Isabella Bonotto / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Foci sport24

Miért tart ott a Juve, ahol egy évvel ezelőtt, vagyis sehol?

Három, a felejthető és a gyötrelmes közötti szezon után a nyáron felcsillant a remény, hogy a sorozatban kilenc bajnoki címet szerző és két BL-döntőben szereplő csapat példáját követheti a jelenlegi Juventus. A torinói klub jól igazolt, a gondok egy része azonban ugyanolyan látványosan robban bele a sokat próbált szurkolók arcába, mintha mi sem történt volna a mercato alatt. És nem pusztán a sérülések miatt.

Két forduló után ép ésszel senki nem áll neki elemezni, és ez különösen igaz lehetne a Juventusra, ahol a nyáron érkező kulcsjátékosok sérülések miatt hiányoznak. Csakhogy a problémák nemhogy nem változtak az utóbbi időszakban, de még inkább felerősödtek: a Juve pontosan ugyanott tart, mint egy évvel ezelőtt.

Csak egy valami változott: ami most történik, azt már nem lehet egyértelműen csak a tavaly nyáron távozott sportigazgató, Fabio Paratici nyakába varrni. Mert bár a csapat játékának legnagyobb problémáját továbbra is a túlfizetett, képességeiket tekintve azonban igencsak szerény játékosok tömege okozza, egy Max Allegri kaliberű edzőtől joggal várhatja el az ember, hogy valamit kezdjen az áldatlan helyzettel.

A karmestert még mindig keresik

A Juventus legnagyobb baja – amit nyilván már a teljes mezőny pontosan tud – , hogy a visszavont irányító, azaz a regista posztja továbbra is megoldatlan. Ennek köszönhetően még a legrosszabb csapatok is gondolkodás nélkül letámadják a torinóiakat, akik a kiesőjelöltek ellen is vért izzadnak, hogy passzokkal vigyék át a labdát az ellenfél térfelére.

Lehetne orvosolni a problémát azzal, hogy több jól passzoló játékos kerül a középpályára, de ez abból a prózai okból nem opció, hogy a Juventusnak nincsenek jól passzoló középpályásai.

Allegri csökönyösen Manuel Locatellit játszatja a regista posztján, amivel két gond is van: az egyik, hogy erre nem képes, a másik, hogy ahol képes lenne segíteni a csapaton, onnan meg hiányzik. Allegri talán nem ismeri az őrület Einstein által megalkotott definícióját, ezért csinálja mindig ugyanazt, miközben más eredményt vár.

A minőségi középpályások hiányába egyébként is belepistulna egy csapat, de ha sikerülne valamit kezdeni az átmeneti játékkal, legalább arra lenne esélye a Juvénak, hogy az egyéni villanásokból előnybe kerüljön. Úgy viszont, hogy minden abszolút esetleges, erre szemernyi esély sincs. Ebből csak az lesz, amit a Sampdoria otthonában láttunk: az együttes középcsatára mindössze kilencszer ért labdába az egész meccsen.

Danilo Vigo / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Előfordulhat, hogy még a nyáron vesz egy mélységi irányítót a Juventus – ez a hírek szerint Leandro Parades lehet, ha sikerül megegyezni a PSG-vel –, de az évek óta játékon kívül lévő középpályás önmagában biztosan kevés lesz a drasztikus változásokhoz. Márpedig erre lenne szükség, mert Allegri szemlátomást képtelen bármit is kezdeni a problémával.

A pokolba kívánják a zseniális edzőt

Három éve, amikor Allegri bődületesen sikeres időszak után elhagyta a torinóiakat, senki nem gondolta volna, hogy 2022 augusztusában a szurkolók jelentős része a pokolba kívánja majd a távozásakor a világ három legjobb edzője között emlegetett szakembert. Kiváltképp, mert a Real Madrid hívására mondott nemet azért, hogy visszatérhessen Torinóba.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.