Az ellenfelek ajándékait már jól használja ki Szabics Vidije, de a labdával még van hova javulni

Kezdjük egy kis visszatekintéssel: a korábban Franco Foda segítőjeként az osztrák válogatottnál is megforduló Szabics Imrét február közepén választották Márton Gábor utódjául. Ekkor egy gyengébb széria miatt a Fehérvár már teljesen leszakadt a tabellán az utcahosszal vezető Ferencvárosról, és a dobogós helyezése is egyre nagyobb veszélybe került. Kovács Zoltán, a klub akkori sportigazgatója egyértelmű jövőképet fogalmazott meg, egyben magyarázatot is adott Szabics kinevezésére:

„Magas szintű külföldi tudást importálunk Szabics Imre személyében, aki szerintem benne van a top 3 magyar szakemberben, aki külföldön dolgozik. Büszkeség a klub számára, hogy igent mondott a felkérésünkre, és úgy döntött, itthon folytatja edzői pályafutását. A megkeresés első fázisától kezdve olyan visszajelzéseket éreztem Imre irányából, amelyek alapján meggyőződéssel mondhatom, hogy jó kezekbe kerül majd a csapat. […]

A céljaink egyértelműek, idén kupagyőzelem és második hely a bajnokságban, a következő években pedig egy olyan csapat felépítése, amely nagy eséllyel harcol a bajnoki címért, a MOL Magyar Kupáért és valamelyik nemzetközi kupa csoportköréért

Szabics végül a harmadik helyre hozta be az együttest a szezon végére, a Magyar Kupában pedig, bár összejött a fináléba jutás, végül hosszabbítás után, egyetlen góllal az Újpest nyerte a döntőt. Az idei szezont a hazai bajnokságban hat veretlen mérkőzéssel, ám csak két győzelemmel kezdte a csapat, a szezon eddigi összképét viszont igencsak elcsúfította az Ararat Jereván elleni, kínos Konferencia Liga-kiesés. A kép tehát felemás, így érdemes az eredmények mögé, a játékra nézni.

Ami a személyi összetételt és a felállást illeti, Szabics az elmúlt időszakban felváltva alkalmazta a 4-4-2-t és a 3-4-3-at. A kapuban az elmúlt hetekben Kovácsik Ádám helyett inkább Kovács Dániel lett az első számú opció. A védelem közepén Stopira és a román Adrian Rus párosa viszonylag állandónak mondható, rajtuk kívül az északmacedón-albán Visar Musliu kapott lehetőséget hét alkalommal.

A balhátvéd posztján Marcel Heister helye betonbiztos, csakúgy, mint a jobbon a magyar válogatottban alapembernek számító Fiola Attiláé, aki felállástól függően jobb oldali belső védőt is játszott már. A sokoldalú Loic Nego 3-4-3-ban jobb szárnyvédőt játszott Heister mellett, 4-4-2-ben pedig jobbszélsőként és – például a Honvéd elleni hétvégi mérkőzésen – belső középpályásként is szerepelt már.

A középpálya közepén általában Szendrei Norbert és az ukrán Jevgen Makarenko kap helyet, míg a széleken legtöbbször Dárdai Palkó és az exferencvárosi Ivan Petrjak húzza szét a pályát, ellenféltől függően akár helyet is cserélve. Belső támadóként Nikolics Nemanja és a grúz Budu Zivzivadze is elérhető, valamit a bosnyák-spanyol Kenan Kodro, aki három góljával eddig a Fehérvár házi gólkirálya.

Védekezésben a fehérváriak többnyire négy és öt védővel is szervezettnek bizonyultak, olyannyira, hogy még a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros labdakihozatalait is egészen sikeresen megzavarta Szabics együttese.

Bár a labda oldalára való tolódásnál időnként emberfogással kell kompenzálniuk a játékosok között megnövekedett távolságokat, a Fehérvár esetében ez viszonylag ritkán fordul elő, a magyar bajnokikon megszokotthoz képest kellően tömör az együttes, a passzsávokat hellyel-közzel hatékonyan lezárva.

Szintén jól használják ki, hogy a hazai ellenfelek többségének nem erőssége a kis területen való építkezés, így Szabics csapata olykor képes egészen magasan is letámadni az ellenfeleket.

Letámadás a Puskás ellen, négy védővel: az elrendeződés leginkább 4-1-3-2-vel írható le, Makarenko a védelem előtt marad afféle szűrőként. Nikolics és Jallow egymáshoz közel, a passzsávok fegyelmezetten lezárva, Szendrei pedig emberfogással lép fel Van Nieff-re.

Letámadás a Fradi ellen, öt védővel: Nikolics és Szendrei kissé passzív, inkább hátrálnak, mintsem a területet szűkítik, Jallow hátulról, a fellépő Heister pedig szemből zavarja Wingót, aki végül ívelésre kényszerül.

Ami a labdával való játékot illeti, abban már jóval több a bizonytalanság. A Fehérvárnak különösen azokon a mérkőzéseken esett nehezére a hátulról való építkezés, amikor Szabics a 4-4-2-es felállást választotta, így a pálya közepén a két belső középpályás mellé két előretolt csatár, illetve két belső védő került a pályára.

Ezzel egyrészt számszerűleg is kevesebb játékosa tartózkodott az ellenfél védővonalai között, másrészt, a felállás természetéből adódóan többnyire a játékosok közötti szögek sem megfelelőek­ – általában nincs meg a lehetőség, hogy átlós irányban is eleget járjon a labda, ami nagyban megnehezíthetné a védekező csapat dolgát.

Emiatt a Fehérvár támadójátéka sokszor végződött előrevágott, hosszú indítással, vagy pontatlan, hosszú mélységi passzal, ami miatt felállt fal ellen a csapat kevés veszélyes helyzetet tud kialakítani.

A képen láthatjuk a Vidi labdabirtoklását 4-4-2-ben: Rus Stopirához forgat, aki azonban el van szigetelve, a két középpályás még a pálya másik felén helyezkedik. Kozák oldalra szoríthatja Stopirát, aki előtt egy opció marad: elhamarkodott mélységi passz a kapunak háttal, védővel a nyakán álló Jallow felé.

Természetesen ez a probléma nem csak a felállásból fakad, a hatékony támadásépítéshez szükséges az egyes játékosok közötti kellő összhang, valamint sok gyakorlás. 3-4-3-ban a Fehérvár jobban elfoglalta a pálya közepét és a háromszögek, rombuszok is elvileg adva vannak.

A három belső védő és a Makarenko–Szendrei duó már valamivel magabiztosabb volt azokban a szituációkban, amikor a pálya középső, az ellenfelek által jól lefedett részein kellett mozgatni a labdát. A vonalak között helyezkedő belső támadók bátor megjátszása helyett azonban gyakran inkább rögtön a felfutó Nego­ és Heister felé folytatták a játékot, egy magas keresztlabdával. Erre viszont érthető módon az ellenfelek is könnyebben odaérnek, hiszen a szálló labda kellő időt ad erre.

Labdabirtoklás 3-4-3-ban: Rus ívelten Nego felé fordít, pedig a struktúra megfelelő a labda megtartására, a fehérváriak öt a kettő elleni létszámfölényben vannak, a háromszögek is rendelkezésre állnak.

Három belső támadóval játszva a pálya utolsó harmadában is többször is akadtak jó megoldások, a fehérváriak ilyenkor viszonylag hatékonyan használták ki a belső és szélső védő közötti területet (angol elnevezése underlap, magyarul nagyjából „alákerülés”, ami arra utal, hogy a szélen labdát birtokló játékos belső oldalán fut be a társ az üres területbe),így ilyenkor három játékos is érkezhet a kapu elé, a belső területekre, Dárdain és Nikolicson kívül általában Jallow vagy a nigériai Funsho Bamgboye.

A képen azt látjuk, hogy Stopira bátran belép a labdával, így van lehetőség átlósan folytatni a játékot, a középső területekbe van elegendő beinduló ember.

Szabics csapata azonban jelenleg leginkább a kontratámadásokból gólveszélyes, különösen jól kihasználva az ellenfelek felfutó szélsőhátvédje mögötti területet. A hétvégi, Honvéd elleni győzelem alkalmával például mindkét gól hasonló szituációból született.

A Honvéd elleni első gól a hétvégéről: labdaszerzés után Nego ezúttal belső középpályásként osztja el a labdát. A két középcsatár, Zivzivadze és Kodro a Honvéd felfutó szélsőhátvédjeinek helyét, a középhátvédek külső oldalát támadja, Dárdai pedig a szélről indul átlósan befelé. Végül Zivzivadze csapja be Batikot, és hegeszti a labdát gyönyörűen a túlsó sarokba.

Összességében tehát Szabics magyar szinten stabil csapatot faragott a Vidiből, amit jól mutat a tény, hogy a védelmük kilenc kapott góllal bőven a mezőny első felében van.

A támadójáték finomításával azonban még vannak tennivalók, mint ahogy a szerkezeti kérdés is egyelőre nyitva van a szakmai stáb előtt: a 3-4-3 vagy a 4-4-2 lesz a megfelelő megoldás?