„Szép volt, fiúk!” – jelent meg az eredményjelzőn, miközben az MTK búcsút intett az élvonalnak.
Nem volt dráma és nem volt sírás, a Hidegkuti Nándor Stadion mögött a Brüll Alfréd utca névtáblája sem pottyant le a szégyentől. A csalódott (és rutinos) MTK-drukkerek megtapsolták a csapatot, amely „állva halt meg”, majd emésztgették csendesen a kiesést. Igazából a mérkőzés 15. percétől mindenki elkönyvelte, hogy ez lesz a vége: az utolsó forduló eredménymátrixában a 9 lehetséges végkimenetelből 8 a kék-fehérek előtt álló Honvédnak kedvezett, és mivel a kispestiek gyorsan szereztek két gólt Felcsúton, ettől fogva csoda kellett volna. Csoda nem történt, és a megbízott edzőként a kispadra ültetett U19-es tréner, Horváth Dávid hiába szerzett az utolsó négy körben tíz pontot a csapattal, a bravúrsorozat sem tartotta az NB I-ben az MTK-t. Legkevésbé a fiatal szakemberen múlt… Mellesleg Horváth irányításával az MTK 4 mérkőzésen szerzett annyi gólt, mint elődje, Márton Gábor alatt 17 találkozón (kilencet).
Ezért sem volt dráma és sírás, düh sem igazán: az már elpárolgott a csapat sorsát gyakorlatilag megpecsételő, megalázó vereségek (a Paks és a Mezőkövesd ellen is 0-4) után. Ahogyan Horváth Dávid is nyilatkozta:
A jó hajrá annyit ért, hogy emelt fővel esett ki. Sovány vigasz.
Ettől függetlenül könnyen be lehet mutatni, mennyire szégyenletes az, amit az MTK-szurkolóknak át kell élniük az elmúlt idényekben. A kék-fehérek 1903 óta az élvonal meghatározó tagjai. Eddig 110 idényt töltöttek az NB I-ben, 2016-ig háromszor estek ki (1980/81, 1993/94, 2010/11), illetve 1939 után ellehetetlenítették a klubot, amely 1945-ig nem is működhetett. 113 év alatt 3 kiesés – a legutóbbi 6 évben még 3. A magyar bajnokság második legeredményesebb klubjából, a hazai futball egyik bástyájából gyakorlatilag az lett, ami sokáig a Haladás volt: ingacsapat.
