Foci

Miért mérhetetlen és láthatatlan a jó védekezés?

AFP
AFP
„Ha szerelnem kell, akkor máris hibát követtem el”, szól Paolo Maldini ezerszer hangoztatott okossága a védekezésről. Nagy igazság, amit a statisztikai mérés egyetlen igazi vakfoltja is alátámaszt. Ma már tényleg, tényleg mindent mérni és minősíteni lehet számokkal – egyetlen egy játékelemet kivéve. Ugyanis az igazán kiemelkedő védők valami olyanban remekelnek, ami megfoghatatlan.

Akár tetszik, akár nem, eljutottunk addig a pontig, míg a labdarúgás eseményeinek majd minden része megmérhető. Bár minőségi súlyozás tekintetében még van hova fejlődni, már nem csupán egyszerű történéseket, vagyis passzokat, lövéseket, pontrúgásokat lehet megszámolni, de akár helyzeteket, komplett szituációkat, kollektív mozgásokat tudunk ilyen módszerrel leírni. Ettől függetlenül, továbbra is – és ez a jövőben is így marad – létfontosságú ezek mellé venni a kontextust, a csapatok megközelítésének változását, a futballisták játékidejét, a videós alátámasztást.

Meghatározható egyes csatárok profilja, hogy honnan képesek helyzetbe kerülni, honnan és milyen módon szeretnek tüzelni. Kihámozható, miben erősek egyes középpályások, hogy rendelkeznek-e azokkal a tulajdonságokkal, amelyek különböző topcsapatok stílusához simulnak. Hogy a szélsők és a szélsővédők a pálya mely szakaszába szeretnek inkább kihúzódni és, hogy a vonal mellől vagy a pálya belső részéről képeznek komolyabb veszélyt. Hogy egy kapus egyszerűen azért találkozik-e olyan sokszor a labdával, mert az együttese rengeteget védekezik, vagy ténylegesen sok bravúrt mutat be és góloktól menti meg az övéit.

Egyetlen egy dolog maradt a mai napig az árnyékban: a védekezés.

Adrian DENNIS / AFP A Tottenham Hotspur brazil középpályása, Lucas Moura (fehérben) gólját igyekeznek megakadályozni a Chelsea spanyol kapusa, Kepa Arrizabalagaand és a spanyol védő sztár Cesar Azpilicueta (kékben).

Hogy megértsük, miért, meg kell határoznunk az emögött húzódó okokat. A futball alapvetően a labda körül forog – így a statisztikai mutatók is általában a labdás megmozdulásokat összesítik. Szerencsére abban már nincs mulasztásunk, hogy ne ismerjük fel, mennyire hasznos lehet valaki egyszerűen a futásaival, beindulásaival, magára vonva egy védő figyelmét vagy tartva a szerkezetet. Csakhogy két külön dolog egy góllal végződő támadást elindítani egy elmozgással, mint megakadályozni valamit. Ha egy támadó nem is ér hozzá a játékszerhez, sokkal könnyebb megállapítani és mérni, hogy mekkora hatást kelt. Ha összefüggésbe hozható, hogy egy adott típusú cselekedete növeli a csapata esélyét a góllövésre, akkor nyilvánvalóan látszik, mennyire nélkülözhetetlen. Ezzel szemben, ha egy védő jól helyezkedik, előfordulhat, hogy az ellenfél egyszerűen visszafordul vagy máshova passzol. Megelőz. Bár sokkal látványosabb, ha egy bekknek egy-az-egyben kellene szerelnie, akármilyen jó is ezen a téren, megvan az esélye annak, hogy elveszíti a párharcot. A valódi érték annak a zsebében nyugszik, aki úgy helyezkedik, hogy egy esemény meg se történhessen. Ez teljességgel mérhetetlen.

Sport24 - Előfizetés logó
Kedves Olvasónk!
A cikk elolvasása regisztrációhoz kötött.
Sport24 - Előfizetés logó
Regisztrálj, és tarts velünk!
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
A Sport24 cikkei átmenetileg előfizetés nélkül, regisztrációval elérhetőek.
Magyarország legjobb focis tartalmai továbbra is a Sport24-en olvashatók, próbáld ki most!
Olvasói sztorik