2016-ban piszkosul nagy szerencsém volt: néhány barátommal együtt életemben először kijutottam egy londoni Arsenal-meccsre. De nem akármilyenre sikerült jegyet vennem, hanem egy Arsenal-Leicesterre. A vásárláskor úgy mérlegeltünk, hogy ha egy kis csapatot választunk ellenfélnek, akkor jó eséllyel az Arsenal is nyerni fog, gólokat is látunk és az angol jegyárakat nézve viszonylag olcsón megússzuk a túrát. Ekkor ütött be először a szerencse:
Az Arsenal otthona, az Emirates Stadium 60 355 férőhelyes, aznap 60 009-en látogattunk ki. A stadion kívülről szürke volt, részleteiben egy irodaházra hasonlított (valahol joggal csúfolták „plázának”), a bejáratot mégis otthonossá tették Thierry Henry, Dennis Bergkamp és Tony Adams szobrai. Bent nem padok, nem műanyag Metro-székek, hanem szivacsos ülések fogadtak, és minél beljebb tévedt a szemem, annál jobban átjött a minőség: a pálya zöldjén, a reklámtáblákon, a high-tech közvetítő kamerákon és persze a játékosokon. Körülöttem indiai és pakisztáni származású emberek trécseltek angol akcentussal, lancashire-i padtársakkal együtt üvöltöttük a „There is only one Arsene Wenger”-t, és skót harcosként mutattuk az ujjunkat a bíró irányába egy vitatott ítéletnél. A meccs szinte a legvégéig 1-1-re állt, ám az utolsó utáni percben Danny Welbeck a kapuba csúsztatott egy szabadrúgást. A stadion felrobbant. Ez volt a második szerencsém.
„There goes your fairy tale!” – kiabáltuk a túloldalnak, amikor úgy tűnt, a listavezető Leicester előnye el fog fogyni a végére. Addigra viszont már nekem is elfogytak a karma-pontjaim. Ami trendfordulónak tűnt, mégsem lett az: az Arsenal a következő meccsét elbukta, a Leicester pedig meg sem állt a célig, és ezzel történelmének első, egyben a Premier League legvalószínűtlenebb bajnoki címét hozta össze.
Néhány hete volt a 30. évfordulója annak, hogy az angol labdarúgó első osztály tagjai kiváltak a Football League-ből és megalapították a Premier League-et. A vállalkozás a globális futball egyik legnagyobb jelensége lett: egy olyan bajnokságot hoztak létre, amely az évek alatt nemcsak egyre több tőkét tudott magához szippantani, de versenyképességben is minden bajnokságot (többek között a spanyolt) beelőzött.
A Premier League-ben ma a legjobb játékosok játszanak és a legjobb szakembereket vonzza magához. Kialakulásától kezdve a modernizálódó Anglia jelképe lett, mely azért tudott sikeres lenni, mert egyszerre vegyültek benne az üzleti szempontok és az angol viszonyokból fakadó sajátosságok.
