Aki követte a kétezres években az angol bajnokságot, felfigyelhetett arra, milyen csörtéket vívott az Arsenal a korszak nemezisével, a Manchester Uniteddel. A két csapat között csak úgy pattogtak a szikrák, az edzők a puszta jelenlétükkel folytattak pszichológiai hadviselést, játékosok dobálták egymást pizzával, a két csapatkapitány, Patrick Vieira és Roy Keane is többször egymás torkának estek. Vieira a pályán mindig is kemény volt és vakmerő. Vékony alkatához döbbenetes izomerő és egyensúlyérzék párosult, egyszerre volt bástya és irányítótorony az Arsenal középpályáján.
Ami különös Vieirában, hogy civilben egyáltalán nem tűnik ilyennek. Az interjúiban kimondottan halk szavú, meleg hangszínű, már-már szégyellős ember látszatát kelti. Amikor megszólal, az utolsó dolog, ami eszünkbe juthat róla, hogy micsoda dolgokat kiabálhattak egymásnak Roy Keane-nel. Amióta Vieira elkezdett edzősködni, sokkal inkább a közvetlensége és a természetessége miatt lehet felfigyelni rá. A játékos egy fenevadnak tűnt, de az edző egy kimért, kedves és figyelmes embernek tűnik – mintha mindig ezt csinálta volna.
Ez nemcsak az interjúiból sugárzik vissza. Így jellemzik a legtöbben azok, akik 2021 ősze óta vele dolgoznak a Crystal Palace-nál. „Patricknak nagyon alacsony az egója. Nem tolja magát előtérbe, tisztában van a képességeivel. Nagyon sokan szeretik, kedves, olykor kicsit visszahúzódó is.”
Pedig Vieirának lett volna oka megsértődni. 2021 nyarán úgy érkezett a Crystal Palace-hoz, hogy nem ő volt a vezetőség első számú választása. Sőt, inkább a fiók mélyén lapult a neve: szóba került előtte Frank Lampard, Valérien Ismael, Eddie Howe, Steve Cooper és a végül a Tottenhamhez kerülő Nuno Espirito Santo is, aki az utolsó pillanatban gondolta meg magát és végül a Spurst választotta. Szó volt arról, hogy a Palace Lucien Favre mellett teszi le a voksát, aki pont Vieira előtt edzősködött Nizzában, de az a próbálkozás is meghiúsult.
