Sztanyiszlav Csercseszov csapata az első félidő közepén került hátrányba egy szerencsétlen büntető nyomán. Ezt követően a zöld-fehérek összeomlottak, és a szerbek kontrái átszaladtak a ferencvárosi védelmen. Az addig pont nélkül álló hazaiak ráadásul kivételesen jó napot fogtak ki: szinte minden lövésükből szépségdíjas bombagól lett, így látszólag sima, 4-1-es győzelmet arattak. Bár a játék képe alapján nem volt három gól különbség a két csapat között, az FTC támadójátéka tanácstalannak tűnt, főleg hátrányban.

Volt tehát miért visszavágni Budapesten.

Csercseszov kezdőcsapatában szokás szerint Dibusz védte a kaput. A védelemben Botka Endre balhátvédből visszakerült az eredeti, jobb oldali pozíciójába, a két középhátvéd ismét Sammy Mmaee és Knoester lett, a bal oldalon pedig az eltiltott Civic helyén – kisebb meglepetésre – Pászka Lóránd kapott helyet. A középpályán Laidouni hiányában Vécsei lett Besic társa, elöl pedig Ryan Mmaee, Zachariassen és Traoré mellett negyedikként Gojak játszott, mivel Tokmac nem volt százszázalékos állapotban.

A szerb együttesben Borjan kapus előtt Gobeljic, Erakovic, az osztrák válogatott Dragovic, valamint Rodic lépett pályára. A középpályán megint a két afrikai, Sanogo és Kanga szerepelt középen. A baloldalt Ivanic, a jobboldalt Mitrovic játszotta be, Katai pedig második támadót játszott a „vízilabdás” stílusú erőcsatár, Pesic mögött.

Noha a mérkőzés elején egy szögletből a Crvena Zvezda rögtön veszélyeztetett, összességében az első húsz percben, a vezető gólig bezárólag a Ferencváros viszonylagosan kontrollálni tudta az összecsapást. A mérkőzés nyitó periódusa tehát kulcsfontosságú volt a későbbi győzelemhez.

Ebben a kezdeti szakaszban a Milos Milojevic edzette belgrádi gárda még nem alkalmazott a későbbihez hasonlóan agresszív, egészpályás letámadást. Általában megengedték a Fradinak, hogy a félpályáig kihozza a labdát, és csak bizonyos jelekre, mint például egy-egy hosszabb labdajáratásra, vagy labdakezelési hibára léptek feljebb a 4-2-3-1-es, esetleg 4-4-2-es védelmi alakzatból.
A ferencvárosiaknak a mérkőzés elején tehát volt lehetőségük birtokolni a labdát, de amint azt a Csercseszov-korszak korábbi meccsein láthattuk, most sem ez volt a csapat legnagyobb erőssége.

Az FTC-nek a hátsó sorból ritkán sikerült tisztán előre juttatnia a labdát, a legtöbb támadás – leginkább muszájból – az oldalvonal mellett futott. Pep Guardiola mondta egyszer, hogy a középső támadásokhoz a pálya szélére van szükség, a szélső támadásokhoz pedig a pálya közepére. A Fradi játékát nézve könnyen megérthetjük, mi ebben a logika: a papíron Vécsei mellett játszó Besic például eredeti pozíciójánál rendszeresen feljebb, és ami még fontosabb, kijjebb helyezkedik. Így formálisan hiába jelent plusz embert a széleken, a pálya közepe kiürül, minek következtében az ellenfelek emberfogással felvehetik, anélkül, hogy a kapuhoz közelebbi, középső területre ügyelni kellene. Ha Csercseszov csapata jobban elfoglalná a pálya közepét, az befelé húzná az ellenfél szélső védőit, ami területet nyitna a szélen felfutó játékosoknak. A középen vezetett támadások esetében Guardiola logikája egyébként hasonló: az erős széljáték széthúzza az ellenfél védekezését, ami területet teremt a középső kombinációkhoz.

A Fradinál a labda, de Besic kifelé mozog, így nincs elegendő középső passzopció, csak az ellenfél védelmi blokkján kívül lehet támadni.

Ennek ellenére az egyik akció mégis góllal zárult. A viszonylag szabadon elfoglalt pozíciók itt előnyt jelentettek: Gojak mozgott ki a balszélre, középen pedig a jobbról befelé sodródó Zachariassen érkezett a kipattanóra.

Az első ferencvárosi gól. Pászka a középről kimozgó Gojakot indítja, aki egy csel után középre centerez, a befelé mozgó Zachariassen pedig megszerzi a vezetést. Ebben a szituációan a játékosok profitáltak a szabadságból.

Az idő múlásával a belgrádiak egyre feljebb tolták a letámadást. Ezt a nemzetközi mezőnyben gyakran megszokott módozatok egyikén tették: Pesic, mint középcsatár, belülről támadta meg a belső védőt, ezzel hosszában elfelezve a pályát, és az egyik oldalra szorítva a ferencvárosi labdakihozatalt. A társak pedig emberfogással vették ki a játékból a közvetlen passzopciókat. A Ferencváros ettől kezdve egyre kevesebb alkalommal volt képes megtartani a labdát, és mind többször kényszerült ívelésre. Bár a nyomás alatti építkezés továbbra sem erőssége a magyar bajnoknak, ki kell emelni, hogy a zöld-fehérek ekkor sem kizárólag Dibusz kirúgásaiban bíznak: a labdakihozatal megkezdése már önmagában elég ahhoz, hogy magukra húzzák az ellenfelet, s az ellenfél mélységben megnyúlt szerkezetén belülre játsszák a labdát meredek felíveléssel vagy felpasszal, majd lendületből, direktebb játékkal törjenek be a rivális magasra tolt védekezése mögé. Ezzel az elképzeléssel főleg az olasz futballkultúrában találkozhatunk gyakran, például Antonio Conte Tottenhamjét, vagy éppen Marco Rossi magyar válogatottját nézve… Csercseszov 4-2-3-1-es felállása ráadásul formailag is jól passzol ehhez az elképzeléshez, hiszen határozottan különválik a labdakihozatalt segítő hat és az elöl helyezkedő négy játékos.

Pesic oldalra szorítja Knoestert, a többiek embert fognak. Egyik ferencvárosi sem megjátszható, marad az ívelés a négy támadó felé a hátul megnyíló területekre.

A második félidő elején úgy tűnt, a megszerzett előny gyorsan semmivé válik: a Fradi a saját kisszögletéből kapott gólt. Nem sokkal később azonban Pászka javította a hibáját, és a jobb oldalról betekert szögletét Samy Mmaee fejelte nagyszerűen a szerbek kapujába.

A mérkőzés utolsó szakasza így már egyértelműen arról szólt, hogy a vendégeknek kellett kezdeményezniük az egyre mélyebben védekező Ferencváros ellen.

Csercseszov együttese így egyre ritkábban állt fel letámadni az ellenfél térfelén, többnyire a saját térfelén védekezett. Ahogyan azt már sokszor láthattuk, a csapat most is területre érkező emberfogást alkalmazott, azaz a játékosok szükség esetén kiléphettek a pozíciójukból, hogy kövessék a közvetlen ellenfeleket.

A Fradi embert fog a középpályán. Vécsei visszafelé követi az emberét, ami területet nyit a vonalak között. A szerbek azonban gyakorlatilag körbeállják a hazaiak védelmi blokkját, senki sem foglalja el a keletkező rést.

Ennek a védekezésnek kétségtelen hátránya, hogy az emberfogás miatt gyakran nincs meg a három sorba rendeződő, kompakt védelmi blokk. Ez pedig területet nyithat a védelem és a középpálya között, amit megfelelő elmozgással az ellenfél támadói kihasználhatnak. A szerbek mégsem tudtak elegendő veszélyes helyzetet kidolgozni a második félidőben. A széleken hiába próbálkoztak sokat – különösen baloldalt, a jobbról ekkorra már átvezényelt, egy az egyben erős Mitrovic révén –, mégsem tudtak olyan mennyiségű és minőségű helyzetet kidolgozni, mint az első mérkőzésen. A budapestiekéhez hasonlóan a belgrádiak csapatszerkezete is leginkább a széleken való támadásokra volt alkalmas, ráadásul – miképpen az időközben a szélre kivezényelt Katai – Mijatovic is inkább második csatárt játszott, mintsem támadó középpályást. Így a Fradi védővonalai között nem igazán maradt olyan szerb játékos, aki a csapatrészeket összekötve akár a másik oldalra való átfordítást, akár a középen történő áttörést tudta volna segíteni.

A két csapat hatékonyságát az xG-mutató is alátámasztja.

Az FTC nemcsak több minőségi helyzetet dolgozott ki ellenfelénél, hanem a saját teljesítményén is javított az előző meccshez képest. Ha pedig megnézzük a PsxG (post-shot XG) mutatót, akkor azt láthatjuk: a múlt heti találkozón a szerbek szinte minden gólja életveszélyes helyzetből született. Ez a mutató ugyanis azt méri, hogy a kapu adott részébe tartó lövésből statisztikailag mekkora valószínűséggel lesz gól. A metodika a hagyományos xG-hez hasonló, ám leegyszerűsítve: nem abból indul ki, honnan érkezik a lövés, hanem abból, hogy hová tart. Míg előbbiből levonhatók következtetések a lövést megelőző csapatszintű támadás minőségére, addig utóbbi a lövést jegyző játékos egyéni minőségéről valamivel többet árul el: ha helyzetbe került, mennyire tudja megdolgoztatni az ellenfél kapusát. A szerbek PsxG-mutatója az első mérkőzésen pedig kimondottan magas, 3.41-es értéket vett fel.

A Ferencváros tehát az előző mérkőzés kudarca után javítani tudott, és kiélezett mérkőzésen nyert 2-1-re a Crvena Zvezda ellen. Mivel a másik összecsapáson a Trabzonspor sima, 4-0-s győzelmet aratott a Monaco ellen, a továbbjutás matematikailag még nem biztos. Ugyanakkor megnyugtató látni, hogy a Fradi egyre több nemzetközi rutint szerez, és immár akkor is képes a mérkőzést a maga javára fordítani, ha nem futballozik kifejezetten jól. Az igazolt játékosok is mind magasabb nemzetközi minőséget képviselnek, így kijelenthető, hogy az FTC tartósan megérkezhet az európai középmezőnybe. És egyre valószínűbb, hogy 19 év után ismét láthatunk futballozni magyar csapatot tavasszal is az európai porondon.