Foci

Timur és csapata

Orosz-ukrán-azerbajdzsáni trió virágoztatta fel a nyolcvanas években a Kis-Balaton menti Balatonmagyaród labdarúgását. Timur, Szása és az egykori szovjet ifjúsági válogatott Vologya hazatértük után eltűntek. A magyaródi futball megszűnt, de a pálya még áll: hátha jobb, békés időkben visszatérnek az egykori jó barátok egy barátságos mérkőzésre.

Az 1961-es évszám virít a piros-kék zászlócska alján, két oldalt két szóba írva a település neve, Balatonmagyaród, középen címer, benne a Kis-Balaton jelképe, a Kányavári-szigetre vezető hármas boltozatú fahíd, alatta három mogyoróbokor, alul pedig a környék jellegzetes állata, a szürke gém.

Az évszám a sportkör megalakulására utal. Horváth György, a 2007-ig működő labdarúgó szakosztály utolsó edzője szomorúan konstatálja, hogy a klubházból minden eltűnt. A játékosok immár tizenöt éve, ám mostanra nyoma veszett a nemrég még ott árválkodó labdáknak, mezeknek is.

A pályát minden évben többször lekaszálják – mondja a tréner –, de foci itt már nem lesz.

Ennek elsődleges oka az, hogy elfogytak a fiatalok. Ő, az edző mondta ki 2007-ben, hogy nincs tovább. Akkor már szinte kizárólag szomszédos helyekről érkezők, kanizsai, galamboki, zalakomári játékosok alkották a csapatot, akik ráadásul – némi joggal – pénzt kezdtek követelni az utazási költségeik miatt, fizetni viszont nem tudtak nekik.

A magyaródi futball nagy időszaka – azért a BL-indulás nem került kézzelfogható közelségbe – a nyolcvanas évekre tehető. Fontos szerepet játszott benne a Szovjetunió. Pontosabban a sármellléki katonai bázis. Még konkrétabban egy orosz-ukrán-azeri futballistatrió.

– Hogy a rangjuk mi volt, nem tudom – meséli Horváth György –, kezdetben egyszerű sorkatonák lehettek, de aztán valami tisztfélék lettek.

A szerző felvétele 1983-as csapatkép, jobbra fehér ingben Horváth György edző, alul kékben Timur, mögötte Szása.

Az 1955-ös bakui születésű Timur például nyolc évig, 1976-tól 1983-ig volt Magyarországon, annyi ideig nem sorkatonáskodhatott. Vologya odesszai ukrán volt, Szása pedig volgográdi orosz. Barátok voltak, csak remélhető, hogy a fiaik és/vagy az unokáik jelenleg nem egymást lövik az ukrán fronton.

– 1981-ben két szovjet katona zörgetett a kapun, „futballmeister Gyurit” keresték – meséli futballmeister Gyuri. – Pötyörögtek valamicskét magyarul, azért jöttek, hogy szervezzünk meg egy focimeccset.

Az első barátságos Balatonmagyaród-Szovjetunió meccset gyorsan követte a második a sármelléki reptér területén lévő pályán, a meccseket pedig a bulik. Kezdetben visszafogott italozás folyt, később hatalmas vacsorákat adtak egymás tiszteletére. Két helyi ifjú halüzemben dolgozott, ők szállították a halakat a szovjetek által rajongott halászléhez. A harmadik közös vacsora végén már az asztalon táncoltak a sporttársak.

Hirtelen ötletként vetődött fel a három legjobb futballista, Timur, Vologya és Szása leigazolása. Ami szabályosan eleinte kivitelezhetetlennek tűnt.

– Az edericsi úttörőtáborban annak idején egy sátorban aludtam a későbbi zalakomári futballvezetővel, tőle kérdeztem, mit lehetne tenni – emlékezik a mester. – Kiderült, hogy semmit. Timurék akkoriban hamis igazolásokkal játszottak Radán, Garaboncon, időnként Zalavárban. Aztán hallottam, hogy Pesten néhány esetben megengedték, hogy külföldiek legálisan játsszanak a BLASZ 1-ben.

A tréner felkereste a zalaegerszegi sportfelügyelőséget, onnan Nagykanizsára irányították, ahol az események felgyorsultak. Megadták az engedélyt. A szovjet katonák hivatalosan a Balatonmagyaród játékosai lettek. És ezzel meg is változtatták a járási bajnokság erőviszonyait.

Más szintet képviseltek. Mi elfocizgattuk, ők viszont képzett játékosok voltak. Egyébként mielőtt edző lettem, én is futballoztam, csak aztán építkezni kezdtem, és a munka mellett nem volt már időm napi két-három órákat a pályán tölteni. Edzőként nyugodtan hiányozhattam, nélkülem is elvoltak. Elvégeztem egy edzőképzőt, Madár Gábor vezette, aki később a Zete edzője lett.

A csapat Vologyáékkal nemigen kapott ki. Feljuthatott volna magasabb osztályba, de erre nem volt pénz. Illetve megoldható lett volna, de csak Zalakomár néven. Közös tanácsa volt a két településnek, és bár három játékos tényleg komári volt, a magyaródiak nem akartak Zalakomár név alatt játszani. Így aztán maradtak a járási bajnokságban.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Nicolo Zaniolo három évvel ezelőtt az olasz futball legnagyobb reménységének tűnt. A januári átigazolási ablak utolsó napjaiban nyújtotta be távozási szándékát az AS Romának, így a következő fél évben a lelátó lehet az otthona.