Fortepan / Urbán Tamás
Foci sport24

Perecesen behajlott a fa, ledőlt a kapufa, a Ferencvárost 3-0-ra eltángálták

Pereces bányatelep csapata hetvenöt évvel ezelőtt a labdarúgó NB I-ben játszott. De sok baj volt vele: hol a partdobás akadt el a pályára behajló faágban, hol összedőlt a kapu, ahogyan az 1947. április 20-án, a Ferencváros 3-0-s legyőzése alkalmával történt.

Pereces kis bányatelep volt Miskolc mellett, majd Miskolcon belül, mert 1950-ben a nagyvároshoz csatolták. Ám hetvenöt éve még önállóságot élvezett, és az NB I-ben játszott, miután a Szegedi Tisza elleni drámai osztályozón felkerült az élvonalba. A perecesi meccset – 5000 lelkes szurkolójuk előtt – 4-2-re a borsodiak nyerték, ám a visszavágón már 3-0-ra vezetett a szegedi együttes, aztán a 84. percben Nagy György, majd a 88.-ban Sas Károly szépített (3-2), s ezzel az összesítésben fordított a vendégcsapat.

Az NB I-es átlag nézőszám Perecesen 1960-at tett ki, de a Ferencvárost hatezren várták a hivatalosan négyezres kapacitású helyi sporttelepen, amelyen fű nem nőtt, mert az első osztályú kiscsapat pályája salakos, a korszellemnek megfelelően vörös volt.

A bányász labdarúgók között pedig egész dinasztiák akadtak; Futóból és Polczból például hármat is számláltak, közülük Futó II Jenő az NB I 1946-1947-es évadában mind a 30 meccsen játszott, míg Polcz II Jenő csupán egyetlen mérkőzést mulasztott a harmincból. Kettő volt Zentaiból, András (25) és István (10), ahogyan Salamonból is, Zoltán (28) és András (10). A Ferencváros vendégjátéka alkalmával sokan közülük szerepet kaptak, mert a Pereces így állt fel: Kalmár – Zentai II, Felföldi – Polcz II, Pió, Zentai I – Futó II, Futó I Sándor, Kertesi, Forgács, Salamon Zoltán.

A nagyobb neveket persze az FTC vonultatta fel, még úgy is, hogy Rudas, Kéri és Mike sérüléssel bajlódott. A zöld-fehérek ebben az összeállításban futottak ki a Futókkal együtt: Henni – Káldi, Kispéter – Hernádi, Csanádi, Lakat – Korányi, Gyulai, Szabó, Sárosi dr., Gyetvai. Ám Sárosi ide, Gyetvai oda, aznap Kertesi Ignác volt a sztár, mert az első fél óra vége felé rövid időn belül két gólt is szerzett, majd a második félidő elején…

A rendezők azon nyomban a pályára rohantak reparálni, és tizenhét perc elteltével a kapu újra állt. Ám Várszegi Rezső játékvezető már a malőr pillanatában véget vetett a meccsnek, mondván: „Ha összedől a kapufa, a mérkőzést le kell fújni. A sebtiben összetákolt kapu bármikor összedőlhet.”

Ezzel szemben Czeizler Sándor, az észak-magyarországi szövetség elnöke a kapufát a helyreállítás után teljesen szabályosnak találta, és úgy vélte: a mérkőzést mindenképpen folytatni kellett volna. Nagy László, az FTC elnöke nem bánta a páratlan kimenetelt: „A szerencse sietett a segítségünkre a kapu összeomlásában. Ha nem így történt volna, akkor a Ferencváros olyan szégyenletes vereséget szenvedett volna, amire a klub életében talán még nem is volt példa.”

A szokatlan eset aztán bohózatba fordult, mert az MLSZ a találkozó újrajátszását rendelte el azon az alapon, hogy negyven perc még hátra lett volna, azaz senki nem tudhatja, milyen eredménnyel zárul a másfél óra, ha nincs az egyedi gikszer. A pótmérkőzést május 21-én meg is rendezték Perecesen, s a másfél óra ezúttal kapuaffér és gól nélkül telt el. Közben azonban fellebbezett a Pereces, az újabb tárgyalást május 22-re tűzték ki. Az újrajátszás másnapján a szövetség immár a vidéki klubnak adott igazat, és az eredeti 3-0-t ismerte el hivatalosnak. E döntés ellen öt klub – a Dorog, a Győri ETO, a Szolnok, az Erzsébet-Soroksár és a Szentlőrinc – közös beadványban tiltakozott, elvégre egyikük sem akart kiesni. Az MLSZ vezetőségének június 11-én meghozott jogerős határozata szó szerint így szólt: „Az elnökség megállapította, hogy a panaszt alaki hibák folytán nem lehet tárgyalni.”

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Nicolo Zaniolo három évvel ezelőtt az olasz futball legnagyobb reménységének tűnt. A januári átigazolási ablak utolsó napjaiban nyújtotta be távozási szándékát az AS Romának, így a következő fél évben a lelátó lehet az otthona.