Szintkülönbség
Ha bárki kételkedett volna a Barcelona mélyrepülésében, az szerdán, az Allianz Arénában bizonyosságot nyerhetett. A Bayern München kérlelhetetlenül bedarálta a szerény focit bemutató katalánokat, akik így 21 év után először zúgtak ki az első fordulóban.
Az, ahogyan a világ egyik legnagyobb nevű, legsikeresebb, legnívósabb klubja készült erre a találkozóra, szépen magába is foglalta a körülményeket – és előrevetítette a végeredményt. Kis túlzással semmi másban nem bízhatott a Barcelona, mint a bajorok könyörületében, hogy a már biztos csoportelső németek nem veszik komolyan a megmérettetést.
Az első negyedórában még a letámadásnak köszönhetően tartották magukat Xaviék – amint kimerültek az elemek és lelassult a Barca, a szerkezetük nyomban szétnyílt és a Bayern villámként hasított át rajtuk. Ekkor vitathatatlanul testet öltött, mennyire sérült a klub identitása. Teljesen lényegtelen, hogy ez tűnt a reális megközelítésnek, a dominancia és a passzjáték szimbóluma behúzódott a saját kapuja elé és passzív bekkeléssel, illetve esetleges kontrákkal akart átvergődni a túlpartra. Csak súlyosbított a helyzeten, hogy se védekezésben, se támadásban nem tudták, mit akarnak valójában és, ha tudatában is voltak, ez kivitelezésben semmilyen formában nem jelent meg. A hat meccsen szerzett két góljuk egészen sokkoló.
A Barcelona maximálisan jogosan, a mutatott teljesítményének megfelelő helyen végzett az európai színtéren. Nekik ez az ősz egyik legfontosabb 90 perce lett volna, a Bayernnek szinte egy edzőmeccs kategóriájába tartozott.
Ennek ellenére a müncheni henger úgy hajtott át Busquetséken, mint traktor a hernyón (3-0-ra nyertek a németek).
Pont ilyen csoportokra nincs szüksége a sorozatnak
A Lille-Sevilla-Salzburg-Wolfsburg négyes előzetesen is a legkisebb nyáladzást beindító kvartettnek tűnt – a történések végül még a vártnál is kevesebb örömet okoztak. A BL-t folyamatosan át akarják alakítani (mi több, ez ugye nemsoká meg is fog történni) –, ha lenne miért, akkor az efféle csoportok jó alapot szolgáltatnak. Valószínűleg lenne, aki a sorozat múltjára mutogatva azt mondaná, jól van ez így, de az, hogy a bajnoki aranyérmesek nyílegyenest repülnek az első kalapba a sorsolást megelőzően, esetenként totálisan érdektelenségbe fullad. Az említett, G-jelű négyes hozta a legrosszabb gólátlagot, meccsenként csupán átlagban 2,08-szor találtak be a csapatok. Ehhez képest:
- A-csoport: 4,33 gól
- B-csoport: 2,79 gól
- C-csoport: 3,95 gól
- D-csoport: 2,5 gól
- E-csoport: 2,66 gól
- F-csoport: 3,08 gól
- H-csoport: 2,83 gól
Rengeteget segítene a csoportkör izgalmi faktorán, ha nem pusztán az UEFA-koefficiens vagy a bajnoki helyezés alapján osztanák fel az indulókat, hanem valami vegyes, súlyozott rendszernek megfelelően.
Jorginhovic
Marcelo Brozovic valahogy egész életében radar alatt maradt. Hiába futott be tavaly a Serie A első helyére az Inter, inkább az Európa-bajnoki teljesítményével kitűnő Nicoló Barellát emelte ki a milánóiak középpályájáról a futballvilág többsége. A horvát válogatottban is jó ideje alapkő, mégis Luka Modric, a mostanra onnan már visszavonuló Ivan Rakitic, valamint Mateo Kovacic is előbb merül fel, mint a szomszédaink kulcsembere. Nem valószínű, hogy emiatt álmatlan éjszakái lennének, de ha megoldást keresett erre a PR-problémára, akkor Simone Inzaghi megoldással szolgálhat. A kék-feketéket idén átvevő mester az eddigieknél is durvább felelősséget tesz a futógép mélységi irányító vállára – és ő nem összeroskadt ez alatt, hanem kivirágzott.
Hiába zárult 2-0-s vereséggel a Real Madrid elleni mérkőzés, a két gigász – amúgy már tét nélküli küzdelmének show-ját egyértelműen Brozovic lopta el. 96 százalékos pontossággal 73 passzt (!) juttatott el a helyére, köztük 9/8 sikeres hosszú labdával – tette mindezt összesen 59 perc alatt, mert Inzaghi egy órát követően lekapta pihentetésképp. Ez azt jelenti, hogy több, mint egy sikeres passzal zárt percenként, miközben a két fél nagyjából hasonló arányban birtokolta a játékszert.
Ő diktálja a ritmust és mozgatja Marionett-bábuként a csapattagokat – ha Jorginhót Aranylabda-dobogóval díjaztuk, Brozovicot is tanácsos figyelemmel követni.
A legjobb portugál edző
Azt gondolod, egy 4-2-es vereség után azért talán már csak nem írunk pozitívan egy csapatról? Micsoda bődületes tévedés!
A szeptemberi 1-5 után, hazai pályán ezúttal 4-2-re gyalulta le a Sportingot az Ajax – ez azonban a szabályt erősítő (a világ legostobábbul félrefordított, velünk maradt közmondása) kivétel, ráadásul ettől az Ajaxtól a legkevésbé sem szégyen kikapni. Erre nemsoká részletesebben is visszatérünk.
A maradék négy meccsen ugyanis pontosan azt mutatta a Sporting, amit a hazai bajnokságban is: Európa egyig legkiérleltebb védelmét és egy rendkívül összetett csapatot. A hollandok elleni két kört kivéve, a Besiktas és a Dortmund ellen fennmaradó csoportmecseken összesen 3,28-as xG-t engedtek, 14 kapura tartó lövéssel. Ez 90 percenkénti átlagra vetítve 0,82, illetve 3,5. Ezek egy kiválóan szuperáló védelemről tanúskodnak és otthon is hasonló a helyzet. Őket mattolták eddig a legkevesebb alkalommal az ellenfelek, ami ugyan vastagon múlik a briliáns formában védő hálóőrükön (messze Antonio Adáné a legmagasabb védési hatékonyság), de az év végére ráfordulva impresszív statisztika.
A portugál bajnokság idén egy mesébe illő háromfejű kígyó; a Benfica, a Porto és a zöld-fehér lisszaboniak szinte fej-fej mellett haladnak. Ha az engedett xG alapján vonunk le következtetéseket, a Sporting címvédő létére, mintha védekezésben egy kissé hátrébb tartana… Ettől függetlenül, a legígéretesebb, sőt talán már most legizgalmasabb játékot összeragasztó portugál tréner nem a Porto phalanxszát felépítő Sergio Conceicao, vagy a Benfica elnyűhetetlen nagy öregje, Jorge Jesus, hanem Rúben Amorim. (José Mourinhóval senkit sem akarnánk megnevettetni.)
Ha ebből azt gondolnánk, tuti valami szexi, szemet gyönyörködtető támadófoci jellemzi, akkor koppanni fog az állunk. A luzitán edzőiskola minden jellemzőjét megtaláljuk benne; a legkevésbé sem esik nehezére visszaállni bekkelni és elsődlegesen az ellenfelek próbálkozásait igyekszik elrontani. Na de hogyan teszi ezt! Közepmagasról indított, nagyon hatékony letámadással és pazar kollektív védekezéssel. A Sporting labda nélkül általában egy 5-2-3-as formát vesz fel hátul, és borzalom nehéz áthatolni rajtuk. Nem elképzelés nélküli bekkelésről van szó, mint amit sokszor José Mourinho csapataitól láthattunk az utóbbi években, vagy épp Fernando Santos válogatottjától. Bebiztosított, de proaktív védekezésről és egy aprólékosan meghegesztett hátsó sorról.
Mindemellett ráadásképp előrefelé is ötletes az együttes. Labdakihozatalok közben a három belső védő középső tagja, az uruguayi Sebastián Coates rengetegszer fellép a két hátvédtárs elé – ekkor az előttük lévő két belső középpályás feljebb csúszik és a Sporting egy igencsak kevésszer látott ötszöget formál. Ezzel maximalizálva Coates zseniális hosszú labdáinak és irányítói vénájának hatását – a dél-amerikai centerhalfé a Primeira Liga legtöbb passzkísérlete és pontos átadása. Nagyon direkt, azonnal a veszélyt kereső támadójáték jellemzi őket és kiválóan találják meg az egy-az-egyezési lehetőségeket a legjobb képességű labdarúgóik számára. Érdemes lesz figyelni rájuk, mert sokak orra alá törhetnek borsot a nyolcaddöntőben. Amorimmal pedig ezer százalék, hogy nemsoká egy topligában futhatunk össze.
Bayern München, Manchester City, Liverpool, Chelsea… Ajax?!
A FiveThirtyEight nevű cég a valószínűségszámítás apostola, legyen szó az amerikai választások kimeneteléről, társadalmi jelenségek beágyazottságáról, a koronavírus terjedéséről vagy épp a futballról. Előre bocsátanánk, hogy a modelljük azért nem kizárólag a legszigorúbban vett szakmai szempontokat vizsgálja, de mindenképp valid statisztikákkal dolgozik. Az erősorrend alapvetően az ESPN úgynevezett SPI-pontszámára épül – ezt variálják és frissítik aztán hétről-hétre, az egyik legnagyobb statguru Opta számait felhasználva. Így igyekeznek effektíve megjósolni a jövőt és a közelmúlt, illetve az aktualitások alapján felállítani egy erősorrendet a különböző sorozatokban.
A veretlenül megvívott csoportkör önmagában is ijesztő, ám ha mellé a mutatott játékot is idevesszük, ki kell mondani, hogy Erik Ten Hag fiai jelenleg minimum megkerülhetetlen tényezői lehetnek a kieséses szakasznak. Igazi holland gyökerű csapatként, földöntúli gyorsasággal, precizitással és szervezettséggel manipulálják a teret. Labdakihozatalok közben olyan szélesre nyitnak, amennyire csak lehetséges, hogy aztán a sort áttörő passz pillanatában az egész társaság realizálja a lehetőséget. Ezután amennyien csak elérhetőek, bemozognak a pálya kiválasztott szegletébe, összesűrítve és összenyomva ezzel a játékteret. Az antik görög szobrok kidolgozottságával vetekedő csapatmunkát aztán észveszejtő egyéni villanásokkal fejezik be – Ten Hag melója egyszerűen tagadhatatlan. Olyan ez az Ajax, mint egy mindenhol csillogó-villogó, gyönyörűre csiszolt robot. Azt gondolhatnánk, hogy ez mesterséges, valami száraz, monoton, érdektelen eredményt szül… pedig épp az ellenkezője igaz! Úgy lehet figyelni az amszterdamiakat, mint egy gépet, amely annyira könnyeden, elegánsan és ellenállhatatlanul mozog, hogy csakis tátott szájjal lehet bámulni, mert egyszerűen azon ámulunk, mégis hogyan lehetséges mindez.
Minden azt támasztja alá, hogy ez az Ajax még a Frenkie de Jong és Matthijs de Ligt fémjelezte, Bajnokok Ligája-elődöntős garnitúránál is minőségibb. Tavasszal kiderül, sikerül-e véghez vinni a lehetetlent és még náluk is messzebb jutni.