A jugoszláv válogatott az eredményeit tekintve a hatvanas években élte virágkorát. Ekkoriban a csapat két Eb-ezüstöt (1960, 1968) és egy vb-negyedik helyet ért el, valamint megszerezte legkomolyabb trófeáját az 1960-as olimpiai aranyéremmel. A döntőben a jugoszlávok Dániát verték el 3-1-re, a tornát Milan Galic hét, Bora Kosztics hat góllal zárta. Később is legendás csatárok fémjelezték a plávikat, a hetvenes években Dragan Dzsajics, később pedig Zlatko Vujovic.
A jobbnál jobb „jugoszláv” futballistákat – válogatottmeccsek híján – évekig csak idegenlégiósként csodálhattuk az európai topligákban. Felsorolni is nehéz lenne a neveket, személyes kedvencem Dragan Sztojkovics, Dejan Szavicsevics és az 1990-es vb legjobb fiatal játékosának választott Robert Prosinecki volt. Talán kevesen emlékeznek rá, de a jugoszlávok akkori vb-keretében „nullkilométeres” játékosként olyanok ültek a kispadon, mint Alen Boksic, Davor Suker és Robert Jarni. Utóbbiak a balkáni futball rendszerváltás utáni első nagy sikerében vállaltak kulcsszerepet – 1998-ban Horvátország bronzérmes lett a franciaországi világbajnokságon (a tények kedvéért rögzítsük: Boksic sérülés miatt lemaradt a tornáról). Az utolsó nagy balkáni focisikert is a horvátok szállították 2018-ban, az oroszországi vb-n elért ezüstéremmel.
A katari futball-világbajnokságra a két legerősebb balkáni válogatott csoportelsőként kvalifikálta magát: a horvátok az oroszok ellen nyertek az utolsó fordulóban, Szerbia pedig hatalmas meglepetésre Portugáliát előzte meg a csoportjában egy lisszaboni győzelemmel. Az átalakuló horvát csapatot hiba lenne leírni a vb előtt, a szerbektől pedig hosszú idő után először végre nemcsak sztárvillanásokat és villongásokat láttunk, hanem csapategységet is – Dragan Sztojkovics csapata akár a vb titkos favoritja is lehet. Az újabb balkáni sikerek kapcsán eljátszottunk a gondolattal: hogyan állna fel egy „összjugoszláv” válogatott Katarban?
Lássuk, kik kerültek be a csapatba!
