AFP
Foci sport24

Búcsú a Puskás, Gento balszárny szélsőjétől, aki 11 másodpercen belül futotta a 100 métert – labdával

Kísérteties, hogy 88 éves korában hunyt el Francisco Gento. A 8-as végigkísérte az életét, mert minden idők leghíresebb szélsőinek egyike nyolcszor játszott döntőt az első számú európai klubtornán a BEK szinonimája, a Real Madrid a tagjaként.

Semmi túlzás nincs abban, hogy Gento a magyarok nagy barátja volt, elvégre hosszú évekig Puskás Ferenccel alkotta a balszárnyat a királyi gárdában, míg akkor, amikor – 1955-ben, az angolok elleni madridi 1-1 alkalmával – bemutatkozott a spanyol válogatottban, Kubala László játszott centert. A búcsúmeccsén pedig Bene Ferenc futballozott a Real Madrid csatársorának jobb oldalán.

A Pacónak becézett Gento tizenkét bajnoki címet nyert a nagy fehérekkel, és

hatszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

A „nyolcszor játszott BEK-döntőt” megfogalmazás pedig szó szerint értendő, mert valamennyi csúcstalálkozón pályára lépett, s az azokon kivívott hat diadal egyedülálló teljesítmény.

Nem mellesleg: 1957-ben ő szerezte a második gólt a Fiorentina-finálén (2-0). Egy évvel később még értékesebbet lőtt, mert a hosszabbításos brüsszeli döntőben a 107. percben küldte a labdát a kétszer is vezető Milan hálójába (3-2). Ezzel az alakításával győzött harmadszor a Real Madrid, a spanyol sajtó elnevezte Gentót „Európa Kupa úrnak”.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!