Foci

Így érte el a Fradi az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar bravúrját

Nicolas Tucat / AFP
Nicolas Tucat / AFP
A Ferencváros bravúros teljesítménnyel vezeti az Európa Liga H jelű csoportját, a magyar bajnok ugyanis a török Trabzonspor után – meglepetésre – a Monacót is legyőzte, ráadásul idegenben. Sztanyiszlav Csercseszov csapata így hat ponttal, egyelőre hibátlan teljesítménnyel áll a csoportja élén. Elemzés.

A Monaco kezdőcsapatában az egyetlen komolyabb hiányzó az augusztus vége óta sérült Kevin Volland volt. A korábbi Schalke és Bayern-kapus Alexander Nübel előtt így Disasi, Badiashile és Malang Sarr alkotta a három fős belső védelmet. Szárnyvédőként két brazil játékos, a jobb oldalon Vanderson, a bal oldalon Caio Henrique adta a francia csapat szélességét. A középpálya közepén Youssouf Fofana és a Salzburgtól igazolt Mohamed Camara kezdett, a három elülső támadó pedig Krepin Diatta, az ex-sevillai Ben Yedder, és az orosz válogatott Golovin lett.

Kapcsolódó
Monacóban is nyert, két forduló után hibátlan a Fradi
Ezt a bravúrt kevesen gondolták volna az Európa Liga csoportköre előtt.

Csercseszov kezdőcsapatában Dibusz előtt Sammy Mmaee és Knoester alkották a védelem tengelyét, a jobbhátvéd Henry Wingo, a balhátvéd pedig az eltiltott Civic hiányában kényszerűségből Botka Endre lett. A középpályán viszonylag kötetlenül játszó Laidouni mellett Besic biztosított. Elöl pedig Zachariassen, Tokmac és Traoré mellé ezúttal nem Boli, hanem a mozgékonyabb Ryan Mmaee került a kezdő tizenegybe.

A mérkőzés nagyobb részében, 54 százalékban a hazaiak birtokolták a labdát, így a taktikai elemzést érdemesebb a Monaco akadozó támadójátékával és a Fradi jól megszervezett védekezésével kezdeni.

Bár a Monaco az xG-mutató alapján valamivel több minőségi helyzetet dolgozott ki, a piros-fehérek labdás játéka az összecsapás egészét nézve mégis tanácstalannak és statikusnak tűnt. Ezt könnyű lenne azzal magyarázni, hogy az EL-csoportmeccseken esetleg a hazaiak nem pörögnek száz százalékon, de a francia bajnokikat figyelve ugyanezt láthatjuk: Philippe Clement csapatának nem az erőssége a felállt fal elleni játék.

Wyscout

A hercegségbeliek egy viszonylag szimmetrikus szerkezetben, többnyire csak a Ferencváros védelmi blokkja körül tudták járatni a labdát. Vanderson és Caio Henrique többnyire a csapattársaktól elszigetelve, az oldalvonal melletti pozíciókban tudtak labdát kapni, általában ekkor sem beindulásból, hanem lábra. Főleg Henriquére volt jellemző, hogy inkább befelé vette át a labdát. Ekkor többnyire a közelében játszó társak indultak be a helyére, és harmadik emberes kombinációk segítségével legalább sikerült felpörgetni a játékhelyzetet, de a támadások többsége kiszámítható beíveléssel zárult a belül helyezkedő Ben Yedder és Diatta irányába, amelyet a ferencvárosi védők könnyedén semlegesítettek.

A Monaco labdabirtoklása. A középső passzopciók a Ferencváros által nagyszerűen lezárva, Badashile csak a szélek felé tudja folytatni a játékot. Henrique lábra kapja a labdát, így nincs lehetőség indítással a gyors áttörésre. A jelenet végén így Henrique befelé cselez, Ben Yedderrel játszik össze, Golovin pedig kimozog a megüresedett baloldalra. A támadás egy pontatlan passzal végződik.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Csercseszov újfent remekül szervezte meg a Fradi védekezését, így a magyar csapat is mindent megtett annak érdekében, hogy a pálya közepe megfelelően le legyen zárva, és a Monaco támadásai a lehető leginkább a szélekre szoruljanak. Ahogy azt az előző nemzetközi mérkőzéseken megszokhattuk, a Fradi most is csak időszakosan, bizonyos jelekre tolta feljebb a védekezést, a mérkőzés legnagyobb részében középső blokkban, területre érkező emberfogással semlegesítette az ellenfeleket.

A játékosok tehát az előre meghatározott (a Fradinál általában 4-4-2-es vagy 4-2-3-1-es) felállásban időszakosan kiléphettek a pozíciójukból, hogy kövessék közvetlen ellenfelüket.

Sport24 - Előfizetés logó
Kedves Olvasónk!
A cikk elolvasása regisztrációhoz kötött.
Sport24 - Előfizetés logó
Regisztrálj, és tarts velünk!
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
A Sport24 cikkei átmenetileg előfizetés nélkül, regisztrációval elérhetőek.
Magyarország legjobb focis tartalmai továbbra is a Sport24-en olvashatók, próbáld ki most!
Olvasói sztorik