Egyiptom királya már a világ legjobb játékosa – Mohamed Szalah megőrült

Bár a csapatkapitány, Jordan Henderson a társaság lelki vezetője és kabalafigurája, Trent Alexander-Arnold a helyi születésű, saját nevelésű büszkeség, Virgil van Dijk nélkül meg szétesik az együttes, Szalah az, aki a legtökéletesebben jelképezi Jürgen Klopp Liverpoolját.

Intenzitás, brutális nyomás és szenvedély – ezen tulajdonságok jellemzik a klubot a német menedzser vezetése alatt.

Makulátlan példái annak, amikor egy csapat sokkal több, mint az egyének képességeinek összessége; ha jól működnek, együtt messze erősebbek, mint ami szimplán a kerettagok adottságaiból fakadna. Amennyiben azzal az elképesztő hévvel tudják letolni a pályáról az ellenfelet, amit Klopp megkíván, a focijuk átmegy egy öngerjesztő folyamatba. Emlékezhetünk a bajnoki címmel záruló 2019-20-as idényre: a Vörösök az első 27 forduló során veretlenek maradtak, sőt egy találkozót kivéve mindenhonnan három ponttal távoztak. Olyan leírhatatlan energiák vették körül a menetelést, amit szavakkal nehéz is lefesteni – megállíthatatlanság és elsöprő erő bizsergett a levegőben, és akárhogy is játszottak, az ember egyszerűen a velejében tudta, hogy egy vetélytárs sem tudja megfékezni őket.

Ez a folyamat azonban nem csak pozitív értelemben igaz. Ha elborul egy dominó, az a sor végén a kellemetlenségeket is messzemenőkig felerősíti – ezt láthattuk az előző idény során. A 2020-21-es évad egyértelműen a leglelombozóbb, legmélyebb gödröket hozta magával Klopp mersey-parti eljövetele óta. Az az egészen példátlan sérüléshullám, ami a gárdát sújtotta, összességében sokkal rosszabb hatást gyakorolt az eredményekre, mint ami a rendelkezésre álló játékosokból adódott volna. Nem csupán elvesztették Van Dijkot vagy Hendersont, kulcsfontosságú alkatrészek potyogtak ki a gépezetből. Védők hiányában szétcsúszott a magasra tolt védelmi vonal, emiatt élét vesztette a letámadás, emiatt kisebb nyomás alá tudták helyezni az ellenfeleket, emiatt meddővé vált az ő labdajáratásuk, és a többi, és a többi.

Szalah a Liverpool egyetlen notórius felülteljesítője. Minden Klopp-bébi átélt (vagy épp jelenleg is átél, ugye, Sadio Mané?) már csalódást keltő időszakot – az egyiptomit kivéve. Ő amióta visszaérkezett a Premier League-be, felüllövi a várható góljainak számát (egészen egyedülálló, messi-i magasság – ez utóbbi visszatérő jelenség lesz). Ugyanakkor a tavalyi visszaesés valamilyen szintén még őt is elérte; bár sokszor víz felett tudta tartani az övéit, korántsem bírt akkora hatással, mint azt megelőzően.

Ha tavaly nem lett volna az a sok sérülés, szerintem több gólt szereztem volna

– tekintett vissza nemrégiben a támadó. Elsőre furcsán hangozhat, hogy a hátsó sor megritkulása mégis mi a rézfán fütyülős Jóistenért befolyásolná az ő találatait, de ismerve a Liverpoolt, maximálisan érthető a logikája.

Bebalzsamozva az örökkévalóságnak – várva a feltámadásra

Hogyan jutottunk el innen a jelenbe? Az idei remeklés megértéséhez érdemes még egyet visszaugrani az időben.

Lényeges kiemelni, hogy az összegyűjtögetett xG-értékénél több gól Szalah egész pályafutásán átível. Ugyanakkor a múltbéli állomáshelyein, főként a Liverpool érdeklődését felkeltő római kaland során más módon értékesítette a helyzeteit. Már akkor is jellemzőek voltak rá a semmiből szerzett bombagólok; akár egy fél védelmet kellett kicselezni, akár 25 méterről elkergetni a kapu sarkában tanyázó pókot, vállalta a feladatot. Mindamellett szakmányban hagyta ki a nagyobbnál nagyobb ziccereket, őrületbe kergetve a Stadio Olimpico nézőközönségét. Ez vezet el minket az egyik sajátosságához: az angol első osztály leggólérzékenyebb afrikai csatára rendkívül érzelmes ember, akinek a helyzetkihasználása szélsőségesen függ a pszichés állapotától.

A top5 ligát figyelembe véve, idén egyedül Karim Benzema vállalt több gólban közvetlen szerepet Szalah-nál. (A spanyoloknál eggyel több forduló ment le.) Picit folytatva a statisztika-halmozást, hogy megfelelőképp kontextusba helyezzük, milyen szinten heroikus, amit az elmúlt hetekben művel: a bajnokságban 56 percenként előkészít vagy befejez egy találattal végződő támadást, ha levesszük a hálóba juttatott büntetőket, akkor éppen 1,5 úgynevezett non-penalty gólnál+asszisztnál jár 90 percenként; 1,00 fölötti átlaggal eddig összesen nyolc játékos zárt a PL történelmében (!) – ebből az egyik amúgy hősünk 2017-18-as éve.

Ez az 1,5-ös átlag olyan észveszejtő magasság, ahol eddig egyetlen egy élő ember járt: Lionel Messi, 2012-13-ban (1,8).

Ennek az ámulatba ejtő kiválóságnak a legfontosabb feltétele – amit minden körülötte álló ember kiemelt – a pihenés volt. Hét hét telt el a Liverpool Crystal Palace elleni szezonzárója és a júliusi, Ausztriába helyezett edzőtábor között. A Covid miatti leállás embertelen terhelés alá helyezte a profi futballistákat, ezt „tetézve” Szalah az esetek túlnyomó többségében rendelkezésre is állt. A nyári eltáv során kitisztíthatta a fejét, együtt pihenhetett a családjával és feltöltődhetett – ennek a hasznát nem lehet túlbecsülni, főleg egy ilyen érzékeny, szeretetteljes fószer esetében. Ahogy azt sem, hogy a hosszú felkészülés kollektív szinten felemelhette az egész keretet. Szintén sokat segíthet a nézők visszatérése a stadionokba; nem én állítom, ő mondja. Akármelyik idei góljáról kérdezik, valahogyan mindig ott lyukad ki, milyen energiákat szabadított fel benne, hogy rögtön kirohanhatott a szurkolókhoz, hogy micsoda boldogság a szép góljaival megörvendeztetni őket. Ez mind komfort, derültség és jókedv kérdése, érzelmileg parádés állapotban indulhatott neki augusztusban a kihívásoknak és ez a lendület azóta is kitart.

Azt tehát letudtuk, mi játszódik a szívében. De mi teszi lehetővé csapatszinten ezt a kirobbanó formát? Mi változott az eddigiekhez képest taktikailag?

Heavy metal, heavymetalabb, legheavymetalabb

Most varrhatjuk össze az ürgebőrbe varrt békaembereket, visszakanyarodva oda, ahonnan indultunk. Klopp és a stábja két kardinális ponton variálta át a liverpooliak működését – mindkettő jótékonyan befolyásolta a szélsőt.

A csapat első számú szervezője, Alexander-Arnold beljebb került: szélső védő létére nem a vonal mellett helyezkedik, hanem gyakorta lép be a jobboldali félterületbe. A beadások a pálya ezen zónájából megküldve a legveszélyesebbek, így maradéktalanul érthető, miért innen tekeri középre őket a jobbhátvéd. Az, hogy ez megtörtént és a német tréner mostanra effektíve teljes mértékben elengedte TAA gyeplőjét a mellette sziporkázó göndörkének is megkönnyíti a dolgát. Ha több figyelem hárul másra, nagyobb terület adódik számára.

A Liverpool Klopp érkezésekor egy brutális presszingre építő, a gyengeségeit mások hibáinak kikényszerítésével elfedő együttesként igyekezett sikereket elérni. Ahogy haladtunk előre, úgy egyre inkább egy nagyon domináns labdabirtoklásra alapoztak. Ez a bajnoki trófeával csúcsra jutott, majd a már említett okokból kifolyólag az előző szezonban több-kevésbé befuccsolt. Ki kellett találni egy új megközelítést; új fegyvertárat, új irányt és új impulzusokat, máskülönben a projekt csúfos véget ért volna. Kissé meglepő módon, ez nem egy forradalmi újítás képében jött el (nem, mintha amúgy a nyáron szemüvegét elhagyó tréner ilyen értelemben tűnne ki az edzői mezőnyből), hanem egy visszalépéssel. Az eredeti irány fullba tolásával.

A mögöttünk hagyott évtized során egyetlen egy, ismétlem, egyetlen egy csapat sem lőtt annyiszor kapura, mint eddig a Liverpool.

A Vörösök bajnoki meccsenként 19,8 alkalommal próbálkoznak. Ez nem csupán az európai topligák legmagasabb mutatója, de már-már megbotránkoztató ugrás; 2020-21-ben a kísérleteik száma még 15,8-nál megállt. Ezen felül, minden olyan statisztikájuk, ami a letámadást méri, megugrott. Olyan soha meg nem álló, kérlelhetetlen és kibírhatatlan nyomás alá helyezik elöl-hátul a szembejövő szerencsét próbálókat, mint még soha.

És ebből – természetesen – a legklopposabb elem profitálja a legtöbbet. Bár a presszing támogatása miatt Mount Everest tetejéig feltolt hátsó sor aggasztóan sok helyzetet enged, a rendíthetetlenség egyelőre a csillagokig lövi a Poolt. Mivel az agressziójuknak köszönhetően a legtöbb esetben a félpályán sem jutnak át az ellenfelek, a védők is halált megvető bátorsággal repülnek be az esetleges ziccerekre ráforduló támadók elé. Lévén, hogy tizedmásodpercnyni tétlenség nélkül támadják a kaput, minden eddiginél több sansza adódik a támadóknak. Ahogy belehergelik magukat ebbe az egészbe, úgy ismét túl tudnak lépni a határaikon – ez történik Szalah-val is. A megnövekedett számú lehetőség nem szimplán a lövéseinek mennyiségét emelte; pont olyan kíméletlen, mint bármikor máskor. Márpedig, ha több esély mellett ugyanazt a hatékonyságot tartod, életed legfergetesebb idényét fogod futni.

Nyilván az a különleges Lionel Messiben, hogy ő ezt a műfajt több, mint egy évtizeden keresztül művelte, de Szalah az argentin legellenálhatatlanabb pillanatait idézi.

Övé a Liverpool legtöbb gólja, gólpassza, társak számára megteremtett nagy helyzete, gólt előkészítő akciója és csele is. Egyszerre a legfőbb kreátor (milyen sci-fis főgonosz kifejezés ez már) és az együttes befejezője. Olyan csodálatos szólógólokkal kápráztat, amit racionális észérvekkel körbeírni is nehéz lenne, nemhogy megmagyarázni. Mindezt úgy egyébként, hogy ő soha életében nem húzta ki magát a meló alól; az együttes második legtöbb nyomásgyakorlása is hozzá fűződik, az előre védekezésnek éppoly oszlopos tagja, mint a támadójátéknak.

Még úgy is élete legjobb idényét futhatja, hogy januárban – adott esetben akár egy hónapra – az Afrikai Nemzetek Kupájára hivatalos válogatott színekben. Ehhez minden körülmény adott. Senkinek sem ajánlatos kétségbe vonni őt; hiába 29 éves, ha a környezete a jövőben is neki megfelelően formálódik, nem mostanában fog lassítani. A futballvilág egyik legkórosabb munkamániásáról beszélünk; olyan megszállottsággal óvja és egyben erősíti a testét, ahogy azt a klasszisoktól megszoktuk.

Az ő esetében, talán a legnagyobbtól.