Mino Raiola a halállal is keményen megalkudott, de ezt az alkut még senki sem tudta megnyerni. A futballvilág egyik legismertebb és legnagyobb befolyású játékosügynöke április 30-án, 54 éves korában hunyt el, de halála előtt még egyszer, utoljára ledorongolta a két nappal korábban halálhírét keltőket.
„Jelenlegi egészségi állapotom, azoknak, akik kíváncsiak rá: zabos vagyok, mert négy hónapon belül másodszor ölnek meg” – olvashattuk Twitterén. Akár ő írta, akár a nevében írták (az utóbbi a valószínű), a stílus hű volt az énmárkához: tipikus Raiola,
„Munkájával Mino sok ember életét érintette meg, és új fejezetet írt a modern futball történetében (…) Küldetését – jobbá tenni a futball világát – változatlan szenvedéllyel folytatjuk” – írta családja két nappal később, a halálhír bejelentésekor.
Hogy Carmine Raiola valóban jobbá tette-e a futballvilágot, azt a nagyközönség legalábbis vitatja. A megváltozásához mindenképpen hozzájárult. Minden méltató vagy sajnálkozó hozzászólásra jutott egy olyan, amely lelkiismeretlen kufárnak, a futball sírásójának, parazitának hordta el. Utálták edzőlegendák és klubok, égbe dicsérték ügyfelei, ellentmondásosságára jellemző, hogy míg rengeteg szurkoló érezhetően gyűlölte, a Juventus-drukkerek „Mino, Mino, Mino” kántálással fogadták a Matthijs de Ligtet akkor éppen a torinóiakhoz hozó szuperügynököt. Raiola maga is elmondta egy hosszú interjújában (egy másik szuperügynökkel, Jonathan Barnett-tel együtt válaszolt a The Athletic kérdéseire): Olaszország, Hollandia vagy Franciaország jobban érti és respektálja őt, mint Anglia és az angol futballélet, valamint sajtó.
