Még a nagy Újpesténél is nyomasztóbb a Fradi dominanciája

Az ég kék, a fű zöld, a nemrég zárult bajnokságot is a Ferencváros nyerte meg, ez pedig annyira volt papírforma, mint eltalálni az 1896-os angol–zanzibári „háború” végeredményét (aki nem ismeri a történetet: Anglia 38 perc alatt győzött, ez a világ legrövidebbnek tartott fegyveres konfliktusa).

Szóval egymás után negyedszer is bajnok lett a Fradi, teljesen megérdemelten. Úgy, hogy az őszi idénye részben ráment egy rosszul sikerült edzőváltásra (a Szerhij Rebrovot váltó Peter Stögert fel is állították a kispadról), a tavaszi szezonnak pedig a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag felkészülés nélkül vágott neki az újonnan kinevezett Sztanyiszlav Csercseszov, aki menet közben keresgélte a csapatát. Megtalálta, és a Paks elleni fináléban rendkívül meggyőző teljesítménnyel a Magyar Kupát is hozzáadta a trófeagyűjteményhez, így 2015/16 után sikerült duplázniuk a zöldeknek. A Ferencváros sorrendben 13, 13, 20 és 12 pont előnnyel nyerte meg az aranyérmet, tehát izgulnia egyszer sem kellett a szurkolótábornak. A hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének-közepének nagy Újpestje óta először tudta magyar klub négyszer egymás után elhódítani a bajnoki serleget.

Nyomasztó fölény

Helyezzük kontextusba ezt a győzelmet és a dominancia mértékét! A 2018 és 2022 között négy bajnoki címet nyert Ferencvárost más domináns csapatokkal vetettük össze a második világháború utáni érában. Természetesen a vizsgált együttesek játékerő szempontjából aligha vethetők össze: senki sem vitatja, hogy az 1949–1955-ös nagy Honvéd (és „szubdominánsa”, az MTK, amely a Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó neveket viselte ekkoriban) tele volt világklasszis játékossal, és kontinentális szinten sokkal nagyobb erőt képviselt, mint a mostani FTC. Ezt elmondhatjuk az 1969–1975 közötti nagy Újpestről is, legfeljebb a világklasszist kell Európa-klasszisra cserélnünk. Az összevetésben még a Honvéd 1983 és 1986, valamint a Debrecen 2004 és 2010 között kiemelkedő szerepet játszó gárdája szerepel. A Honvéd (1949–1955) 5 bajnoki címet és 2 ezüstérmet zsebelt be (érdekes módon viszont háromszor egymás után nem tudott egyszer sem győzni), az Újpest (1969–1975) zsinórban hétszer lett bajnok, a Honvéd (1983–1986) sorozatban háromszor nyert, a DVSC (2004–2010) hat évadból ötször diadalmaskodott, míg az FTC (2018–2022) dominálta a legutóbbi négy bajnoki kiírást.

Ha minden bajnoki eredményt hárompontos rendszerre konvertálunk, akkor láthatjuk, mennyire voltak meghatározóak az említett csapatok csúcsidőszakukban. Ha a közvetlen riválisok eredményeit is megvizsgáljuk, akkor már kontextust is kapunk: nemcsak azt látjuk, hogy mennyire volt erős a domináns csapat, hanem azt is, mennyire volt közel hozzá az első számú riválisa. A grafikonon az öt említett domináns csapatot és egészen kiemelkedő eredménysora miatt az 1949–1955 közötti MTK-t ábrázoltuk.

A Ferencvárosnál csak a második világháború utáni magyar klubfutball legerősebb együttese, az Aranycsapat gerincét adó Honvéd volt dominánsabb, illetve a kispestiek akkori legnagyobb riválisa (MTK) is elképesztően kiemelkedett a mezőnyből. Az Újpest és a Debrecen nagy korszaka nagyjából hasonló erőfölényt hozott, de az FTC mostani dominanciája mindkettőnél kicsit erősebb.

Ráadásul ott van még a konkurencia kérdése is. A Ferencváros átlagban 14,5 pont előnnyel nyerte meg a legutóbbi négy bajnokságot.

Az Újpest egymás után hét kiírásban győzött, ám hárompontos rendszerre átszámolva átlagos előnye 1969–1975 között csak 8,5 pontnyi volt, jóval alacsonyabb, mint az utóbbi idők Fradijáé.

Szinte minden, a cikkben vizsgált domináns együttesnek erősebb riválisa(i) volt(ak), mint most a Ferencvárosnak, akár a pont/meccs mutatót, akár a győzelmi százalékot nézzük.

Az, hogy a Fradi egy (a szintjén) rossznak mondható őszi szezont futott, edzőt kellett váltania és így is tükörsimán nyert, további dominanciát ígér. Szintén efelé mutat a tény, hogy a magyar rekordbajnok olyan bevételi forrást (UEFA-pénzdíjak) vívott ki nemzetközi szereplésével, amelyhez riválisai egyelőre közel sem férnek. Az olló nyílik, csak nyílik. „Záródásához” alighanem az kellene, hogy a Ferencvárost le tudja taszítani a hazai trónról egy riválisa, és bejusson a BL vagy az EL csoportkörébe, hozzáférve a „kasszakulcshoz”. Egy-egy esetleges Konferencia Liga-szereplés még nem csökkentené eléggé a differenciát. Őrségváltásnak azonban nincs nyoma, és ha az FTC-n múlik, ez még évekig szóba sem kerül.

Légiós hatalomátvétel

A jelenséggel már többször foglalkoztunk, hiszen meghatározó eleme az NB I jelenlegi érájának, de nem mehetünk el említés nélkül amellett, hogy az élvonal története során először több játékperc jutott az idegenlégiósoknak, mint a hazai játékosoknak. A számításhoz az FBRef rendszerét használtuk, amely sok határon túli magyart és a magyart második állampolgárságként megkapó, de válogatottunkban nem szereplő légióst külföldiként kezel, a nagy egész szemszögéből azonban ez vajmi keveset számít.

Míg 2011 és 2018 között a játékpercek nagyjából kétharmada jutott hazai futballistáknak az NB I-ben, a 2015/16-os csúcspont óta egyre csökken a játékidejük. A légióskorlátozás megszüntetése után egyből 50-50 százalék környékére változott az arány, és 2021/22-ben – először a magyar futball történetében – többet játszottak légiósok az élvonalban, mint az itthoni futballisták.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy az MLSZ új ösztönző rendszere hoz-e bármiféle változást, valamint hogy a két feljutó (Vasas, Kecskemét) milyen utat követ. Lehet, hogy a légiósok „hatalomátvétele” színvonal-növekedéshez vezet, ám nagy kérdés, egészséges-e. Ugyanakkor, ha a szövetség hatalmi szóval rendel el korlátozásokat, azzal beavatkozik a rendszerbe, és csökkenti, csökkentheti a klubok európai versenyképességét. Érdemi változást alighanem csak az hozna, ha sokkal több jobban képzett magyar fiatal jelenne meg a rendszerben, és kapna rendszeres játéklehetőséget.

Csapatról csapatra

Idény-visszatekintőnk záró részében – téli értékelésünkhöz hasonlóan – csapatról csapatra summázzuk a klubok teljesítményét.

1. FERENCVÁROS (71 pont). A sors fintora, hogy a decemberben menesztett Peter Stöger (10 győzelem–2 döntetlen–3 vereség; 2,13 pont/meccs) NB I-es mérlege gyakorlatilag azonos – sőt, hajszálnyival jobb – volt az őt követő Sztanyiszlav Csercseszovénál (11–3–3; 2,12), de mégis olybá tűnik, az edzőváltás fordította meg a Fradi szezonját. Az elődjénél jóval autokratább stílusú, az öltözőt „rendbe kapó” Csercseszov végül magabiztosan nyerte meg az elvárt bajnoki címet, mellécsapta a kupasikert is, a Ferencváros duplázni tudott. A zöld-fehérek erőfölényét nézve ez papírforma: a konkurencia addig tudott a Ferencváros nyomában maradni, amíg a címvédőt leterhelték az európai kupamérkőzések, és hátráltatta a betegséghullámmal együtt járó felkészülés.

Csercseszovra ugyanaz igaz, mint Rebrovra vagy Stögerre: megítélését nem elsősorban a bajnoki cím, hanem az európai szereplés fogja meghatározni.

Kontinentális porondon pedig még nem láttuk. Az idényben a Fradi juttatta el a legtöbbször a labdát a támadó harmadba, illetve az ellenfél tizenhatosán belülre a bajnokság során; a konkurenciával jóval nagyobb hatékonysággal operált a kapu előterében, valamint passzpontosságban és az egy az egy elleni játékban is rangelső. A legerősebb keretű, legmagasabb minőséget képviselő csapat megérdemelten nyerte meg a bajnokságot, lehet továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló.

2. KISVÁRDA (59 pont). A bajnokság nagy sztorija a Kisvárdáé volt: az NB I legkeletibb csapata története messze legjobb eredményét érte el mind a helyezést, mind a pontszámot tekintve, s kiléphet a nemzetközi porondra. Lehet, hogy Révész Attila megosztó figura, lehet, hogy kiváló az önmitologizálásban, lehet, hogy a plafonig van zsúfolva légiósokkal a csapat (és melyik nem, már a Paksot leszámítva?), de Révész joggal mondhatja: „Nézzetek a táblára!” A Kisvárda 59 pontjából 34-et szerzett az első 17 fordulóban és csak 25-öt a további 16-ban, de az idényt záró három győzelem ezüstfénybe borította a Várkerti Stadiont. Az NB I-es csapatok közül ebben az idényben a várdaiak nyerték meg legjobb arányban a párharcaikat és a második legkevesebb lövés az ő kapujukra irányult. Reálisan nézve ez a csúcs, de hová vezet innen az út?

3. PUSKÁS AKADÉMIA (54 pont). A lehetőségeket és a játékoskeretet tekintve a PAFC mindenképpen dobogós csapat, jó kérdés, hogy a 3. hellyel a pohár félig tele van (éremszerzés, európai szereplés, három évadon belül harmadszor), vagy félig üres. Az idényzáró nyilatkozatok inkább az utóbbira utaltak. A Puskás Akadémia a legutóbbi három bajnokságban csak eggyel szerzett kevesebb pontot (166), mint a Fehérvár (167), így lassan második számú erőnek is tekinthetjük az NB I-ben. A PAFC listavezető volt az egyik statisztikai mutatóban: a felcsútiak tartották a legjobban távol a kapujuktól ellenfeleiket, csupán 319 kísérletet engedélyeztek a riválisoknak (összevetésül: a ligaátlag 396,6, és még a Ferencváros is 357-tel zárt).

4. MOL FEHÉRVÁR FC (48 pont). Január 30. és március 13. között egymás után hét vereséget szenvedett el a Vidi, az idényről sokat elmond az a jelenet, amikor a Szabó József klubrekordját éppen beállító Nikolics Nemanja percekig sírt az M4 Sport kamerája előtt… A mélypontról aztán kilences veretlenségi sorozattal a 4. helyre küzdötte fel magát Michael Boris irányításával a Fehérvár, a Fradi kupagyőzelmének hála az európai szereplés is összejött, elégedett mégsem lehet senki. Sem az eredménnyel, sem a játékkal.

Egy meghökkentő statisztika: a WyScout adatai szerint a Vidinél csak a DVSC és a Gyirmót kísérletezett kevesebbszer kapura lövéssel/fejessel 2021/22-ben.

Egy másik meglepő adat: csak az MTK kapott több gólt (15) fejesekből, mint a „légi elhárítással” hadilábon álló Vidi (13). A nyáron változások várhatók, a fehérváriak nyilván mindent megtesznek azért, hogy a Ferencváros nyomába érjenek.

5. ÚJPEST FC (44 pont). Az ősszel még a kiesés réme kísértette az Újpestet, a tavaszi szezon végén már az európai porond is belátható közelségbe került. A januárban kinevezett Milos Kruscsics jól vezette csapatát, no meg az Újpesté a legjobb téli igazolás is: a Viditől kölcsönvett Budu Zivzivadze telitalálatnak bizonyult (14 tétmeccsen 11 gól, 2 gólpassz). Távoli lövésekből szerzett gólokat tekintve az Újpest járt az élen ebben a bajnokságban (12), ugyanakkor a lilák kapták a legtöbb gólt büntetőből (szintén 12). A folytatással kapcsolatban a legnagyobb kérdőjel a tulajdonosváltás: Roderick Duchatelet január végén aláírta a szerződést a klub eladásáról, viszont a tranzakció még hivatalosan nem zárult le. Az újpesti szurkolók persze mondhatják: bizonytalanság ide vagy oda, a közelmúlt megpróbáltatásainál csak jobb jöhet. Az Újpest a legutóbbi 13 évadban csak egyszer állhatott dobogóra, ilyen korábban nem fordult elő az élvonal egyik legnagyobb hagyományú klubjával.

6. PAKSI FC (43 pont). Láttuk a „Bognárball” vonzerejét és annak korlátait is: a nyílt sisakos támadófutballal előrukkoló tolnaiak messze a legtöbb gólt szerezték a bajnokságban, de közben a legtöbbet is kapták – ez a tisztes felsőházbeli tagsághoz volt elegendő. Az MK-ban a döntőig jutott a csapat, míg

a gólkirály Ádám Martin egymaga többször talált be (31), mint az MTK (28).

A paksiak egészen kitűnően zártak a támadó mutatókat tekintve – a gólokat, az xG-t, a lövésszámot, a kulcspasszokat, a fejes gólokat tekintve első, a büntetőterületen belüli labdaérintésekben második volt a csapat –, a védekező mutatókra ez azért nem igaz. Bognár György az MTK-hoz távozott az idény zárása után, utódja kiválasztása kulcskérdés lesz, mivel kizárólag magyar játékosokkal számoló klubfilozófiájával és a Bognár-féle látványos játékkal a Paks sok semleges drukkert maga mellé állított. A kérdés az: meg tudja-e tartani a szimpátiát?

7. DVSC (39 pont). A bemutatott játékot tekintve a Lokinál aligha lehetnek elégedetlenek a 7. hellyel, mert ez lehetett volna rosszabb is, nem véletlenül morgolódott az utolsó, MTK elleni meccsre elutazó néhány száz szurkoló. A debreceniek elsősorban támadásban gyengélkedtek: csak a Gyirmótnak volt náluk kevesebb lövése, kulcspasszokat és xG-t tekintve utolsó volt az NB I-ben a DVSC. Az már más kérdés (erre jók az olyan kiváló rúgótechnikájú játékosok, mint Dzsuzdzsák Balázs vagy Ugrai Roland), hogy a Loki egészen döbbenetes számmal, 9,62-vel múlta felül gólok tekintetében az xG-jét (35,38-as xG-re szerzett 45 gólt) és a második legtöbb gólt (9) szerezte távoli lövések után. Ezzel „csak” az a baj, hogy több idényen keresztül valószínűleg fenntarthatatlan. Mindenesetre a bennmaradás összejött, az előrelépést pedig elvárnák a szurkolók.

8. ZTE FC (39 pont). Az őszi szezon után még az 5. helyen állt a Zete, a tavasz (pláne annak a vége) nem volt az igazi, ám így sem kellett hátrafelé tekintgetni, és ez önmagában is eredmény. A 2018/19-es visszajutás óta egy 7., 9. és 8. helyezés jött össze, az talány, hogy innen előre lehet-e lépni. Vagy legalábbis valamivel kitűnni a mezőnyből. A 2021/2022-es évadban a ZTE egy mutatóban „magaslott ki” a mezőnyből: messze a legtöbb gólt (12) kapta távoli lövésekből.

9. BP. HONVÉD (38 pont). Lehet, hogy bennmaradt a Honvéd, de egymás után a második idényben kellett a véghajráig izgulnia. Finoman fogalmazva sem ezt ígérte az új vezetőség… A Honvéd az NB I Evertonja: jelentős befektetéssel nem ért el semmit a bajnokságban, sőt a megmenekülésnek is örülnie kellett.

Az egész idény lehangoló volt, rothadás jelei mutatkoznak, ami különösen kontrasztos az új stadion gyönyörű kulisszái között.

A szurkolóknak már mindenből és mindenkiből elegük van, a nihilből ki kell törni, vagy ennek nem lesz jó vége. A nyáron nagytakarítás várható Kispesten. Rá is fér a házra.

10. MEZŐKÖVESD (38 pont). Az első osztályú tagságot sikerült megőrizni, ha nem is könnyen, ettől eltekintve a kövesdiek is kevés pozitívumról számolhatnak be. A kaput egész idényben „bedeszkázták” (46,3-as xG-re csak 37 gól), a matyóföldiek nem ritkán virtigli kiesőjelölt képét festették. Ha ez így megy tovább, a következő idényben is a hátuk mögé kell pillantgatniuk.

Kapcsolódó

113 év alatt 3 kiesés, 6 év alatt még 3: a patinás MTK-ból „új Haladás” lett

A Honvéd bennmaradt, az MTK kiesett, de a két tradicionális klub szenvedése egyformán intő jel: hiába az új stadion, a stabil háttér, a jónak tűnő játékoskeret, ez önmagában mit sem ér.

11. MTK BUDAPEST (36 pont). Az MTK-val már foglalkoztunk korábban, de szögezzük le megint: a nagy hajrá (és a megbízott edző Horváth Dávid sikeres belépője) egy dolog, de ha a magyar labdarúgás egyik meghatározó klubja hat éven belül harmadszor esik ki, akkor az minden további nélkül arcpirítónak nevezhető. Az MTK a 12. és a 33. forduló között egy fordulót leszámítva mindig kieső helyen állt… Teljes újratervezés jön, a szakmai munka a Verebes-féle csapattal bajnokságot nyert Bognár György kezébe került. Ahogy a Honvédnál, itt is elmondható: a nihilből ki kell törni. Ha az xG-nek van istene, hát haragudhatott a kék-fehérekre: az MTK 39,08-as xG-re csak 28 gólt szerzett, a legkevesebbet a mezőnyből. A gólképtelenség és a rengeteg kihagyott helyzet megpecsételte a Hungária körútiak sorsát, az pedig örök talány marad:

mi van, ha Márton Gábort korábban menesztik?

12. GYIRMÓT (32 pont). Amennyiben a bajnokság előtt megkérdeznek száz szurkolót, melyik csapat lesz az utolsó, a többségük valószínűleg a Gyirmótot vágta volna rá. A csapat lehetőségeihez képest mindent megtett, de így sem tudták elkerülni az azonnali alászállást. A támadójáték végig csak döcögött: a harmadik legalacsonyabb xG, a második legkevesebb tizenhatoson belüli labdaérintés és támadó harmadba eljuttatott labda, illetve a legkevesebb lövés is az ő nevük mellett áll. A Gyirmót február 26-án zuhant (ismét) kieső helyre, és a 22. forduló után nem is tudott egyszer sem kikapaszkodni a veszélyzónából. Az ingacsapati státuszt – amelyet az MTK szégyenszemre az utóbbi időben nem tud elkerülni – ők meglehet, el is fogadnák.

Nézőszám: csak a szokásos

Végezetül a nézőszámról: a magyarfutball.hu számításai szerint az évad végére 2773-ra emelkedett az átlag nézőszám, tehát a járványhelyzet javulása, a korlátozások megszüntetése, a jobb idő és néhány plusz tényező (pl. az újpesti ultrák visszatérése) elég volt ahhoz, hogy az utóbbi években megszokott szintre jöjjön vissza a látogatottság. Az őszi 2554-hez képest kellett is a javulás, mert az 1918 óta csak egyszer látott alacsony nézőszámot vetített előre. Ennek ellenére az élvonal történetének valaha mért nyolc legalacsonyabb átlag nézőszámából öt a 2014–2022-es periódushoz köthető. Folytatás július utolsó hétvégéjén – kupacsapataink ekkor már mind játékban lesznek.

Jöhet a 2022/23-as évad, amelyben meglepetés lenne, ha bármelyik rivális meg tudná törni a Fradi nagy sorozatát.

Mert, ugye, ott a dominancia, ráadásul egyelőre trónkövetelő sem nagyon körvonalazódik.