Mitől függ, hogy valaki él-e a tehetségével? Miért van az, hogy a tálentum még nem garancia a sikerre? Mi a közös azokban a sportolókban, akik eljutottak a csúcsra?
Ezeket a kérdéseket Peter Fuller még 1977-ben járta körbe a The Champions (A bajnokok) című könyvében. Fuller a kor élsportolóit vizsgálva (köztük az ökölvívó Muhammad Alit, a sakkmester Bobby Fischert vagy a gyorsulási verseny rekordját többször megdöntő Donald Campbellt) arra a következtetésre jutott, hogy az egyik legfontosabb megkülönböztető tényező a motivációs hajtóerő, melynek forrását a sportolók gyermekkorában kell keresni – azon belül is az apával való kapcsolatban.
Elemzésében a pszichoanalitka azon jelenségét veszi elő, mely szerint a fiúk kisgyermekkorban az apjukban nemcsak a védelmezőt és a példaképet látják, hanem az anyai szeretetért küzdő ellenfelet is. Az így kialakuló belső konfliktusban a gyermek tudat alatt szorongani kezd, hogy az anyai szeret iránti éhsége miatt büntetésben lesz része, ezért az apa iránt egyszerre keverednek benne a csodálat, a rivalizálás és a félelem érzései.
Ezek a vegyülő érzések aztán később a felnőttkorra a megfelelő polcra kerülnek – igaz egyén- és környezetfüggő, hogy milyen mértékben. A büntetéstől való félelem ugyanakkor egyesekben átfordulhat a kudarctól való félelemmé, amit élsportolók versenyhelyzetekben tudnak kamatoztatni.
A könyv elsősorban egyéni sportokban kimagasló sportolók példáján keresztül vitte végig az elméletet, van viszont egy labdarúgó, akinek a karrierjét – ha nem is tudományos alapossággal, de – érdemes ilyen szemüvegen keresztül vizsgálni. Ő Hatem Ben Arfa.
Ha rápillantunk Ben Arfa pályafutására, sokaknak feltűnhet, hogy az egész tele van csúcsokkal és árkokkal. Nemrég úgy szerződött a tavalyi francia bajnok Lille-hez, hogy előtte nem volt klubja, azelőtt pedig rövid periódusokig dohosodott olyan lecsúszott klubokban, mint a Bordeaux vagy Real Valladolid. Négy éve még a Paris Saint-Germain foglalkoztatta.
A játékos családi háttere és származása ugyan nem zűrös, de összetett. Ben Arfa Párizs külvárosában nevelkedett, édesanyja francia, édesapja tunéziai származású, utóbbi maga is focizott korábban a nemzeti válogatottban. Ben Arfa már egészen fiatalon így nyilatkozott családi hátteréről: “Mindig is nehezemre esett tisztelni a tekintélyt. Ez sokszor frusztrált. Az apám sosem mondta, hogy szeretne, vagy ilyesmi. Az életemben nem nagyon találkoztam önzetlenséggel, miközben sokszor támogatott, meccsekre vitt, gyakoroltatott, de sosem mutatta ki az érzéseit.”
Maradva a könyv keretrendszerénél, felmerül a kérdés, hogy Ben Arfa édesapja mennyiben tudott atyai szerepet vállalni fia felé, vagy átcsúszott-e olykor edző-diák kapcsolatba? Táplált-e tudat alatt irigységet a nála tehetségesebb fiával szemben? Mennyire erősítette benne, hogy fel tud nőni a feladathoz? Lehetséges-e, hogy Ben Arfában tudat alatt kialakult volna egy olyan félelem, hogy a sikerével egyszerre fog elégedettséget és frusztrációt okozni az apjában, ami esetleg retorziót vonna maga után?
