OLI SCARFF / AFP
Foci sport24

BL-elődöntők: Guardiolának a saját terepén kell felülmúlnia a Real Madridot

Feldolgozhatatlanul sok a Bajnokok Ligája mérkőzéseinek száma? Mindig azon idegeskedsz, hogy fantasztikus párosításokról maradsz le? Segítő kezet nyújtunk – íme, a BL-hetek csütörtöki képesalbuma!

Mivel a Manchester City és a Liverpool szinte konszenzuálisan a világ két legszervezettebb, legkomolyabb kollektív minőséget képviselő csapata, arra számíthattunk volna, hogy mindkét elődöntő egyoldalú mérkőzést hoz. A két nagy esélyes angol végig támad – a két esélytelenebbnek tartott spanyol pedig védekezik, és megpróbálja kontrákból megverni őket. Ez az egyik találkozón pontosan így történt, ám a keddi összecsapáson teljesen máshogy alakult.

Kapcsolódó
BL-elődöntő: türelmes volt a Pool, majd bedarálta a Villarrealt
Már az első félidőben is helyzetek sorát dolgozta ki a Liverpool, de akkor még nem tudott gólt szerezni. A második félidőben aztán némi szerencsével sikerült feltörni a Villarreal védelmét, végül 2-0-ra nyert és magabiztos előnybe került Jürgen Klopp csapata a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Rohanás és őrület

Ha az ember ránéz a különféle modern mutatókra – mint a várható gólok vagy a támadások veszélyességét mérő xThreat –, akkor a Manchester City egygólos győzelme kifejezetten szerencsétlennek hathat. Amellett, hogy összességében a Real Madrid fölé kerekedett Pep Guardiola csapata, a pálya több pontján is arcátlanul megverte a spanyolokat, például Dani Carvajal oldalán. Mégis azt lehet mondani, hogy bár a City a saját szempontjából tökéletes munkát végzett, a vendégek pontosan olyan eredményt és meccsképet kaptak, amilyet előzetesen akarhattak. Ahogyan azt Guardiola mondta: „Fantasztikus meccset játszottunk egy szenzációs csapat ellen.”

A manchesteriek futballjának alapja az összeszokott fegyelmezettség.

Bíznak az edzőjükben, aki a sportág egyik legnagyobb koponyája, és a társaság pontosan tudja, hogy az, amit a mérkőzéseket megelőző héten kitervelnek, működni fog, amennyiben tudásuk legjavát adják.

Ezt láthattuk ezúttal is; ismerték, hogy hol és hogyan érdemes támadni a madridi védelmet, ennek megfelelően át is törtek rajta.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!