Ha nyerni akarsz, tartsd meg, vidd el, hívd vissza, vagy akárhogy is, de tudd a keretedben Casemirót. Ennyi a modern futball esszenciája. Túlzás? Elfogult szubjektivitás? Vezényszóval a díszszázadot felsorakoztatni nehezebb, mint érveket az állítás igaza mellett. (Lehet, talán ellene is.)
A Sao Paulo FC 2012-ben nyert legutóbb jelentős trófeát, a Copa Sudamericanát, a kontinens második számú sorozatát. Ezt akkor azzal a 20 esztendős Casemiróval a soraiban tette meg, aki néhány héttel később távozott. Azóta már biztosan rozsda eszi a trófeavitrin azt se tudni hova keveredett kulcsát,
A 2018-as világbajnokságon a brazil válogatott játéka alapján kiemelkedő esélyesnek számított, még a Neymar elleni kampány negatív hatásai ellenére is, amikor a Mexikó–Brazília mérkőzésen Rocchi játékvezető sárga lapot adott Casemirónak, akire így a vébén elkövetett harmadik szabálytalansága után a második lappal járó eltiltás várt Belgium ellen. A találkozó első perceit uraló, kapufáig is eljutó brazilok a helyén szereplő Fernandinho első belga akciót befejező öngóljával kerültek hátrányba, és zuhantak a mélybe.
De a Real is így járt. Igen, múlt idő. (A következő „ígyjárás” még csak most kezdődik.) Casemiro első teljes madridi szezonjától kezdve a Real öt egymást követő sorozatból négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ez egyetlen alkalommal nem jött össze: a 2014/15-ösben, amelyben Casemiro kölcsönben a Portóban szerepelt. A portugál csapat élni is kívánt a szerződés kínálta kivásárlási jogával, amikor Rafa Benitez gyorsan nyert még néhány BL-trófeát a királyiaknak azzal, hogy az utolsó napon a visszavásárlási záradék érvényesítését kérte a vezetőségtől. Igen, a Realnál látszólag mindössze félévnyi bukdácsolást produkáló technokrata rakta össze először a Kroos, Casemiro, Modric hármast.
